"Légy áldott Isten, Fiad úgy szeretett,
Hogy a fán szenvedett értem, és mennybe ment.
Légy áldott Isten, a te Szentlelkedért,
Aki Jézust láttatta s elűzte az éjt.
Dicsérünk Téged, megölött szent bárány,
Ki a bűnt mind elvetted a véred árán.
Dicsérünk téged, kegyelemnek Atyja,
Aki megvett, felvett és tart napról-napra.
Adj új ébredést, ezerekre áraszd,
A te Szentlelked által szent tüzet támassz!"
Percre perc, órára óra és a napi rutinban a hálára marad a legkevesebb idő.
Most hogy vége az ünnepi együttléteknek, most időmilliomos vagyok. Hűtőből csipegetett maradékok csendessége. Se fazék, se lábas, se mosogatóban tornyosuló edényhegy nem sürget.
Behúztam a kéziféket.
Szalvéták alól kandikáló sütemények kelletik magukat. Tea teával - gyakran, hátha megunja a mézet és abba marad a torokkaparászás. Néhány ének, vers, hosszú délutáni alvás, ködös időben kihagyott túlparti séta. Napfényre vágyódás.
Nehezen jönnek az ötletek, félretett horgolás, kötés nem csalogat.
Legalább itt vannak a szépséges ásványgyöngyök.
Mondhatni egykedvű vagyok, de restanciáim még akad.
Míg sorjáznak a golyók a zsinegre gondolkodni időm mindenen bőven van.
S a hála szelencéje kinyílik, felpattan a rejtett kincsek dobozának teteje... és miért ne szemlézném 2022 örömeit. Mert nem igaz, hogy semmi különös nem történt.
Sőt!
A legszebb ajándékokat kaptuk, életeket!
Nézhetem Nózi Rózit, aki egyébként Cicó is és ki tudja még hány becéző nevet kapott eddigi életének nyolc hónapja alatt... anya, apa és nagyszülők, nagynénik dédelgetik, unokatesók kényeztetik minden találkozáskor. Nézem és érzem a boldogságot, ahogy mosolyog rám. Már ül, gügyögésében örömmel véljük felfejezni a szómorzsákat.
Gondolataim a messzi Albionba is elrepítenek, ahol az év utolsó hónapjában a drága kis ragazzino érkezésével gazdagította családunkat.
Unokáim, gyermekeim, bővülő családunk- kincseim.
És a gyógyulások, felépülések, megtartatások csodái.
Hála!
Pakolhatok ezt, azt az év, az élet mérlegére, mert gyakran a napi kedvtelenség hegyétől alig látni a JÓT! De, ha megtörlöm maszatos kék szemüvegemet millió okom van a hálára.
Még ott is, ahol veszteség és fájdalom lapul, ott is meg kell tanulnom megköszönni a volt jót, a volt szeretetet, a volt ölelések örömét, utolsó kézfogások erejét, még ha elmúltak is. Mert lecke van bőven - tanulnom kell a soha többét, a múlt emlékeinek szívben tárolását, s elfogadni, hordozni a végesség súlyát.
Kireggeledik, szürke, ólmos a táj, harangszót sodor a szél, nem látom a folyót, sem a túlparton egymásba kapaszkodó ágakat.
A bolondos szélforgó ma sem pihen...
Kályhában pattognak a fahasábok, gyertyát gyújtok, a pislákoló mécses számtalan szívecskén át szórja szanaszét fényét, megcsillan tegnapom kövein.
Mit hoz a holnap?!
Megannyi kérdés feszül, s nincs más, aki segítsen - Dicsérlek téged kegyelemnek atyja!
Isten veled 2022. Boldogságok, veszteségek és háborúságok éve voltál.
Jövőre békét kérek, de abból sokat...
S hogy ne maradjunk dal nélkül, hallgassuk meg azt, melynél ma nincs fájdalmasan aktuálisabb:
