Partfal
Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!
2024. december 20., péntek
Ma is...
„Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: ti ne féljetek! "
Máté evangéliuma 28, 5-7.
Ma is ez a felszólítás!
Gondolkodom az üzenetén.
Mit jelent?
Hogyan tudom a mindennapokat békével kibélelni félelem helyett?!
Tegnap három tündéri "L" unokám mosolyában sütkérezhettem.
Ők pedig az én kényeztető szeretetemben.
Emlékszem, amikor még "csak" két unokám volt, s először mentünk együtt sétálni, mennyire izgultam, nem lesz e baj?! Pedig gyakorlott sétáltató voltam, akkor már majdnem harminc éve, s 25 gyerkőccel sem jelentett gondot.
A legfontosabb az volt, hogy meg kellett tanítanom a "rendet".
No nem az affélét, amikor a gyerekek szinte madzagot fogva róják az utcákat.
A miféle rendünket.
Az értelmes szabályok meghatározását, s azok betartásának elvárását.
Az ok és okozat összefüggésére való rávilágítást, s hogy mindig BÍZHATNAK bennünk!
És, ha baj történne a frászt nem kapás rutinjának rögzítését (magamban).
Tegnap három a kislány napja volt nálunk. L+L+L!
Második
L- lógott egyet az iskolából, hogy unokahúgai L3+L4 társaságában töltse a napot nálunk.
A
szokásos nagymamai szeretet megnyilvánulások - etet, itat, ölel, mesél,
s egyebek - mellett egy kis időt sikerült a Dunázással is eltölteni.
L2 már nyitotta a kertkaput, amikor L3 kijelentette:
Nem érdekel a Duna!
Meglepett a tömör fogalmazás, máskor mindig szívesen indul...
Rákérdeztem: Nem jössz velünk?!
Mire Ő : Megyek, de nem érdekel. Homályos!
Csak bámultam, s törtem a fejemet, hogy mire gondol, úgy véltem, hogy tetszik neki a "homályos" szó.
Ballagtunk
a vízhez, s lent kis családi segítséggel kiderült, hogy mire utalt a mi
zseniális háromnegyed három évesünk: délelőtt nagyon nagy köd volt, s
érkezéskor nem látta a vizet... szóval homályos volt!
Amikor leértünk a folyóhoz - immár ragyogó napsütésben- az igen sekély parthoz érve - megtörtént a szabály állítás!
L3! Nem mehetsz a nagy kövön túl, s ha hajó közeledik hátrébb kell lépnünk!
Egyértelmű szabály, kavics dobálás, "pecázás" közben is óvatos volt, ügyeltek mindketten a víz mozgására.
Míg szeretett hozzátartozónk szörnyülködött, hogy ez a gyerek beleseik(!), addig én tudtam, hogy Ő aztán betartja a szabályt.
Mert mindig olyan követelmény elé állítja az anyja, amik érthetőek, s nem retteg percenként, hogy baj fog történni a gyerekkel.
És így a gyermek megtanulja, hogy mit miért, s ha váratlan helyzet alakulna ki Ő bízik bennünk!
Míg lent időztünk, jött és ment a komp, úszott tartályhajó... figyeltük az eseményeket, hullámok kifutását a partra, vízszint mozgást, egyebeket. (Tudásgyarapításból jeles.)
És egy príma kis bottal sikerült "pecázniuk" is.
Hazafelé, ránézve a közlekedési táblára L3 kijelentette: Zsákutca!
2. L előresietett, mire beértünk a házba már ügyesen sürgött-forgott, átöltöztette az unokatesót, gondosan megvizsgálva ruházatát, mert a kicsike blúz ujja kicsit nedves lett.
Itthon ebéd, ágyba bújás után - L3:A gyermekkórussal hallgassuk meg a Mennyből az angyalt... az a kedvencem, és utána MESE!
Mi legyen a mese kérdeztem: Vili bácsi!
És
ketten hallgatták meg Vili bácsi a varjú kalandját... egyiknek a kezét
fogtam, másiknak a lábát masszíroztam, míg végül mindketten álomba szenderültek (majdnem én is).
Kimondhatatlan hálával és a jól végzett "munka" örömével hallgattam szuszogásukat, majd csendesen kiosontam, hogy L4-vel is időt tölthessek, aki meg is ajándékozott édes mosolyával.
