KEZEK

KEZEK

Csak szeretni kell - mondtad

szeretni embert

virágot

tücsköt

bogarat

áradó fényben pompázó
és
ázott didergős hideg napokat

csak szeretni kell és simogatni

ringatni halkuló szívzenét

örülni egyszerűen tisztán

megérteni az élet üzenetét

tanítottál

türelmünk de sokszor elfogyott

nézem az öreg sodrófát

tésztát nyújtani 'úgy' még ma sem tudok

és

nem sül rétes

dülöngélő vajas pogácsa

omlós fehér kalács ma

kezedet látom

mazsola pereg a kék zománcos tálba

méltatlan vagyok talán

nincs már kitől leckét kérnem

mégis igyekszem megjavulni

hisz hozzád hasonlóan áramlik vérem

génjeid itt huncutkodnak

nézem a kertet és égre tekintve nevetek

nem lettem talán mégsem teljesen ügyetlen gyereked

mert ugyanúgy ring a szélben itt sok száz tulipán

ugyanúgy sajog térdem

derekam egy hosszúra nyúlt dolgos nap után

és

épp oly gyakran elfeledem 
 a
kesztyűt hogy kezem óvja meg

estébe hajló csendben soká mosom
földporos száraz tenyeremet

belőled vagyok

néha fojtogató a csend nélküled

máskor örömmel játszom

hiszen bennem élsz

életünk féltett kacatjait rakosgatom
össze vagy szanaszét

ülök a padon

 ölelkező fények váltakoznak a Dunán

madarak csiripelnek jóllakottan

óvó kezed érzem vállamon

ANYÁM

tűnődve bíbelődöm
őszülő hajam engedetlen barázdáival

hosszúra nyúlt napom aranyló alkonyán...