PERCEINK

 

 

A

nyár kacsint

int

csábít

csepp koppan

zápor zúdul

kerülgetjük 

létünk

pocsolyáit

s

alig haladunk 

egy 

moccanásnyit

rét

fák

napsávos táj

árva bogárka száll

édes virágra

lomha árnyak

kapaszkodva lépünk

csúszós utakon

s

csodákat keresve

nézünk 

a 

táguló világra.

Bor

korty

tűz

láng

hamvadó életszerelem

kereslek

homályos utakon

arcodat nem lelem

fűz int

alatta bújkálsz

?

Kérdésemre nem akad válasz

sár fröccsen

folyó hömpölyög

árad

sodorja a kidöntött fákat.

A

túlparton 

ott vagy valahol

hallod a csobbanást

ahogy

maroknyi kavics

vízbe csattan

megállok

múlik a nap

nézem

nézem

a

távoli tornyon mutatóját

ahogy

halad

elhulló percek

elveszett órák

 

az

idő

kérlelhetetlen

 

lopkodja

falja

a

mánkat.

 

Fogyóban

a

remény

elveszítelek

vagy

mégis

újra

megtalállak?!

Jéééég!

 Nem véletlenül volt baljóslatúan fekete az ég, épp hogy hazaértem el is kezdett kopogni... Jég és süvítő szél, az eső úgy ömlött, hogy eltüntette a folyót. Mi csak a cella szélét kaptuk... Alig egy km-vel arrébb letarolta a kerteket.

 

Áradunk...

 Medárd nem hazudtolta meg magát, éjszaka is esett, a Duna tovább emelkedett, s ha a képfeltöltés nem akadozna tennék fel képeket. 

Nem is tudom...

 

Nem is tudom

miért

vonz és gyötör

buggyanó csepp a szirmon

virágkehelybe fúló

éhező

életes gyönyör

harmat

hajók

hullámok hátán tova iramodók

fűszálak

ostobán tekergő gazok

tenyér élén ficánkoló

léttohonyák

 vérszívók

édent hazudó

pillanatok.

Lepkék

bogarak

lépek feléjük

rebben a tarka csapat

rózsa bódít

szirmából maroknyit

kiszakítok

megállok

szanaszét szálló 

bíbor kupola alatt

remeg a bokor lehajló ága

ma is csodálkozva nézek

roskadozó hársra

ezt

szeretem

ezt

a

valódi

fáradó szépet

magamnak dúdolt

altató meséket

álomba úsztató hajót

hajnali parádét

párát

víztengert

göröngyöket

 

kerten és életen

végig vezető

keskeny utat

ég felé kapaszkodó virágok

tarka rét

pottyanó gyümölcs

nem is tudom még mire várok

míg

a

teremtés csodájára

mindenütt rátalálok 

figyelve

e

libbenő fátylas

félig kitakart 

ébredező világot.

 

 

 

 

Május

 

A

reggel int

kába

és

erőtlen az első mozdulat

álom illan

arcomra téved cirmos sugarával 

korán a nap

nevetésed elfutó álom

fénypettyes bőrömön

kezem végig szalad

igazítanám ráncaimat

tükör előtt

ezüst szál hullik

elmúlás fájdalma sebezve

mohón belém harap.

Hogy volt s hogy van

mit hoz a holnap

élet rohan

tartóztatnám

szerelmes színek ideje van

pipacs tárul

dongók dalolásznak

galamb búgástól zeng a terebélyes hárs

 minden hang 

minden lágy fuvallat

életörömtől izzó vallomás.

Méz illatú szirmon

bogarak lármáznak

civódnak

méhek

lepkék

darazsak

könnyű szélben

lent a folyónál

mozdul egy ladik

víz csobban

cseppek peregnek

 fodroznak ezüstös hullámokat.

 Nem mozdulok

a

néma ragyogásban

vágyom

hogy

megsúghassam neked

titkaimat.

Érintésed hiányzik

tűztébolyú vágyad

éhségremegésed 

a

zuhanás felé hajszolódó 

őrült

mozdulat.

 

 Egyedül hagytál

százszor meg ezerszer

számolom szanaszét szóródott

öröm morzsáimat

hiába már minden

múlik a perc

nélküled fut el újra a nap

pipacs ring

szirmok sziporkáznak

 eper szem koppan

 nem hallod elfúló sóhajomat

hiányod átjár

megborzongok

sóvárgás fakítja

várva várt vágylángos májusomat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NEKEM A MÁJUS!

 

 

Love story

Május

ez

pompás és pazar

az

élet színez

néha bolondozva játszik

s

kedvére csal

kapkod

sürget

és

hívogat

fát

virágot

levelet

szólít

omolj

bomolj

ha

nem sietsz

széttép az idő

eléget a nap.

Május

ez

mégis

bársony ringató

vállamra fényjelet buzgón karcoló

 kóbor a kedv

hiába minden szó

marasztaló

gyík surranás

 dongó dúdoló

eper koppan

fekete és fehér

maszat az ujjamon

múltat hurcoló

suttogás

szerelmetes levél

csók emlék

elfutó buta szó

bolond a szív

hazugságnak is engedelmes

pillantás ölel

álom karol

pipacs gyűrődik

 csiga bandukol

 

hiába számlálnám

a

maradék napokat

iramodik a perc

édes május

magaddal cipeled

hiányaim

s

elfúló sóhajomat.

 

Elveszett vers... Elveszett mind a selyem...

 

 

 https://partfal.blogspot.com/2020/10/elveszett-mind-selyem.html

 

 

      

Elveszett mind a selyem

mindent átsző a felszálló tejszerű pára

nézi az ismerős színeket

rozsdás – barnás – vörhenyes levelek

tapadnak a tárulkozó őszbe szédülő tájra

kormos ikszeket firkálnak a fák a megszeppent világra

nagy bokor krizantém próbálja pótolni a napot - színe világító sárga

egy kis narancs és lila itt-ott

emlékeztet még a nyári színes élet orgiára

 

vetkőznek ismét - lerántják a leplet

hamarosan meztelenek lesznek a kertek

meleg felkavaró szelek minden levelet felsepernek

s

nem súgják fülembe csendesen

Isten veled törékeny nyári szerelmem

 

ma még világoskék cirmokkal ékes az ég

de holnap nehézsúlyú felhők versenyeznek

 

elveszett mind a selyem

lágy érzékeny forró ölelések odavesztek

napról napra több eső mossa a sápadó mezőket

erdő szélén a vándor didergő tócsákba léphet

és

itt belül is sokasodnak a szürke foltok

oda a nyár utolsó édeskés bora

emléke visszajáró hűséges kísértet

hiába csalogat kacéran a most

tudja - érzi

nem lesz igazán édes a friss must

hiába kortyolja hosszan

múlt ízét többé nem idézi

 

csak az az utolsó szó ne hullott volna

az a könnyben kotorászó sóhaj

szekrény széléhez támaszkodott sehová se nézve

dobta elé

vége

koppant a szó  - földre hullottak a hangok

és

a

gangon lassan lefelé nem kérdezett vissza a másik

bőrén szerelem cseppek csordultak csendesen

korlátba kapaszkodott némán hogy gyengülő lépteit el ne vétse

szívzár kattant – szigorú mosollyal

könny nélkül jutott el a távoli metró állomásig. 

VÉGTELEN

 

Érkezem

szól a csepp

s

ablakom üvegén

végig kecmereg

lassan mossa le a szennyeket

por

levélmorzsalék

virágpor

isten véletek.

Terv

ábránd

életszerelem

szakadó zuhéban

bánat bújik meg szívemen

eresztelek

tartalak

kötéltáncos

létmozdulat

hívsz

vonsz

taszítsz

pasztell reggelen

nem látok rózsapírt

lám

az

első szem fekete eper

lehullott már

és

madár dúdol 

ott fenn a vén cseresznyefán

szelíd a csend

talán csak sóhajod

mit magamhoz képzelek

az

borzongatott

s

a

végtelenbe fúló tegnapok.

Szemerkél

szitál

csepereg

langy

lágy

lélek mosoda

ez kell most meglehet.

 

Nem indulok még

a

folyót bámulom

arcomra könnyből

félholdat rajzolok

s

veszni hagyom az ezerszer elképzelt

gyönyörű pillanatot.

Törékeny napok

Lomha zöld a víz

csordogál

esik

szirmok közé dongó

halkan kéredzkedik

duruzsolás

 illat

hárskoronában

méhecskék bódulnak.

Ünneplő reggel

különös égi látvány

bíbor narancs éled

folyónk távoli határán

 ragyogó fény

kelő nap

 mézízű perc

életszerelem

törékeny csendben

ma is súgva üzen

csepp

csend

csoda

hintázó virágszálak 

illatozó sora

gyönyörűség

lepke

pille

kóborló darázs

ajándék a lét

 

kegyelmes isteni lélekáradás.

 

 

Nyújtózkodás...

Semmiségek

előttem

itt

hangya moccan

talán szundikál még egy kicsit

fészeklakók hangicsálnak

pillanatfelvétel

másodpercnyi fékezése

a

nagy

rohanásnak.

 

Vetkőző virág

szirom pereg

valamit 

súgnék

valamit

most csak neked

nyújtózkodó

halk ez a reggel

csendet szakítanál

mohón

el

el most a kezekkel.

Borzong az ég

még tétovázik

erdősáv mögött a nap

szemérmesen látszik

szerelem ez

valami buta vágy

arcokért nyúlnánk

magányosan

s

közben

körülöttünk

tavasz örömétől részeg a világ.