Kertem, kertem -2010 május

Kertem, kertem -2010 május

Tavasz

Bolondos fázós

édes remegős

hajnali derengésben

bánat temető
tavasz

te csaló

kacéran riszálod

szívemben a vágyakat

lehet még minden

gondtalan

kacagó

ha szemedben

ölelés tüze támad

leheletedben

holnapok hóbortos

reménye látszik

véráram révülés

napforgós szédülés

frissen fakadó

perceknek áldozó

szerelmet kínál

tenyérbe simuló

életet játszik.

ZUHANÁS

Már nem emlékszem rá
miért

már nem gondolok rá
hogyan

már azt sem tudom
mióta

kíséri vágyódó

kínzó kísértet életem

settenkedő

rám rontó

tabukat béklyókat elbontó

őrült
remegő
szerelmed

csak lapul

csak hallgat

lassan elereszt

elfut

szétporlad
elhagy

aztán

hangod

vad áramütése

felborít mindent e billegő ladikban

semmibe markolok

szerelmed hajnal

szerelmed alkony

valahol vársz

a
túlsó parton

kezed nem nyújtod

zuhan az életem.

Ölelkezés

Mézben mártottad
ajkad

szemem vele halkan betakartad

végig kószáltál testemen

megpihentél

majd
új táncba kezdtél velem

forogtunk
szálltunk lankadatlan

szívünk ölelkezett a magasban

felrepítettél az égbe
ahogy

testem nem vágyta
nem remélte

majd
összebújtunk fáradt csendesen

eltűnt az árnyék arcodról kedvesem

átkaroltál
besütött a nap

lelkem tükrében újra láttalak

búcsúzásnál összemosódott a könny

tíz ezer napból egy volt az öröm.

Tudom többé nem jössz vissza

És a dal...

Szemed
szemem fényét régen issza

ringató álom sodor hozzám

tépett éjek tisztán 
bűnösen

parázsos forrón

didergő hűvösen

minden mi történik

vágyad tékozló tüzében

lehetne élet

bekopognál

 képzelem

s
tört
tükörbe nézek 

boldog perceket idézek

arcomra

már rég ráfagyott a félelem

tükröm cserepe

telet mutat

tükröm maradéka

nyers pozsgás friss tavaszt

tükröm fénye

gyönyörtől édes vad nyarat

hasgató ölelést

tükröm éle

szomorú őszi temetést

fordult a föld de hányszor

fordult a lét
s
Te játszol

céltalan életem

végtelen állomására

meg sosem érkezem

tudom többé nem jössz vissza

könnyem már föld be sem issza

sírni nem lehet

torkomba szorítom

a
képtelen perceket.

Hajnal - ősz idején

Ó áldott ifjúság

mi lett veled

hová futottak el

bolondul az évek

sosem volt csókok

dédelgetett titkos vágyak

árnyak állnak szembe velem

itt az öregség

most hogy

hozzád érkeztem látom

mit végeztek az évek

nem

nem

suttogom

de semmi sem

töri meg a csendet

ősz van

kesernyés köd pereg

halkan törlöm

arcomról

a 

végig bukdácsoló

fekete könnyeket.

Hóesésben

Egy percre állnék meg

 a hóesésben

egy

percre

míg az utat befedi a hó

nyomunkat míg eltünteti

emlékeinket

temeti

csak egy perc

míg táncolnak a pelyhek

keringőznek

 késő esti fényben

majd észrevétlen aláhullanak

hajadra

 válladra

újra

újra

hófehér fátylat vetnek a múltra

hóesésben

kedves még sose láttalak.

Hajnal

Hajnal a Duna fölött!

Elég

Elég a szád

elég a szemed

elég ha tudom

hogy vagyok

vagyok neked.

Elég?

Eléget a bánat

tépet szívvel

is

futnék még utánad.

Úgy fúj a szél

elviszi hangom

zokogásom csak

Te hallhatod.

Mért lenne elég

miért hazudjak?

Ölelésed nélkül

értelmetlen

tébolyult napok

szolgája vagyok

elég a vágy

elég az álom

elég a tűz

hideg van

vacogok magamban

szorítsd rám hát

hatalmas mellkasod

mielőtt emléked végleg elhagyom.