Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2026. október 16., péntek

TÁRNOK

 


Megtisztelő felkérést kaptam, s utam Tárnokra vezetett ma délután, ahol két kiváló alkotó Adelmann Anna és Wenszky Ágnes  kiállítása fogadta az érdeklődőket, és hívogatóul Ambrus Károlytól felhangzó csodás tárogatószó.
Anna és Ágnes műveiben a hétköznapok során léptünket meg nem akasztó
 létrezdülések IS megláthatók.
Apróságok, melyek fölött oly gyakran elsiklik a tekintet, hiszen mi látnivaló van egy összedőlő tyúkólon, egy halódó rovar elmúlása kit késztet megtorpanásra?!
 Levelek, fák, folyók, fövenybe fúródó korhadó kishajó, vén kerítés, málló vakolat, s más hasonló, létet és elmúlást ábrázoló remeklések - a körülöttünk lévő világ, rohanásaink közepette figyelemre se méltó "látnivalói" rézkarcban, festményben, rajzban. 
Számomra abban rejlik a csoda, hogy a természet rezdülései különleges módon megjelennek a hordozó anyagokon. 
Megállok, mögöttem egy folyó, a Dráva buja zöldes varázsa, a percek egybeolvadása kizárta a világ harsogását, elmélyülésre késztet, s némi önvizsgálatra is - mikor éreztük utoljára együtt át a művészetek ölelkezésének felemelő pillanatait?! 
 
 Szeretek játszani, s hogy bepillanthassunk az alkotók életébe zsákbamacskát játszottunk.
Színes papírlapokra írtam fel a hat betűt, s a kezdőbetűvel felírt szavak segítségével alkotók életébe így kissé beleláthatott a nagyérdemű.
 
 
Tárnok
 
T
találkozás
tapasztalás


Á
álmok
ábrándok 
áramlatok

R

rendszer
rítus

N
nehézség
nihil


O
otthon
oltalom


K
kedv
kalandozás


Beszélgetésünknek keretet két versem adott, melyeket Vikár János olvasott fel:
 
 

 
A tárogató hangjával zárult a program, s az együttlét lehetőségét örömmel folytattuk egymáshoz szóló, szívkedves szavakkal. 
  Köszönöm a lehetőséget, s hogy egy boldog óra lett mindannyiunk sz Kaptunk, s adtunk egymásnak elcsendesülésre alkalmas délutáni órát, ahol a megismerésen túl, történt valami kézzel meg nem fogható volt számunka a jutalom.
 






Szívemben hála, felidézek a megsegítésül egy idegentől ölembe pottyant néhány közösen elmondott verssort, a tárogató hangja, a művészek, s a vendégek, akiket megérint a látni és hallani való.
"Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak." - zárszóként három sor Adytól.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése