TÁBLA

"Elcsentem" a táblát.

Temze menti "kocsmázás" - egy pohár sör szép környezetben...

💜💚💙💛

A tetthely...

GOOD BYE...

 Minden jónak vége szakad egyszer...

Lehet, hogy csak azért, hogy újabb jókra készülhessünk. (Vagy rosszabbakra.)

Ahogy most a világ döccenését érzékelem nagyon kell óvnunk, becsülnünk a jóinkat.

Gyönyörű helyen jártam!

A természet és az emberi alkotó kéz csodáit egyaránt megcsodálhattam.

Valami olyan várt rám, amire vágyakoztam, de nem gondoltam, hogy egyszer, valamikor megvalósulhat... és ÍME! Megtörtént a nagy találkozás - én és a szigetország egyik legszebb városa.

Mégis...

Vegyesen vagyok - örömmel és hálával telt poharam alján ott kavarog a keserűség kortya is. Olyan ez, mint amikor nem oldódik fel rendesen a gyógyszer, s az utolsó korty -brrrr.

Az utolsó korty nem a búcsú szomorúsága, hanem valami döbbenet.

Utazom és a kanyargós utak mentén végig szemét.

A táj bájos, dundi barik, pokróccal óvott lovacskák, bocik, madarak, mókusok. Virág csoportok a szemétben, és gondozott parkokban is. Kerítésen belül és kívül tündöklő tavaszi szépségek, lenge illatok.

Ami a jó és kedves napok után mégis elkísér...

A "hölgy" szájából elhangzott búcsú rikoltás a kilépéskor - HANDS UP! - akár egy bűnözőnek is szólhatna, rögvest eszembe jutott a néhai, szerb határon történt eset, amikor személyi motozást "nyertem" az éjszakai átkeléskor, egy posztkommunista államban.

De most a legDEMOKRÁCIÁBÓL távozom.

Szép világ ez!

Szívszorítóan szép!

Levegőt is alig veszek, úgy bámulom a hatalmas épületeket, szobrokat, parkokat, égbe kúszó tornyok, kollégiumok sokasága, és templomok között sétálunk önfeledten.

Tavaszias idő, felhőkkel, széllel és napsugárral. Távozóban a mínuszok.

Megtaláltuk, amit kerestünk, nővérem egykori lakhelyét - Kardigán street kis házait, nem messze onnan a csatornában lakóhajók sorakoznak. Pazar tulnani házak, parányi, de annál szebb kertecskék, mint az ékkövek.

Érdekes élet lehet egy kis hajón élni... sokan szerethetik ezt a létformát. Füstös illat terjeng a pihenő hajók egyikéből... jellegzetes, bár nekem ismeretlen.

Kopott és gazdag IS egyszerre ez a környék. Mindenhol nárciszok.

Belvárosi szűk utak, ellenkező közlekedés, bimbózó bokrok, fák buknak az arcomba. Jól esik befogadni , s járni egy gazdag világ shakespearei színterein.

Ha valami, amit magammal hoztam volna...

(Leginkább a babakocsiban édesen szundikáló oxfordi city boyt.)

És azt, ami nálunk ritkán érzékelhető - mosoly, segítőkészség - itthon gyakran hiánycikk, pedig nem kerül semmibe! Akár el is tanulhatnánk. Az útba igazító visszafordul, és elkísér egy darabon, segítenek felemelni a babakocsit, sorolhatnám - mosoly és segítség jár az idegenben téblábolónak.

De van néhány dolog, amire nem vágyom, s a mi kis szűkös közép európai, posztszoci világunkat messzire elkerülte - eddig.

/Nagyon finoman szólva a másságra noszogatás... face cenzorság őkegyelmessége talán nem érzékenyül el, és nem tilt a legnagyobb elfogadás jegyében./

Belegondolni is rossz, hogy a gyermekvállalás, és gyermeknevelés mennyire nem gyermekközpontú - legalábbis számomra úgy tűnt látva, hogy...

Lilára dermedt lábú négy éveske fut az előkészítőbe, öt évesen a gyermek már cipeli a táskát az iskolába, egy év sem jut az otthoni babázásra, s ha bölcsőde annak az ára elképesztő.

