Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2024. november 18., hétfő

Ringass még...



Régi mesék és elképzelt játék
járdaszélén álltunk
ma sem tétováznék
fel
le
szét
össze és vissza
kavargott sorsunk
s
most őszi ködben
földre tapadt levél
lépteink siratva könnyeket kóstol
nincs holnap és nincsen visszaút
bármilyen dalt is hallgatunk.
 

Mert búcsú ez
hiába dúdolom hogy ringass még
széthulló léthatárokon
maradjunk meg egymásnak
túl ezerszer
 megszegett szózuhatagon.
 
Ropog a tűz
vöröslő láng és parázs
melegíthet
de
bennem más az akarás
öleljen karod
hosszú kemény tél közelít
jéggé dermedt cseppeket
ringatnak az ágak
arcom fordítanám fényed felé
s
ha
fáj
ha
sajog
 várlak.

2024. november 15., péntek

VISSZANÉZVE


 



Visszanézve látom hajszálrepedéseimet
a
világon elömlő fényt
mocskot leplező sötét jeleket
reflektor világít élesen
fogyó időmet mérlegelem
kurta a holnap
s
botorul botladozhat lábam
vajon
jól és rosszul mit tettem
hol hibáztam?!
 
Visszanézve látom az arcokat
akiket szerettem
s
folytattam értük szívtépő harcokat
téged és téged
örömök
remények
bánat
mérlegre minek is tegyem
mindazt ami bánthat.
 
Pazarolt napok
veszteség
késedelem
őszviharban 
takargatom valamennyi sebem.
 
Hogy vesztettem e
jaj de hányszor
győzelemmel
ritkán kerültem ki életes csatákból.
 
Sisakom minden nap felteszem
mosoly
 könny
és
hála
a
biztos védelem.



2024. november 14., csütörtök

Késedelem - 2024

 

 Egy lekésett irodalmi pályázat két verse... szabadjára engedve.

Éveken át az év utolsó két, korai sötétségbe hajó hónapja eseményekkel volt színesítve...
Érd és Irodalom.
Pályázatok és alkotások. 

Szép, kedves alkalmak sorjáznak gondolataimban, amikor együtt örültünk, tapsoltunk, s hallgattunk szebbnél szebb verseket, prózai alkotásokat.
Ma éppen a 2022-es eredményhirdetés képeit hozza elém az emlékezés, tegnap is volt emlékeztető fotó, s visszatekintve az elmúlt időkre - gavallérosan bánt velem a múzsa és a verskedvelő zsűri.

Az idén lemaradtam - majd egy héttel megkésve -, mert őszintén szólva slendrián vagyok.
/Szigor és rend uralkodik immár, nincs részrehajlás lüke firkászok kedvéért./

 
Napok, határidők úsznak ki a fejemből, néha fogalmam sincs arról, hogy kedd van, avagy szerda. Ez a boldog nyuggerség egyik hozadéka.
Így esett, hogy az idei érdi pályázatra (késve) beküldött versek, megunva a "fiók" mélyét nyafogva kérlelni kezdtek, hogy ne legyek szívtelen, s hagyjam, hogy napvilágot lássanak. Így hát a nyájas olvasóra bizatik, hogy érdemes volt e klaviatúra koptatással múlatnom az időt, vagy sem?!

 
Tessék!

 


LÉTSZERELEM

Szerelmeim a nagy hegyek
óceánok és szigetek
s
a
tenger mosta partok is
pálmák
olajfák
falra felfutó lila csodák
megannyi vágy
 résnyire nyíló csodás világ.
Szerelmeim a szép szavak
szívtégelyben bánatot könnyet 
örömmé olvasztanak.
S
ha
felsorolhatnám sorban
mi lakozik még 
kincsekkel megrakott dobozomban
nem hagyhatnám ki a színeket
túlpartot takaró fekete lepleket
hajnali narancs vagy rózsapír
hallgatag vizekre ezüsttel ír
zafírok
azúrok
szürkéskékek
torkot szorító gyönyörűségek
egyetlen szín ki nem maradhat 
bíbor játéka alkonyatnak
átvilágít elodázott álmokat
kanyargós út a nap felé
midőn bukik hegyek mögé
létünk köré fonva fátylat
kétséget kihívást csak elodázhat
múló ködfelhők szürkesége
 új ringató szín válik hamarost belőle
így forognak egyre másra
napra nap jön s éj éjszakára.
 
