Bujkáló sorok... 4. A BOR

 

 

A
 bor

az
este
fénypompás
varázsa

szívbajok ellen

szívbajokért

gyöngyöző

nedűk

rozék

mély vörösök

kacér

párás pohárban

kóstoltuk

ízleltük

zamatát

s

egyszer csak

"ahát"

éreztem
s

a

Grüner

tűzköve

szikrát pattintott
szívem közepibe

szétkúszott

hirtelen

felpezsdített

pattogó tűzláng

szerelem

szabadon tomboló szelek

napittas dombok

hömpölygő esők

mind ott kápráztak
szemem előtt

burjánzó bizsergés

játszott
bőröm alatt

éreztem

mosolyod

felfal

átcikázott életemen a nap.

Bujkáló sorok... 3. Szirmok hullanak

 

Szirmok hullanak

megperzselt
tavaszunk oda már

tombol a nyár

combom fölé érő kalászok

végtelen

remegésben

várnak

álomtengeren utazók

vágyott hona

csillagokkal burkolt
bársony éjszaka

lélekkupola

csípőmet horzsoló gabona

pipacs pirult

árokpartok időtlen vándora

viharvarázslat

szélbe kapaszkodó

mézes akácok

bodzák

összeaszott virágaikban

őriznék

tavaszunk titkait

nyugszik a nap

felkél a nap

áldottalak

puhán

selymesen

hullottak rám a percek

ránc simító

öleléssel

fékezték elmúlásunk félelmeit

búcsúzó májusunk

káprázat titkait
elengedem

mosolyod

tüzében

kitágult

vágylángos világra

emlékezem.

Bujkáló sorok...2. Ketten vagyunk

 

 

 Ketten vagyunk

észrevétlen bekúszó

kívánságunk falánkul támadt
tört
perc
alatt

emlékeinket takaró
derengésben

sebhelyeink sem látszanak

ketten vagyunk

csukódik szemem
tarts szorosan
körhintazuhanásban
meg ne sérüljön szívem

tarts
míg
barna bársonnyá málló
pillanatban

felbuggyannak bennem

rég ki nem mondott

tébolyult szavak

kuckós magányunk

szétfeszítve

ketten merülünk

álomvízbe

karod

puha párna

lüktető tarkóm alatt.

 

2014. 06.22.

 

 

Bujkáló sorok...1. CSÓK KASSZA

 Itt-ott és amott régi, régibb versekre bukkanok.

 

CSÓK KASSZA

Hullik az őszi levélke

színe százféle ízt idéz

méz

bor

karamell

de

a

vég

mi lehetne más

mint

a

keserű csokoládé

és

hogy

ne legyen annyira rémes

narancsos kicsit

ablakon át bámészkodom

és

rágcsálom a napi egy kocka csokit

íze

színe

miért szól rólad

keserű és édes

mélybarna melegítő ölelések

kikívánkozó éhes szavak

szeretném ha ölelnél

ha

fényeddel lenne teljes az elfutó

őszi pillanat

és

számolni kezdek

napok tucatja

garmadája

múlt

bőröm ma is érintésed hevét kívánja

és

hiába

csengetne a kassza

szerelemre zárva

csókot számolni veled

újra

ez

szívem leghőbb vágya.

Kép és vers...

 

A 157-es képhez

 

Hóesésében...

Ártatlan semmiség

fehér csillagpor hullik szanaszét

rátapad a tájra

arcomba hull

kezemre

sapkámra

lopom kint a friss illatú percet

minden fehérré válik

lelkem örömtől reszket

s

kérdezni bátorkodik

mi ez a gyönyörű lepel ma itt

mi ez a fényes csillámos csoda

betakarva a föld minden mocska és kosza.

Ostoba a szív

és

hisz neki

véli hogy a hó a gyarlóságot

mind-mind

elfedheti.

Nem látszanak

a

kopott falak

szemétkupacok

karcolt padok alatt

semmi sincs a fák között

mi

emberi akaratból odaköltözött

csak

a

csend

és

a

lassan hulló szorgalmas pelyhek

sebhelyet takarnak

életteher mállik

téblábolok

nézem hosszan a marcona katonát

sisakján megül a hó

nincs szál virág

pelyhek alatt megadón roskadó gyertya

hárman vannak itt

hárman

múlt

jelen

jövő

kavarog e bolydult század

késpengés forgatagában.

Szélroham támad

már nem pilinckáznak vidáman a pelyhek

nagyseprűs szelek mindent elemelnek

elindulok

vár otthonom s a kályha

de visszanézek még

hátha

rálelek

gyermekkorom térdig hóban hagyott

időtlen lábnyomára.

Rajzolt szavak...

