Vissza az időben... BURFORD

 Vissza az időben... júniusi Oxford környékén készült fotóimból akartam szemezgetni...

De a google változásokat eszközölt a foto archívum kezelésben. (A fenébe.)

Így csak néhány képre van most lehetőségem/időm. Pedig....

Hazai helyeken... KUNSZIGET - Mosoni - Duna.

 Kis kitérő - jobb kanyar

ember tudjad mit akarsz

vadvirágot

vizeket

ismeretlen ligetet.

Szirmokon bukfencező darázs

hal csobbanás

miegymás

szitakötő

békanesz

a

Mosoni - Duna ez! 

Szerelmes pár és a víz

a

szem mindent magával visz

hancúroznak nevetnek

kézen fogva elmennek.

A

nádasban odaát 

madár rikolt

felhős s párás a világ.

A-tól Zs-ig!

 Úgy alakult, hogy hogy nálunk a család valamennyi nőtagja A-tól Zs-ig - egyetlen kivétellel - névnapos, vagy születésnapos júliusban!

 

2x A 

3× L

2x J 

1x K 

1x M

és

 

1x Zs - aki születésnapos!

Mindannyiuknak küldöm a kert  legszebb rózsabimbóit!

ESŐ VERS

 

Napok óta sóvárogtam

türelmetlenül vártam

s

most

itt kopog fejem fölött

zúg

zajong

nagy dörejjel érkezik

éjjeli forróságban

 

hiába az én aprócska igyekezetem

kertem zegét-zugát

hajnalban vagy este

végig öntözgetem

de

minden napunk

lehet akár

reggel vagy alkony

veszteségekkel terhes

kókadó növények szenvednek

kertben és parton.

 

De

most

muzsikálnak a hangok

égi kottából játszó cseppeket hallok

dim

dom

dimidom

dínom és dánom

esik

zuhog

hangjára ébredek 

elrepül végre egy buta nyomasztó álom

takaróm nehéz

gyorsan meg is szabadulok tőle

kutya kapar 

hajnali három

 

egyre csak a cseppek égi muzsikáját kívánom

lépek s az eb

máris az asztal alatt

kicsit remegve még

hamarosan lábára hajtja vénülő ősz fejét

helyette maradok ébren

s

hallgatom

hogyan szürcsöl a föld mohón magába

minden cseppet

kopog és kavarog

ereszen bugyog végig a nóta

hosszú

hosszú

ringató zene

eső esik

s

kinyújtózva az ágyon 

képzelem

hogy

kint a kertben

hull rám

bőröm megborzong míg a vágyott keringőt járom

csendesülő hang ringat

friss illat simít végig a párnámon

reggel ha felébredek

majd a szirmokon hintázó cseppeket csodálom.

 

 

 

MINDEN JÓ!

Minden jó

minden milyen jó

fények

lepkék 

virágok hosszú száron

csillám csatangol

vénülő Dunámon.

Asztal alatt

tegnapi unoka morzsa

félbe hagyott alma

maszatos pohár

benne utolsó kortya 

lekváros lábos

elmosásra várva.

Kovászos uborka

ablak peremen

lepke tánc

képzeletben minden bokor

integet nekem.

Hajó

hajnal

hangok

élet remegés

nap 

darázsos bánat 

édes zümmögés

gyűrődött bőrömön

öregedő foltok

széthagyott ruhák

török papucs

a

kedvenc

évtizede hordott

sarkán tenger szívta sós nyomatok

foltok.

Kehely

emlékek íze varázsol

kavics reccsen

kutya iszik a tálból

pókháló harc

pazar panoráma

hűvös szobák helyett

a

nyár

újabb ostromára várva. 

 

 

SZÍVZÁR

 Veled marad, amihez nem ragaszkodsz.
Felfoghatatlan bolygópályán keringve
meg-megközelít olykor
és olyankor
az örömtől fölsír a pillanat.
(Fodor Ákos) 

 

 

Van az úgy hogy rád zuhan egy emlék

azt

gondolod 

hogy

visszatér a nem rég

ajtó nyílik

fénynyaláb  vagy lámpa

fon sugarat

színezüst hajába

 

ismerős a kéz

a

mosoly sem árva

lépésnyire tűnik a tegnap boldogsága

perc feszül

hangok remegnek

új zenéje szól

halkuló nevednek

téblábolás helyett

karokat képzelsz

arcához mégsem érsz

minden tétova 

ölelkező múlt

maga a szeretet

feltorlódik

száz - ezernyi emlék 

mind mi megmaradt

 

nem kell hozzá naptár

pontosan tudod az összes órát és a napokat.

Titkos szobák és ablakok most tárva

tartósított illat

szívedet visszarántja

 

lopva lépsz

az

utolsó ajtón lakat

tested meggörnyed sóvár súlyok alatt 

semmid sincs

zsebedben csupán

barna kavics maradt

várja érintésed

hűsítsd vele magad

képzelet mókázik

 oda a pillanat

cserben hagy az emlék

bezárkózol s elsírod magad.

 

 

 

SZÍNEK 3 - PILLEKÉK

 

Ludvig Nikó szép felvétele ihlette versemet. Köszönöm a fotót.

 

Pillekék

Ring a rét

ring

zsong

zsibong

perc szalad

bukfencet vet éhesen a nap

kedv cikáz

rongyos lepkeszárnyak csapódnak

hőségben

enyhülésre várva

égető szél domboldalon karikázva járja.

Szétesett percek

futó nyomata

ráncaim közt

matató idő

selymes fonala.

Ring a rét

libbenő

rebbenő

pillék

hada

 

kék

színjáték

szomjasan érintik virágok ezreit

 táncoló kedvvel

lopkodják szorgosan

nyarunk felperzselt titkait.

 

Szív

szó

szirom

hajlongó kalászok

toklászok

torzsák

közt

szisszen a pillanat

türelmes kérlelő a vágy

hőség

van

 rekkenő

 hajlik az égbolt

fordul a kép

 térdig simuló

ölelő fűszálak

szárukból

szőhetek magamnak szárnyat

felrepít

fel

fel

és

 megsegít

 

magasból e földi zizegést

tétlen 

nézem

pillekék zsongás

júliusi

szemérmes

életölelkezésben.

 

Barátborsos domboldalom.
 

Csalódás

 

Becsapódtam

 

hazug felhők lepték el este az eget

s

az

a

fránya

barom méter

is

azt

sugallta bátran

hogy eső érkezik

hűsítő cseppek a nyári forróságban.

 

Napvédők le

eb az első  dörgést már az asztal a alatt várva

szél suhant

leszaladtam a kert végébe

hadd lássam

milyen színű a tető mögötti felhőgomolyag

és

kedvező e a szél iránya?!

 

Szóval

napvédő le

kutya be

locsoló el

minek a házi zápor

ha

a

rádió is fergeteges zuhéról felesel

nehogy lemaradjunk az évtized legnagyobb viharáról.

 

Lám

sehol egy csepp

hogy

hűsítse

tikkadt kertemet

így

sóvárgó virágaimmal együtt

én

is

felfrissületlen leszek.

 

 (Kivéve, ha külső áldás reménye helyett tenkezemmel öntözöm meg kókadozó virágaim, s szomjuhozó kertemet.)

 

SZÍNEK - 2.

 

SZÍNEK

2.

BÚZASÁRGA

Szívemben ringatózik a szó

nyár és mámor

szeretlek

út mentén

hajszál karcsú lángpipacsok

szemembe nevetnek

fordul a gép

látom magasba tornyosuló nagy kerekét

stop

kiáltom

s

mozdul a fék

ARATÁS

keskeny a tábla

épp itt a szegélyen fújtat

száll a pelyva

por kering

egy

fátyolos világba messzire repít.

Hogyan is mesélhetném el

tarló szélén tébláboló kisgyerek

keresem a lehulló kalászon maradt szemeket

fogam közé szorítom

roppan

markomban morzsolom

illatát beszippantom nyomban

felém forduló meztélábas lányka

ki

kalácsnak képzeli az életet

 

szúr a torzsa

talp sajog

búza pereg

emlékek otthonába tekintő

százszor mosott tarka ruhácskámban

ámuló kisgyermek vagyok.

SZÍNEK 1.

 

SZÍNEK

1.

KOBALTKÉK

Lopjuk a percet

színfoltos

képek

összegyűrődött lapok

érdektelen szónoklatok

 kacat keretében.

 

Kimondhatatlan szavak

elmorzsolt kicsinyke mondatok

halkuló morajlás

a

 kíváncsi tekintet tengeré

 

távolodok

teszek egy óvatlan lépest a partszegély felé.

Kezemet fel kellene tartanom 

magasba szemeim elé

vagy

lefogni legalább

hogy

ne

öltsön új és újabb ruhát a vágy

ezüst szálakat érinteni

selymet tapintani

illatba dőlni

egek felé kapaszkodó

óriás zöldek között 

babonázó 

kék karistolja szívemet

s

az

áthatolhatatlan szövevényben

valahogy mégis megbillen a világ.

 

Hosszú kortyra nincs idő 

marad a régi szomjúság.

Felriadva a varázslásból

a

valóba visszapréselődni

kérdőjelek rengetegében

faggatni magam

miért

fulladozom

zuhanásra készen

a

pillanat

váratlan

késpengén villanó

kobaltkék

gyönyörűségében?!