Billegünk, ballagunk...

Lilink ballagott az óvodából, Simon búcsúztatta...

Kilencven hat év...

Pesthidegkúton a Bazilika kertében ezeregyszáznál több település földjéből magasodik a domb, melyhez tegnap egy maroknyi föld került Ercsiből is.
Emlékezzünk.
 Trianon.

Hársfák

Hársfák

négyen vannak

nem

magányos
árvák

megvártam a langyos éjszakát

hogy
elcsendesüljön köröttünk a világ

csituljon a zsongás

méhek

dongók

rókalepkék

udvarunkat ma ellepték

monoton módra folyt a móka

zümmmm

mmmmmm

és

még

több

mmmmmmmmmmmmmmmmm

melódia

remegtette a kertet

csak bámultam kábán

számat tátva

kibomlott reggelre legnagyobb hársunk mindegyik virága

úgy vártam már ezt a percet

míg tűzött a nap

énekeltek

zúgtak

zizegtek

éhesen gyűjtögető hadak

arcomba hulló virágpor

mint a zápor

mindent

friss sárgára festett

édes illatok terjedtek

nem

várták

meg

az

estet

de

most

a

csendben

mikor

csak

egy szál hegedű hangja szól

parányi lények  szunnyadnak valahol

most

hogy

ágak közt elült a lárma

illatok támadtak rám
szobámba

ömlik

bomlik

mézédes áradat

takarómra

pillangó emlékek

zümmögő álmok

szívhalkan szállanak.

Emlék térkép

Kanyargós utakat látok

völgyek

erdők

hegyek

köztük a Szinva tekereg

kis

kígyó

alig hallható a sziszegés

belém mart

emléke oly nehéz

és

oly

kevés

a

lépés

mit megtehetnék

hogy

elérjelek

nézem az órát

apró

titkos

és

nyíltan harsogó
bűvjeleket

indulnék

nincs már hova

eltűnt idők

elporladt lábnyoma

színek
szívek

szavak

senkim sem maradt

feltörő lázam
ki

csillapítaná

jeges borogatással

karol

a

szél

foszló szívtérképem

mállik

szakad

öreg fák

frissen pompázó terek

elloptátok emlékeimet

neveket suttogok

eltüntetek

Avas

korhadó lépcsőin ezernyi üzenet

kinek

írhatnám

hogy
hiányzik

ki

szeret

kifosztottan
számlálom
létetek lenyomatát

semmibe hulló
félszáz évem

értetek

kiált.

Hídra lépsz...

 

 

Pattanásig feszülő napok

éjszakába kúszó órák

golyószóró a csend

ólommellényt csatolsz

ne
szóljon

senki

már

ártatlan

sebeid

sem

támadnak többé

lázas éjszakai remegésed csendesült

megnyugodtál

sóvárgó sejted mind elszenderült

mégis

egy

perc

valami villanás

valami fáradt suta mozdulat

narancs hold libben

rézlemezekből folyóra kalapál új hidat

későre jár

ágyad pereméig

sóhajtva hajolnak duzzadt szirmokat ringató

lila

illatbombával terhes

orgonák

és

azokon

át
is
megtalál a hold

villanó fényben

látod magad

sötétbe burkolózva

meleg érintésű puha takaródban

is

kikutat

hiába

hát
a

szándék

magányod álomba billenő peremén

néhány régi szó

felpörgeti a csendet

elveszett évek szirma ölel
úgy alszol el

szemhéjad alá fészkelődik

tavaszaid

összes

virágpora

már

nem vagy magadnak idegen

lassan szétcsúszik a világ

nem marad más

csak

az
orgonák

a

csendek

a

hold

világító sugárban

hídra lépsz

titkaid kapuja tárul

körtánc az álom

messzi utakra csábít

tavaszi illatárban vergődő éjszakába.

 

/2016. 04. 23./

Futottunk

 

Futottunk

remegett a föld

szűkös ösvényen

hozzánk

csapódtak vízterhes ágak

várlak

nedves fűbe

furakodó lábnyomok

láthatod

bogarak

pillék

pocsolyák

sárgán

lilán

libbenő

vadvirág

futottunk

arcodon

édes

remegéssel

terült

szét

a

vágy

elkaptalak

kiáltottad

és

futottunk
rohantunk
fák közt cikázva tovább

könnyedén ölelkezett bennünk a világ

mennyei harmóniák

fénye

szemeidben

felhőket terel

bolondozó kacagással

kettéhasítottuk ártéri erdő csendjét

te
vagy a fogó

vagy

újra

én

öröm ölel

újra éled

bújócskázó kedvem

puha érintéssel fogsz körül

kezed nyomát őrzi bennem a játék

nevetésben fuldokló délelőtt

tova iramodó pillanat

éltető ajándék.

 

 

(Simon unokámnak.)

Legszebb...

Nagymosás volt délután s az éjszaka, ömlött, mosdatott mindent az égi áldás...
Most cseppeket, tócsákat szárogat a nap.
Ma új képek készülnek, ilyenkor a legszebb a kert (minden nap ezt gondolom, míg a tavaszi virágparádét bámulom...).
Éljen a május!

Paletta

Színfoltos paletta

mutatja mi lesz ma

eső

derű

vagy

keserűn zúduló

vihar

szívünkből kihalt színeket újrafest

törékeny

puha

vonalak

kemény

élekkel

váltakozzanak

parányi fény felnő

párás pirkadat

rózsafelhő

habpamacsos margaréta

írisz

fehér

sebszakító

lándzsa

 

sóhaj

lilába boruló

illat

összemossa törékeny titkainkat

halkan

koppanó

cseppek

esik

hála

porszemek mosódnak

hajszálnyi

erecskéket

vágva.

SZÍVFOTÓ

SZÍVFOTÓ

Kristálymetszésű levegő

felhők résén áttörő fények

rigó

csengetve el és visszaszáll

majd odaát

csillanó

kavargó

áramló
Duna felett

sirályok selymes szárnya széllel dacol 

ahogyan sejtjeidben a vágy

nem adja meg magát s naponta meglakol

smaragd a domb

lándzsás liliom döf sárgás fényjelet

zöldek között margaréták szirma

szemérmes fehéren villan

minden elillan

készítsd

szívfotóid garmadáját

véss elmédbe mélyen perceket

kezed remeg

engedd el türelmesen azt a hullni készülő cseppet

míg bőrödön lassan végig pereg

tűhegyesen bök beléd a lét

érzed átható illatát

erejét

emlékezz rá ajándék májusod elfut hamar

karcsú

törékeny

opálkelyhéből elpárolog az élet

még

szeretnélek

még

tartanálak

letépném bimbódzó perceit

ébredésünk rejtett csodájának...

Anyámnak

 

 

Anyák napja van

gondolatom

körülötted táncol

virágcsokor

vázában

várna

orgona bársonyos illata

ablakon át rám szól

 

 

hiába

körmöm alatt még ott ragadt

pár

tegnapi

morzsa
föld

fekete

bánat

nézem kezem

barázdált tenyerem

ott

is

téged talállak

göcsörtös ujjaim világot teremtenek

hajolgatok

térdelek

köszönök

szorgalmat

hitet

életet

köszönök

kétkedést

könnyeket

kötést és oldást

kopott kék köpenyed már régen odalett

kertünk

alatt

futó

fénycirádás folyó

monoton

szállít

sóhajoktól rozsdás éveket

 

 

nézem a fakuló képeket

senki sem szól rám.