Az angyalok örömüzenetére gondolok: NE FÉLJETEK!
Mert a megváltó gondoskodik rólatok... s a mindennapi kenyér mellett a mindennapi örömötökről IS!
2024. december 19., csütörtök
Angyali üzenet!
(kattints)
"Veled leszek (Józsué 1:5)"
Ma reggel angyali üzenetként egy szó jutott nekem : félelem.
Nap mint nap találkozom ezzel az érzéssel - utoljára tegnap.
Egy kedves fiatal asszony és egy helyi intézmény kapcsán - Kenyérféltés.
Majd este egy vidám, beszélgetős kreatív együttlét során osztotta meg velem valaki családi félelmeit, kamasz unokájuk miatt.
Valami nagy teher, valami elhengeríthetetlen kőszikla kapcsán felbukkanhat bennünk a félelem, a szorongás, a kétségbeesés.
S mielőtt kimondanám: Nem szoktam félni! - máris eszembe jutnak azok a lassan egy évtizeddel ezelőtti decemberi napok, amikor a szívünket uralma alá hajtotta a félelem. Mérhetetlen hálával köszönöm meg ma is, a könyörületességet, a gyógyulást!
Hogy ma a születése és a megtartatás napján köszönthetem a gyermekemet.
Megtapasztaltuk, a gyógyulás csodáját, s hogy velünk van a nyomorúság idején!
Nincs nagyobb ajándék, mint az, hogy irgalomban részesülhetünk.
Az angyali hírnök szólt: Ne féljetek!
Ez a rövid felszólítás legalább annyiszor fordul elő a Bibliában, ahány nap van az évben.
Biztosítékul arra, hogy van remény, van isteni gondoskodás!
Tehetnénk, hogy a napi, gyakran indokolatlan félelemek helyét a hála töltse be.
Rajtunk IS múlik, hogy a megszámlálhatatlan szorongás helyett mit teszünk magunk elé naponta!
Görcsök, félelem, riadalom?!
Amihez erőt kapunk és megtudjuk oldani, amiatt miért is aggodalmaskodnánk?!
Az pedig, ami meghaladja erőnket, azt bízzunk a feljebb valóra. Egy régi történet jut eszembe, mely újra meg újra mosolyra fakaszt. Nagy hatalmú sündisznócska (egykori polgármester) kiáltott rám dörgedelmesen, gyarló közéletben okvetetlenkedni merő (közalkalmazott) képviselőre: Tőlem félni szoktak!!!
A vérfagyasztónak szánt kijelentésre rövid volt a válaszom: Valamivel feljebb lakozik az, akitől tarthatok! - s az ég felé mutattam.
Így töltöttünk együtt kilenc évet, hétről, hétre, hónapról hónapra szembesülve a rosszindulat, gonoszság, bosszúvágy számtalan próbálkozásával. Kemény harc volt, de visszatekintve a folyamatos küzdelem számomra tanításul szolgált. Nincs az a földi "hatalom", amely elveheti lelki, gondolati szabadságunkat!
Hacsak nem magunk akarunk a hatalmaskodók rabszolgájává válni.
Számomra azok az akadályok, melyek úton, útfélen elém pakolódtak leckék voltak, létfeladatok. A próbatételek közepette volt biztos földi segítségem apám személyében, akit nálamnál sokkal jobban megszorongattak földi galádok élete során, mégis kitartó bölcsességgel követte földi feladatát.
Már csak néhány nap és szűnni kezd a sötétség. Napról-napra kicsit világosabb lesz!
Hagyjunk helyet szívünkben azok számára, akik félelemben élnek, akik nehezen viselik a megpróbáltatásokat.
És azokra IS gondoljunk, akik nem látnak túl morzsányi földi hatalmukon... reszketve, nehogy csorba essék azon.
Mi jól tudjuk, hogy hajunk szálát sem tudják meggörbíteni!
Szóljon most egy dal:
Nem vagyunk egyedül, ne félj!
2024. december 16., hétfő
2024. december 15., vasárnap
RAJZOLJUNK ÁLMOKAT...
Álmodtam hajnalt
fényeket
folyó szabdaló ékeset
csend dohogást
dallamot
arany csillámos holnapot
álmodtam tájat
kormosat
kosz vackot
szakadt kabátot
rongyokat.
Álmodtam képet
gyönyörűt
a
város fölött angyal repült
sugarat hozott
tisztaságot
szennyet elűző bátorságot.
Álmodtam várost
az
enyémet
fondorlat mentes
tiszta
ékes
kapuk tárulnak
értelem fénye világol
végre
jeleket fest fölénk
lomhán nyújtózó sötétségbe.
2024. december 10., kedd
Hajnali vers:
Álmodásaim…
Az ég sötét
halk hang szitál
bele hullik
olvad a csendbe
hajó úszik fölfelé a vízen
távolodóban csillámot vonszol
maga után
tartva lassan a messzi végtelenbe
fénypászmák sora
kék
narancs és fehér
remegve tűnnek
foszlanak semmivé.
Lopom az időt
homályos minden betű
félreütök
muzsika szól
dob
zongora
hegedű
komoly és fenséges az ének
arany keretet ad minden korai ébredésnek
lopakodó szívszellemek
szelídülten elszunnyadó vágyak.
Álmodásaim mosódnak
kacat vagy kincs
mi értelme van a szónak?
Mérleg billen
erre vagy arra
öröm csepp vagy bánat
könnyek közt
nyitunk kaput
s
reményt adunk a folytatásnak.
2024. december 4., szerda
Aranyozódás... görögökkel.
Azt mondja, hogy a görögök...!!!
Mama!
Két osztálytársam is van, akik mindent tudnak a görögökről - szól és
térül-fordul, majd egy nagy, okosító könyvvel tér vissza, s a kanapéra mellém kuporodik.
Két
osztálytárs mindent tud a görögökről?!
Hm... sejtettem, hogy 2.L ezt
nem hagyhatja szó nélkül, s arrébb is csusszantja az ötödikes tankönyveket.
Lapozgatunk,
kopottas ókortörténeti tudásomat próbálom összekaparászni. Gyéren
sikerül. Ki volt X, és ki volt Y? (Pironkodhatnék, de inkább bevallom,
hogy elfelejtettem a sok-sok isten, hős, mitológiai személy
egyikét-másikát.)
De
az én Habcsók Terroristámat nem olyan fából faragták, hogy
kíváncsiságát mamai tudatlanságom lohassza, s a könyv bezárására
kényszerítse.
Olvasd fel! - kérem, és máris buzgón nyitogatja Pandora szelencéjét.
Istenem!
- sóhajtok magamban, és közben lelassul a horgolótű is kezemben. Emlékek
bukkannak fel a csodálatos athéni múzeumból, s már mondom is, hogy
előkeresem az ott vásárolt könyvet, s majd neki adom.
1976
Mennyi szépséget
láttam, s mennyit mulasztottam el.., kifogyhatatlan tárháza az ókor
gazdagságának. Lassan, de biztosan elkoptatta az idő a fél évszázadot, az én memóriámban legalábbis erősen szorgoskodott.
De!
Mellettem ül a jövő, egész nap iskolában csiszolt buksijában zsong a kíváncsiság, s távoli világok felsejlenek!
Minden tudás kapuja tárva, s ha megkérdezem mi szeretne lenni, csak nevet.
Korai még, bármi lehetek!
De
én már osztom is a posztokat - második és harmadik L talán a jövő
formálói lesznek, zsenialitásban mindketten verhetetlenek!
Teát készít, mézet és citromot adagol, miután a "hazaiból" jól belakmározott, üres a tányér, s én zsebre vághatok sok-sok dicséretet.
Rózsaszín, új sapkája alól hajszálak buknak a homlokába, barna szemeiben megaranyozódom.
Mama mielőtt indulsz simogasd még kicsit a hajamat...! -s én hálásan érintem meg a hosszú, selymes tincseket.
(Meggyúrom a hideg lábacskákat is, és kibukik belőlem a kérdés: Miért nem veszel fel vastagabb zoknit te gyerek?)
2024. december 3., kedd
MÉG HÁNYSZOR...
Még hányszor gondollak és várlak
alkonyban
hajnalon
újra
kitalállak
köréd rajzolok óvó létkarikákat
ha
sötét jő féltelek
vajon mi van veled
kérdeném
meg
százszor
elrejtőztél
bennem félelem pislákol.
Még hányszor járom meg az utat
vízpartot
réteket
s
fent a folyó felett
mosolyogsz
mögötted a hegyek kékesen sejlenek.
Meg hányszor ébredek
tapos itt legbelül a kétség
fényjelek nélkül elnyel a sötétség.
Tüske és rózsa.
Vágyom a szóra.
Mindent elborító mélység
fájó a csend.
Léptedet hallom vagy csak elképzelem.
2024. december 2., hétfő
2024. december 1., vasárnap
LASSÍTVA
Egy szó megint ami belém akad
s
nem hagyja magát lerázni
mint a bogáncs
szúrt ha ruhámra tapadt
milyen nehéz is volt tüskéit leszedni.
Lassítva
gondolom
belátva
hogy
a
régi tempót már nem mindig bírom
csendesülő életvágta
kosz por foltok helyett
mégis vágyunk a tisztaságra.
Ablak pucc
zene árad
emlékszem
egykor
jégszívről szólt a nóta
bakelitlemez forgott
visszatettem a tűt százszor
ablak tisztítás közben
fel és le
meg-megingott a létra.
Ablak pucolás most
korai kezdet
létra sem kell már
elérem nyújtózkodás nélkül a sarkokat
közben
dunai villanásban
emlékek éledeznek.
Lassítva pereg a film
létkockáim összekeverednek
egykor és ma
engedelmesen hagyja az idő
hogy
homályt törölgessek
és
tisztán lássak
emlékmorzsák és könnyek közt
arcok
ünnepek
nevek
rég súgott mondatok
szívkohómban összeolvadva
megelevenedjenek.
E tegnapi rózsával gondolok apámra névnapján, örök hálával és szeretettel.
2024. november 29., péntek
A vége felé...
Muzsika árad, ma reggel már a "Telet" hallgatom, miközben jóleső kályha meleg türemkedik a verandára.
A tegnapi tejfehér ködnek nyoma sincs.
Csupa csuda pasztell... aranyló ágakat himbál a szél, éppenhogycsakosan mozdítva, lassan...
Sárga krizantémok nap pamacsa bódít, s felfénylő fényes sáv húz vonalat a kopaszodó túlparti fák mögé, enyhe eleganciája megbicsakoltatja szívemet. Halni készülő vén cseresznyefánkon levelek vibrálnak... elmúlás ez is... vajh jövőre marad még ép ág, lesz e néhány szemnyi termés?!
A folyó szürkészöldjében távolabb néhány réce, pöttöm pontnak látszanak.
Maradhatna így! Gondolom, de hiábavaló a gondolat. Levelek, s napok hullanak, eső cseppen, majd felszárad.
Minden forog.
Élet és halál fájdalmas körjátékát nézem, zene száll halkan, s tudom, hogy a naptár lapja hamarost utolsóra fordul.
Korán sötétedő délutánok, didergető bánatok, láthatatlan sebek, veszteségek, búcsúk.
És fények! Nem, nem azok az itt-ott felvillanók... fákon, kopott épületeken tekergők, alkalmi csillivilliségek.
Hanem. A belső sugarak meleg biztonsága. Kézfogások, érintések, sóhajok és könnyek. Örömös ölelések, találkozások, ünneppé varázsolt percek, órák.
A de jó is volt és a de jó is lenne rebbenése, léleköröm, múlt, jelen és jövendő áramlása legbelül.
A csend és a béke szövete, a fogyó gyertyaszál libbenése.
Jaj, de nehéz... holnapután decembert mutat a naptár.
Tél lesz.
Ünnepes hetek olthatják szomjunkat.
Díszbe öltöztetjük az ablakot, nem adva esélyt a bekukucskálni kívánkozó megszürkült világnak.
Tülekedés, limlomok, kacatok sokasága, vagy vágyódó készülődés, gyermeki álmaink betoppanása. Csendtörő nevetés, elfúló hangok, vagy összefonódó hallgatás.
Lassan már készülődnek a télibb hangok: harangok, csengettyűk, gyufa sercenés, láng lobbanás, angyalszárnyak suhogása.
Régi szánkázós hógolyózós varázslatok felelevenednek.
Vég és kezdet, gyógyír a szíveknek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
































