Június 21

 

Hőség és szépség!

NYÁRI ZÁPOR

 

 

Egy
pillanat
és 

megmozdul minden
téblábol kicsit a szél
s
az
ég
beborul
fuvallat jő
először lenge
levélre hull az első cseppecske
picike csend
hatásszünet
erősödik a szél
vitorlát tépked
fehéren lebeg.

Hengergetem a vászont
hamar
hamar
mielőtt
virágot s mentát
teljesen betakar
hiába sietek nem érek célba
szedem a lábam
fele sem tréfa
dörren
csattog
villan
cseppek a vállamon
nyári zápor mosdat
meg sem szárítkozom.

Nyári zápor
ahogy
jött
oly gyorsan szalad
lemosta a port

s

most 
nyújtózó virágok
igazgatják vízfoltos fodraikat.

 

 

 

NYÁR június 20

Nyár

nyár

felzokognak a szavak

száz és ezer

elfutó

pillanat

hangom elfúl a szélben

e

földi

őrült

ég felé táruló

gyönyörűségben

vízcsepp hullik

háló szakad

hamarosan

perzsel a nap

kószálok

létezem

léptedet nem lelem

korai ébredés

illat

selyem

rám hullik

fogva tart

légkönnyű és nehéz

még viselem

érkezés

létezés

elmúlás

tévedés

szívemben forgatja

emlékek

 késhegyét

a

nyár

édes múlt vétkeink

rebbenő vágyaink

kék szárnyú éhező

csapong

dúsan terítve a kert

repülj s keress

az

irgalom órája ez.

Felpezsdül part s mező

hajlik ág

hull szirom

vége lesz

jól tudom 

élet és irgalom

létmámor

csepp

csend

 

szívtáji fájdalom.

Tű a szénakazalban...

 

Vaskos csend

köröttem

selymes illat leng

harsogó fűben lépek

hogy

hozzád elérjek

tudom

tudom

csak

a

kő

maradt.

 

Jégverte

körtefák alatt

indulok

messzeségben

füstölögtek a dombok

lila

virág

bújik

a

kerítés

rozsdás rácsozatán át

kettőnké 

most

az

esőfoltos

füstfelhős

világ

 

érintem neved

elmosódnak lassan

a

számok és betűk

emlékek sem 

tudják kitölteni az űrt.

Egyetlen szál 

törékeny

sárga rózsa

hordozza

üzenetemet

 

hiányzol

 

hálás vagyok

hogy

tanítottál

tanítottatok

szent szavakat

szívembe 

elmémbe

vésve

 

szabadság

jó szó

emberség.

Ha

szénakazalban 

hiába keresem a tűt

elfáradok és semmi sem segít

ha

homályosul a cél

rátok gondolva

felkutatom szívem

rejtett ösvényeit.

 

 

 

 

 

PERCEINK

 

 

A

nyár kacsint

int

csábít

csepp koppan

zápor zúdul

kerülgetjük 

létünk

pocsolyáit

s

alig haladunk 

egy 

moccanásnyit

rét

fák

napsávos táj

árva bogárka száll

édes virágra

lomha árnyak

kapaszkodva lépünk

csúszós utakon

s

csodákat keresve

nézünk 

a 

táguló világra.

Bor

korty

tűz

láng

hamvadó életszerelem

kereslek

homályos utakon

arcodat nem lelem

fűz int

alatta bújkálsz

?

Kérdésemre nem akad válasz

sár fröccsen

folyó hömpölyög

árad

sodorja a kidöntött fákat.

A

túlparton 

ott vagy valahol

hallod a csobbanást

ahogy

maroknyi kavics

vízbe csattan

megállok

múlik a nap

nézem

nézem

a

távoli tornyon mutatóját

ahogy

halad

elhulló percek

elveszett órák

 

az

idő

kérlelhetetlen

 

lopkodja

falja

a

mánkat.

 

Fogyóban

a

remény

elveszítelek

vagy

mégis

újra

megtalállak?!

Jéééég!

 Nem véletlenül volt baljóslatúan fekete az ég, épp hogy hazaértem el is kezdett kopogni... Jég és süvítő szél, az eső úgy ömlött, hogy eltüntette a folyót. Mi csak a cella szélét kaptuk... Alig egy km-vel arrébb letarolta a kerteket.

 

Áradunk...

 Medárd nem hazudtolta meg magát, éjszaka is esett, a Duna tovább emelkedett, s ha a képfeltöltés nem akadozna tennék fel képeket. 

Nem is tudom...

 

Nem is tudom

miért

vonz és gyötör

buggyanó csepp a szirmon

virágkehelybe fúló

éhező

életes gyönyör

harmat

hajók

hullámok hátán tova iramodók

fűszálak

ostobán tekergő gazok

tenyér élén ficánkoló

léttohonyák

 vérszívók

édent hazudó

pillanatok.

Lepkék

bogarak

lépek feléjük

rebben a tarka csapat

rózsa bódít

szirmából maroknyit

kiszakítok

megállok

szanaszét szálló 

bíbor kupola alatt

remeg a bokor lehajló ága

ma is csodálkozva nézek

roskadozó hársra

ezt

szeretem

ezt

a

valódi

fáradó szépet

magamnak dúdolt

altató meséket

álomba úsztató hajót

hajnali parádét

párát

víztengert

göröngyöket

 

kerten és életen

végig vezető

keskeny utat

ég felé kapaszkodó virágok

tarka rét

pottyanó gyümölcs

nem is tudom még mire várok

míg

a

teremtés csodájára

mindenütt rátalálok 

figyelve

e

libbenő fátylas

félig kitakart 

ébredező világot.

 

 

 

 

Május

 

A

reggel int

kába

és

erőtlen az első mozdulat

álom illan

arcomra téved cirmos sugarával 

korán a nap

nevetésed elfutó álom

fénypettyes bőrömön

kezem végig szalad

igazítanám ráncaimat

tükör előtt

ezüst szál hullik

elmúlás fájdalma sebezve

mohón belém harap.

Hogy volt s hogy van

mit hoz a holnap

élet rohan

tartóztatnám

szerelmes színek ideje van

pipacs tárul

dongók dalolásznak

galamb búgástól zeng a terebélyes hárs

 minden hang 

minden lágy fuvallat

életörömtől izzó vallomás.

Méz illatú szirmon

bogarak lármáznak

civódnak

méhek

lepkék

darazsak

könnyű szélben

lent a folyónál

mozdul egy ladik

víz csobban

cseppek peregnek

 fodroznak ezüstös hullámokat.

 Nem mozdulok

a

néma ragyogásban

vágyom

hogy

megsúghassam neked

titkaimat.

Érintésed hiányzik

tűztébolyú vágyad

éhségremegésed 

a

zuhanás felé hajszolódó 

őrült

mozdulat.

 

 Egyedül hagytál

százszor meg ezerszer

számolom szanaszét szóródott

öröm morzsáimat

hiába már minden

múlik a perc

nélküled fut el újra a nap

pipacs ring

szirmok sziporkáznak

 eper szem koppan

 nem hallod elfúló sóhajomat

hiányod átjár

megborzongok

sóvárgás fakítja

várva várt vágylángos májusomat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NEKEM A MÁJUS!

 

 

Love story

Május

ez

pompás és pazar

az

élet színez

néha bolondozva játszik

s

kedvére csal

kapkod

sürget

és

hívogat

fát

virágot

levelet

szólít

omolj

bomolj

ha

nem sietsz

széttép az idő

eléget a nap.

Május

ez

mégis

bársony ringató

vállamra fényjelet buzgón karcoló

 kóbor a kedv

hiába minden szó

marasztaló

gyík surranás

 dongó dúdoló

eper koppan

fekete és fehér

maszat az ujjamon

múltat hurcoló

suttogás

szerelmetes levél

csók emlék

elfutó buta szó

bolond a szív

hazugságnak is engedelmes

pillantás ölel

álom karol

pipacs gyűrődik

 csiga bandukol

 

hiába számlálnám

a

maradék napokat

iramodik a perc

édes május

magaddal cipeled

hiányaim

s

elfúló sóhajomat.