Minden szolgáltatás csillagászati áru.

A boltok polcait csupán egyszer szemrevételeztem - ott elviselhető számokat láttam.

De! Ne legyél beteg és, ha lehet mielőbb szokd meg a hideget. (Rezsi az egekben.)

Egy másik világ, egy olyan olvasztótégely, melybe az édes mellé tudatosan csepegtetnek valamit, amit én nem szeretnék a gyerekeknek.

Bár...

Jó a változatosság, a változás pláne kívánatos - mostanában különösen.

Lehet, hogy bennem van a hiba és nehezen tudom eldönteni, hogy ezentúl teddy beer legyek vagy mici mackó... esetleg maradjak az, akinek megszülettem.

A találkozások öröme, a búcsúzás bánata mellé csempésződött keserű íz nehezen halkul el bennem.

KEZEKET FEL! - Harsant a búcsú szó és az alapos átvilágítás után kiléphettem abból a kalickából, ahol magasra KELL emelni a kezemet, hadd lássák nincs e fegyverem. Arcom azonos magammal és sajátom az útlevelem...

Good bye Anglia... Bár Londonból csak a reptér adatott meg, mégis egy majd ezeréves, számomra kedves dal jut eszembe, amikor még úgy véltem, hogy...

 

 Ha jobbról jön egy autóbusz...

 

  

 

Tavasziasan egy másik világban.... részlet.

 

Más kép - másképp...

Viharos szélben került sor - immár családilag - a zászlófelvonásra. Bízom, hogy az új helyen tovább megtartja épségét. 

Nemzeti ünnepünkön ünnepeltük a lányokat IS! Utó és elő születésnappal.

 

Hazádnak rendületlenűl.... MÁRCIUS IDUSA

 

"Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar."

 

A nap sütött vagy éppen borús volt az ég, a postaládában levélke várt, titkos üzenet... "kerüld el az Astoria környékét". Éjszaka jött el a falu széléről, s a fülest, amit kapott cetlire írta, mert tartott tőle, hogy bajba juthatok, ha már lebeszélni Ő sem tudott.

Busz, mely akkor még a belvárosba vitt,  a hídon át gurult, néztem a Dunát.

Nagy kokárdám, tenyérnyi, szép, nyakamban hosszú sál, hajamba belekapott a szél... éreztem a szabadság illatát.

A tömeg gyűlt, Kossuth Lajosról szólt az ének, Gábor Áron rézágyúja, s virágok kerültek szobrához a szabadság hős költőjének.

Egyre több szürke kabátos, furcsa alak, ruhájukon nem volt kokárda, s nem hatott rájuk a gyönyörűségesen zengő tavasz. Zord nézés, mord szavak - innen azonnal tovább haladjanak, s ha nem mennek elő a személyit. Ők voltak akkor, akik a honi "békét" védik.

Arcok, hangok, dalok, vers foszlányok - utcákon át vonuló ünneplő sereg, rohamkocsik, civilek és egyenruhások - rendőrök, kiknek besúgók jelentenek.

Gumibot táncolt fiatal lányokon, Petőfi utcájában futottak az emberek, nem szóltak a verőlegények... Szabadság kell? Hát fizessetek!

Kádár a főnök, talán irodájában reszketni méltóztatott kicsit, hiszen a csőcselék felemelni merészelte hangját és nemzeti színű zászlajait.

Esteledett - nem tágított a tömeg, fényképezőgép csattant a Váci utcai kövezeten, gazdáját kitépték hátam mögül, Gyorskocsi utcába vitték, haja szemébe hullott... előkerült talán néhány nap, vagy hét után, sorsát nem ismerhetem. 

 

Mindez már a múlt!

Nemzeti dal, Himnusz - ma kötelező házi feladat. Ha hibátlanul mondod ötöst kapsz, de ha vétesz... Szózat zakatol a szívemben - rendületlen - jöhet bármilyen tavasz.

Hazádnak rendületlenül...

Akkor is, ha gúnyolnak, ha vernek, ha állásod teszed kockára, ha kenyeredre vékonyabb vajat kenhetsz...

 

 

 "És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán."

/Vörösmarty Mihály/

 

 

 

Lassú dal...

 

 

Út kanyarog

autó füstöl mint a zállat

dühönghet mögöttünk

ki arra járhat

majd

megszelídül a masina lassan

valami változott az ócskavasban

vígan gurul

s

feltámadnak a régi vágyak

magasba lendül a kar

s

a

gép máris kattan

futtában lőtt fotók garmadája

belógó tükör

maszatos ablak - időtlen ráma

ahogy a pillanat fut

úgy száguld kedvem is

mi ez a gyönyörűség ma újra  itt

?

TAVASZ

a

nagy varázsló

mandulaszirommal havazik.

Nézem az eget patyolat

virágsatíros dombokat

hegycsúcson romok

bazalt oszlopok

pincék és házak

rügy fakad

s

a

szél kedvemért kicsikét alábbhagy.

 

Fényfoltok és firkák az égen

két fa között

felbukkanó tó a messzeségben.

És nóta kél

nem is emlékszem minden szavára

hangom kering

lassan

belegabalyodok a világ

friss színnel feloldott lüktető mámorába.

Elcsent szavak - "kékítőt old az ég vizében"

  "kékítőt old az ég vizében" - J. A. verssora jutott eszembe ma reggel, a tegnapra gondolva - meg sok minden más is.

Hála. Öröm. Bizakodás. Ajándék. Fény. Kóborlás. Remény. 

Az élet éled, s ezt meglesni, megcsodálni a legjobb terep a Balaton-felvidék és a tó környéke. A vásári kék bödöntől (nem mutatom most), a csilingelő liliomkerti csecsebecséktől ... , az ég és a tó tündér kékjéig minden csodálatos, s hozzá a halvány rózsaszín fátyol, mit a milliom mandulavirág a dombokra varázsol...

Ilyenkor nagyon tudom sajnálni, hogy semmi tehetséggel nem áldott meg a teremtő festészetileg. (Meg azt is, hogy mozgó járműből nem lehet jó fotót készíteni.)

Maradnak hát a képek, s majd a szavak!

Boldog március!

Pár csepp méz... Nőnapilag... ("ünnepi" gondolatok)

 

Népes madársereglet köszöntött ma reggel, órámra pillantva - 5.33-kor.

Begyújtok a kályhába (félresöpörve a hamut, sziporkázó parázsmorzsák villognak a szürkeségben.)

Csend és reggel.

Gyanútlan olvasóként kattintgatva kortyolom a mézzel és tejszínnel ízesített hosszú kávét, török egy-egy falatot a nem olyan finom, mint az albert, de megteszi vajas kekszből, s egyre-másra virágcsokros fotók bukkannak elém.

Hinnye, hát eljött a nemzetközi, amikor az urak (anno az elvtársak) köszöntik a NŐKET. Igen, ma csupa csuda nagy betűvel...

Némely boldog férfiú virágüzletbe szalad, hol kedves mosolygó eladóNŐ készíti el a kedvesnek/feleségnek/szeretőnek adandó csokrétát (nem kívánt rész törlendő). Óvatlan bohém férfiak több csokorral távoznak az üzletből, nagy szívvel talán még a kollégaNŐnek is jut szép szál virág.

Édesszájúak másként fejezik ki az e napon lávaként feltörő hálát - csokoládé, desszert, tortaszelet stb - melyet az eladó NŐ, cukrász NŐ, pénztáros NŐ szorgos kis kezéből vesznek át. S rohanvást indulnak (többnyire) hazafelé, ahol a fodrász NŐ és kozmetikus NŐ által (is) kicsinosított asszony, szerető hitves, esetleg barátNŐ finom vacsorával várja a hódolót, mert ő igazi szakácsNŐ.

Nahát - tényleg NŐ nap van, pont úgy, mint tegnap volt, s holnap lesz... csak, hogy MA megbecsülés és hódolat illeti őket.

Ahogy illetné minden nem nemzetközi ünnepnapon, hanem csak úgy általában - a szeretetünkért, türelmünkért, gyerekekért, tiszta ruháért, meleg otthonért, mosolyunkért, no meg zsémbelésünkért vagy éppen annak ellenére.

Miért zümmög bennem az egyszeri salgótarjáni párt/szakszervezeti funkcionárius mondata, mely örök klasszikussá avanzsált családunkban: "Váratlanul jött, mint a nőnap..."

Kedves és rémisztő történeteket pörgetek fejemben... egykori zsebdiktátorunkról, aki az óvodai nőnapot "aranyozta", a mellette tébláboló híres nőcsábász társaságában - virág mellé némi megfélemlítést is szervírozva.

Mára már mosolyt fakaszt , az egykori keserűség, nem azért, mert már nincsenek közöttünk a tettesek. Inkább a visszaélések, megalázási kísérletek, a hierarchiás mániákusok sokasága miatt... az önmagukkal kibabráló férfiak sorának végtelenülése... okán.

Drága, szeretett csokrot posztolók, rímfaragók, nótás kedvűek... mi mindennap nők vagyunk - születéstől halálig... talán még azon is túl.

Jutalom falatok helyett magam részéről a napi pár csepp mézet részesíteném előnyben...

Utóirat: Nálunk nincs sem valentinezés, sem nemzetközi nőnap, nemzetközitlen meg pláne. Az egyik kapitalista zsibvásárnak, a másik kommunista csökevénynek lett minősítve.

Így hát...

Pár csepp méz... - a dal!!!!

 

 

"Pár csepp mézet, tőled csak ez kell,

édes mézből pár csepp elég.

Mért töprengsz?, a kérésem hidd el,

nem más, kis csekélység.

 

Pár csepp méz a nyíló világról

hordozza a napfény tüzét.

Pár csepp méz az örömvilágban,

ezt kérem tőled én.

 

 

Néhány perc oly gyorsan elszaladt,

de minden csókod íze itt maradt."

Ünnep a ma... (is)

Jajdul a hajnal

vöröslő hajjal emeli fel fejét a nap

egy-két szál a túlparti ágakra tapad

ólmos víz tükrébe

néznek a kelő sugarak.

 

Álmok hullnak

álarc feszül

korom pereg

vénségfoltos kezemre ül.

 

Töprengek

nézem a hamuval telt tűzteret

szinte meleg

belekotrok

nem baj ma semmi sem

kályha mélyén a sarokban

rubin szikra

létüzenetet súg nekem.

 

Ünnep a ma

nézd a fényeket

átölelnek és játszanak veled

figyeld a fát

fáradt kérgét hevítem

megmelegít

s

a

hűlő teavíz is forró lesz megint.

Láng lobban

gyűrt papírgombóccal birkózik

és

szalad

duruzsolni kezd

mohón fal száraz tört gallyakat.

 

Új csoda a nap

ünnepes tavaszi

madarak mókáznak

hangjuktól az ablakhoz csapódó

őszapóka sikolyát alig hallani.

 

 Kezdet és vég

ébredések

ábrándok

élet és halál

ablakhoz lépek

holt fehér szirmok

lilás 

sárgás virágok kelyhe tárul

s

a

fény

seprűjével

lassan lassan

  mindent körbejár...

Bujkáló sorok... 7. Vágycsapda

 

A függönyt halkan húzod szét

poros árnyakon áttör a fény

lustán nyújtózó kábulat

őrizi még

létfoltos álmodat

arcok

képek

terek

bukkannak fel

szempár - rád nevet

meggyűrt takaród

szorítva

kétkedőn gondolsz rabként tartott múltra

fogoly vagy

magadra zártad

vágycsapdás életed

nyújtóznál

fájdalom préseli
szorítja melledet

új nap jöhet

létkelepcéd kitárva

nem várhatsz tovább

feledd
a

zsibbasztó

pusztító magányt

állsz

szinte látom arcod

elnyűtt fájdalom

tükrébe tartod

 múltad minden sebét

gyenge kis láng éled

nyomában megújul a lét!

(2014)