 

Gyűrött kis papírdarab

simul ki tollam alatt

kocká​r​ól - kockára

megrajzolt betűk

​kép​

​s

szó

szaporodik

óvatlan szíven üt.

Máz

móka

vagy

csupán maszat

sorakozó mondatok

múlt és jelen

búvópatak

kincs és kacat.

Toll

ceruza

radír

apránként megtelik az apró

 életes papír...​

Csigavonalak

alvó

lusta háromszögek

körök

vonalak

s

ha

már

ujjbegynyi hely sem marad

lehengergőzik a gondolat

és

megpihen egy domb alatt

lélek

csendesül

kilincshez ér

s

ma még messzinek tűnő világba tér.

Talán egy hűvös délután megérted

keresel valamit és vén szekrényben kotorászol

nem lesz többé senki aki rád szól

s

fiók mélyében találsz néhány

tenyérnyi papírlapot

sorról sorra 

újra és újra olvasod

s

megérted

a

szavak közt rejtőző távoli alakot

érintenéd

de falba ütközik kései ölelésed.

Firka - 2016-ból....

 

Vízzel telt árkok

friss erek szaladnak

a

tó medréből kicsap

fekete

fehér

tarka

madarak

csivognak

s

a

fátyolos szürkeségben

virágok bomlanak

lágyan feslő szirmokat ringat már a mandula

tavasz

tavasz

az

élet

isteni

harsogó ostroma!

Kéz utca 43...

/A kép bár nyíregyházi, de nem a nagyszülői ház udvarán készült - sajnos./

 

 

Felemás korlát...

/Nyíregyháza Kéz utca 43/

 

 

Rám szól a kor

az

idő véges

renoválás már  nem lehetséges

hová lett

korlát

kapu

gang

lépcső

és

ablak

nincsenek jelei az ősrégi

életlenyomatnak.

A végig futó szőlő íze fanyar

bor csorog a findzsába

tenyeremben 

egyetlen szem kockacukor fehérlik

nosza

idd

meg

hamar.

Kályha dünnyög

hasában vízmelegítő terecske

alkony felé

faragott ablakkereten bámul be az este

dunyhák

komód

kövér fajansz tálak

detektoros rádió recsegve

ontott muzsikákat.

Élet suhant

út kanyarodott

évtizedeken át messze

de

elég egy kép

vénséges fakorlát

és

újra ott lehetek nálad

 

szemem sarkában hosszan megül

egy

árva

szomorú cseppecske.

BÉKE?

 

Azt gondoltunk gyorsan lesz vége

Ki az az őrült

akinek nem kell a béke?

 

Katonák

háború

átmázolt profil arcok

rajongó és elítélő hangok.

Napok és éjszakák félelmes nyomorúsága

egy éve

hogy

hiába

könyörgés

fohász

csillapíthatatlan a harcolók vágya.

 

A föld bevetetlen

egyre több éhező és árva

szökés

gyilkolás

bomba zuhan 

csendre

boldogságra.

 

És még sincs vége...

Dermedt

riadt madár

lapul

gránát

bomba

hull

mikor lesz végre

BÉKE?

 

Ercsi Fotópályázat II. - Ercsi épített és természeti értékei

Vers a 157-es képhez

 

Hóesésében...

Ártatlan semmiség

fehér csillagpor hullik szanaszét

rátapad a tájra

arcomba hull

kezemre

sapkámra

lopom kint a friss illatú percet

minden fehérré válik

lelkem örömtől reszket

s

kérdezni bátorkodik

mi ez a gyönyörű lepel ma itt

mi ez a fényes csillámos csoda

betakarva a föld minden mocska és kosza.

Ostoba a szív

és

hisz neki

véli hogy a hó a gyarlóságot

mind-mind

elfedheti.

Nem látszanak

a

kopott falak

szemétkupacok

karcolt padok alatt

semmi sincs a fák között

mi

emberi akaratból odaköltözött

csak

a

csend

és

a

lassan hulló szorgalmas pelyhek

sebhelyet takarnak

vagy semmibe vesznek.

Életteher mállik

téblábolok

nézem hosszan a marcona katonát

sisakján megül a hó

nincs szál virág

pelyhek alatt megadón roskadó gyertya

hárman vannak itt

hárman

múlt

jelen

jövő

kavarog e bolydult század

késpengés forgatagában.

Szélroham támad

már nem pilinckáznak vidáman a pelyhek

nagyseprűs szelek mindent elemelnek

elindulok

vár otthonom s a kályha

de visszanézek még

hátha

rálelek

gyermekkorom hóban hagyott

időtlen lábnyomára.

2023. febr. 4.- a vers keletkezése.  A fotó készítője, mint most (2023. 02. 27-én) megtudtam Fekete Gábor.