VIHARBAN

Tépsz

vadul rázol

ruhám selyme

fűre

földre

hull

vágyott csókjai a napnak

perzselnek

sejtjeim eszelősen felkacagnak

lombkoronámat rázza a gyönyör

ágak közül kipottyan a tákolt fészek

bármerre csavarod testem

nem találok menedéket

állok és hagyom

szakíts

szoríts

ölelj

szabadon

nincs

szó

vége a világnak

testembe hatolsz

itt vagyok de mégis távolba repít a feltörő sikoly

áldozom a félelmetesen múló heves nyárnak

ágak törnek

gyűrt szélű levelek keringenek

peregnek

tetéző őrület percei minden zegzugot bevesznek

elvész minden

ami

tegnap

és

ami

holnap felé tekint

vágy harcol belül és kint

koronámat félrecsapta a szél

megbillent lombomat erőtlenül tartják korhadó gyenge ágak

szerelmes viharként törsz rám

nincs benned semmi alázat 

villan és dörög

torkodban elemi vágy tör

tornádó pörög

mennyek kapuján dörömböl

dübörög

tépsz

szakítasz

rombolsz

utadban álló gátakat

elsöprő erő

feltámasztasz és meggyötörsz

tékozló kedved életemre tör

égből szakadó tenyérnyi cseppek

könnyfüggönyben meztelenül összetapadó szomjas testek

epekednek

tépett szirmok

mohón szakított vágyak

robban a világ

törzsem körül eltévedt villámok zabolázatlan vággyal ragyognak

cikáznak.