Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2018. szeptember 17., hétfő

Szerelmeim a szavak




Szerelmeim a szavak

Megrohamoznak a képek
készületlen hajnali szépek
mikor az égi kupola még bársony-kéken ragyog
jobb leírást e pazar pillanatra nem is találhatok
a
csillagár közt már élet mocorog
felszálló gépek firkái a légnek
portyázó műhold lassan halad
a
hold sápadt sarlóvá apadt

szerelmeim a szavak
mégis kibabrálnak néha velem
hiába
billeg minden szó aranyos tollhegyen

leírhatatlan hogyan s miképp
de
változik a kép
az
éj bársonyába halvány pír vegyül
minden jámbor csillag eltűnik 
elmerül
valami ismeretlen mennyei tóban
álmosan keresem pihenőjük hol van
a
pirkadat már buzgón ringat csillanó hullámokat
játszi könnyeden víz csobban
az
első hajó villanó lámpafüzére üzenetet küld
tovább adja jeleit a part menti fűz
bokrok és a fák
tovább és tovább
a
világosság korai lábnyomát már a kertben is látom
pókok moccannak
hajnali lakmározáson háló feszül

magam
vagyok
teljesen egyedül

szomszédomban fuldokló öregember
árva nikotinos magányába
beleszól a lét
munkára fel
kurjant a jelen
krákogástól torzult arcát nem is ismerem

szanaszét röppen rendetlenül gyűrt diólevél
madarak repülnek korai élelemért
aztán
újabb
távoli neszek és hangok
messzire vivő vonatzakatolást hallok
kerekek lódulnak
indulnak gépek
messzi utakra siető léptek

tűnik az égi pazarló igézet
lenge
rózsásra festett feslő fátyolon át
mezítelenre vetkőző tobzódó világ

koppanó dió neszére eloson a nyár
roppant csendek ideje vár
orromba fészkelő őszi fanyar illat
földi valómba könyörtelenül visszaráncigál.






1 megjegyzés: