Firka 2019 augusztus 2.

 

Néha találok ezt - azt...

pl az alábbi kis firkát...

Bárcsak nyári eső illatát érezhetném. 

 

Éjszaka

 

 

Nyári eső illata

Tisztára mosott szirmok

levelek

Ma megláttam az elsőt 

mely sárgultan lassan leesett

Hosszú nótát húz a tücsök valahol

Távolabb éber kutya hangosan csahol

Béka költözött a kerti tóba

szerelemről szól a késő esti nóta

Bőrömről a cseppek már leperegtek

Ma nincsenek fényei a távoli egeknek

Felleget vontak a csillagokra

Sötét testű macska settenkedik

motoz lopakodva

Fészekből is száll a sóhaj

Aludj madárkám

Álmod borítson tegnapot

bársonyos mélykék puha takaróval

szellő susogjon

mely álomba ringatott.

A kék csónak...

 Utóélet....

Ritkán, de előfordul, hogy a "költő" és a téma összefutnak az éterben.

Ez történt velünk tegnap. Hallgattam a kuttyogtató hangját, s firkáltam egy versikét, s lám kiderült, hogy ismerős az a hajnali horgász, aki szúnyogetetés és egyéb tevékenység céljából belevilágított a sötétségbe...

Ma megismétlődött a "találkozás" - én innen a partfalról, ő pedig a Duna közepéről - fotót váltottunk.

Profi horgász lévén sikere nem maradt el, kapása volt.

Analfabéta vagyok halügyileg, de a hajnali víz, a csend, s a folyó illata és városunk látképe  csodálatos lehet a Duna közepéről (is). 

Vers a kuttyogtatóhoz

 

 

Pirkad

nem zavar 

az 

óra ketyegése

sem 

a 

fények nélküli ébredés

azaz

dehogy

valami van ott 

túlparti füzek alatt

lámpafény űzi a sötétet

önkéntes véradó lehet

megfalhatják a szúnyogok

 

elkerül a visszaalvási kényszer

láttam már a folyót ezerszer

de

nem elégszer

lámpa világít

srévizavé

ez

a

hajnal

most

csakis

az

övé

és 

egyszer csak 

elkezdődik a nóta

megmozdul a megszállott véradó

kuttyogatója

és

üt

és

üt

csapja a vizet

megszakad a csend

folyó sodorja a csalfa üzenetet

hallgatom

friss szél sóhajt be az ablakon

levél mozdul

szélcsengő kalimpál

reggeledik

a

kék csónakos 

 kapásban reménykedik

hal

horgász

botok.

 

Távolból bámészkodok

 kilépek

hogy

 jobban lássam a folyó

lomhán mozduló

tükrös cserepeit

remélve

hogy

a

harcsa békésen szundít tovább

s

nem veszi be a csalit.

ESŐ DAL.... és hála.

 

 

Eső

eső

port

koszt

lemosó

hosszú cseppeket

hullató

álomba 

lágyan

ringató

 

villám és dörej

számtalan

nesz

apró

zörej

koppan

pottyan

csatorna csacsog

szőnyeg szárad a hintán

te

újra mosdatod.

 

Hajnali séta

hulló szirom

leander illat árad

szemem és szívem

fürgén megitatom

itt is ott is

ragyognak még a cseppek

csiga családok vándorolnak

fecske früstököl

felsóhajt a kert

galamb hangja

töri meg a csendet

 darázsitató tele

derű árad szerteszét

szellőrózsák

szirmot igazítanak

kegyelmet kapott a  kert

s

a

rét

katáng kékségek villannak

nap felé nevetnek.

VÉGRE

Dörren

mormog

készül

leszakadni az ég

futok

nézem

komoly a szándék?

 

 

Az

első csepp karomon csorog

gyorsan

minden szomjazót kipakolok

hadd éledjenek

hátamon folyik a víz

finom

hűsítő

hideg

táncolni lenne jó

kacagni

tócsavadászatot

játszani

pucér lábbal

pocsolyába ugrani

nyári zápor hull

rövid

pormosó semmiség

az

öröm

mégis elveszi az ember

maradék eszét.

Ámítás

 

Pille koppan
ő be
én kifelé vágyom
koszfoltok
vízmaszatok közt
ártatlan reggel
halvány foltjait
pírt a távoli hajlaton
s
a
folyóra hulló fények
osonó tábláit
táguló világom
csodálom.

Minden a csendé
korai áhítat
váll kint
ing int
szellőben
röppennek a szárnyak
csepp csillan
szomjat oltanak a vágyak
gyűrt selyem simul
fűszálak hegyén
csillám
csigák fürdőznek
méhek ébredeznek
hangyák sietnek
szaladgálnak
moccan a perc
ígérgető
tétova fellegek
lassan tovaszállnak

tűzvillámait
még takargatja
de
hamarosan
ébred a nap
s
rózsafodrokra éget
nyár szerelem jeléül
tűzforró pecsétet.

Kikapcs...

 Két hét kikapcs következik!😋

 

Míg készülődök zene szól, mindenféle...

Képtelenség

 

 

 

Út

fut

kanyarog

perc

száll

máris 

ott vagyok

napok

hetek

hónapok

képtelen

hűvös kupolája.

 

Lám

most

a

most az úr

pillanatok

boldog töredéke

kopott utcák

elvétett terek után

rebbenő madár

a

béke ölelése.

Fájdalmak

sebek és szavak

érintés

könnyű pára

megszökni készülünk

egy

másik 

széppé

álmodott

el nem ért

világba.

Út

kanyarog

megtorpanásra késztet

arc és szempár

ólálkodó

öröm

múlt lopó kísértet

ringatunk

száz meg ezer

szívbe ragasztott 

parányi emléket

matricás füzet

a

lét

lassan megtelnek a lapok

még

vagyunk

élsz és én is élek.

Út

fut

kanyarodik

s

mi

nem fordulunk hátra

vállunkon

 megpihen a csend

s

a

szelíden lehulló alkony

hajszál boldogsága.

B.

Út fut kanyarog

perc száll - máris ott vagyok

napok

hetek

hónapok

képtelen hűvös kupolája.

Lám most a most az úr

pillanatok boldog töredéke .

kopott utcák elvétett terek után

rebbenő madár a béke ölelése.

Fájdalmak

sebek és szavak

érintés

könnyű pára

megszökni készülünk

egy másik széppé álmodott

el nem ért világba.

Út kanyarog megtorpanásra késztet

arc és szempár

ólálkodó öröm

múlt lopó álomkísértet

ringatunk száz meg ezer

szívbe ragasztott parányi emléket

matricás füzet a lét

lassan megtelnek a lapok

még vagyunk - élsz és én is élek.

 

Út fut kanyarodik s mi nem fordulunk hátra

vállunkon megpihen a csend

a

szelíden lehulló alkony hajszál boldogsága.

 

Június 25

Hajnal

pihés kis fények

vért kívánó szúnyogok

dudorásznak

ajtónyitást remélnek

eper buggyan

csippentik a rigók

korán van még

nem füttyentik

az

élni csuda jót

 

kapaszkodunk

számolunk órát

perceket

képtelenség

hogy

elrohan a nyár

összegyűrt napok

szanaszét

szavakat karcolok

hiányzó neveket.

Merj álmodni...

 Egy "nem idei" vers került elém - nógrádi ámulásaim lenyomata...

Magasba kap a szárnyaló madár

tüzes perzselés

tombol már a nyár

és

megérkeztem én is

furcsa kanyarodás

újraélem mégis

távoli "leg" hegyek

vonzzák a szememet

zöld és kék

néhol mély sötétség

máshol

elvakít a fény 

létöröm

lábam új ütemre táncol

kortalan utazás

paloták és viskók

emléket varázsol

tegnapom nem itt volt

s

a

ma

is

esetleges

mindent megnézek 

mindent megfigyelek

pajták

lovak

gólyák és pocsolyák

híd az életben

s

a

lustán ténfergő Ipolyon át

hőség

riadó

szívhely kiadó

s

máris

belefészkeli magát

egy 

édes kép

ég felé futó vadvirágos rét

s

a

bálák

sárga búzatáblák

bokrok

öreg kéményék

megroggyant tornyok

 

távoli tarlón pihenő őz

nyár gyönyörében

fürdetem tekintetem

megmarad nekem

 

gyermek vagyok

lépek máris

talpamra a szúrást 

odaképzelem

aratás illata végre

dolgozó gépek

hullámzó

arany vidékek

füst és por

ül meg

a

szívemen

testem nehezéke a kor.