Szerelmeim sorban itt
keringenek 
áldottá téve éltem perceit
arcok
nevek
ízek
szavak
érintések
ismeretlen utakra indítanak
ha szabad s ha nem szabad
akkor is makacskodom
létölelés éltet biztat
útra kelünk újra meg újra
hogy
végsőkig cipeljük
terhekkel megrakott bugyrainkat.
 
 

KILINCSEK

Ajtók mögött kincsek

múlt őrző kopott kilincsek

ki tudja hányszor fogta kéz

szívgondtól nehéz

vagy

örömtől lázas könnyű érintés

kilincsek

zárak

ajtók és kapuk

szentélyekbe vezethet az út

erős hit

jéghideg kőfalak

vasból vár

kín vagy menedék

csendbe hulló imák

összekulcsolódó kéz

zsolozsmák

áldások

átkok

megnyugvás vagy végső elszámolások

morzsálódó szavak

fájdalmak kínok foszlanak

vagy

béklyóba kötő bánat

kétségek

néma sötétben torkon ragadnának

nyugalmat sehol sem találnak.


Terhek ha nyomorítanak

Isten szent ege alatt letérdelek

úgy várom 

szélbe szálló sóhajomra érkező válaszát

van megbocsátás és van kegyelem

 selymes fényű őszi utakon elkísér a hála

melengető napjaink emlékét viszem vállamon

sírig kísér a kétségeket oszlató bizonyosság és az életszerelem.
 
 
 

 
 

2024. november 13., szerda

Szabadságot kaptam...

 

 


Szabadságot kaptam
színt
dalt
s
szavakat
mihez kezdek vele
csak ez a feladat
dal - szín - szó
mennyei útravaló
a
szabadság
az
egyetlen nehéz teher
amivel
jól
sáfárkodni kell.

Születtem szabadságra
életre s elmúlásra
forog a lemez
s
ha egyszer vége lesz
látja majd az ajándékozó
megakadt e a tű
s
mely dallam volt
százszor lejátszható.

Szabadságot kaptam
tettre
jóra
szóra
magyar a nemzetem
szeretet s szerelem
kincsei 
bőséggel 
adattak meg nekem.
 
Szó
hang
dal
bor
kalács és kenyér
hálás a szív
bátorságra 
vágyra
létlobogásra 
megkapott életért.

2024. november 12., kedd

Dombon törik a diót... (71).

 

 



Éber éjszaka itt 
hol 
semmi sem vakít
hol 
párás part felett ismerős csend sivít
vén fa ága hidegben remeg
kísértett fütty hasít a homályba
s
álomtalan dallam unt keringőjét járja.
 
Ez
itt a kert
szirmukat vesztett sóhajok
ez
a
folyó
hazahívó
reggelre talán majd felragyog.
 
Itt tart a vágy mely lassan tovaillant
parányi fények csillaga igazít
korom és sötét takarja 
létem holnapi titkait
aludhatnék még 
de 
idebenn szívneszek motoznak
makrancos létdac dorombol
ölelésre éhes
perc s elszabadulhat a bánat
 résen vagyok hát
fürgén harapom át 
torkát az elmúlásnak
múlt és jelen
összegabalyodva várnak
rohanó évek batyuját
 rongyig cipelem
s
ha
fáj és sajog
csacska dalt dúdolok
létbújócska és játék
 
"dombon törik a diót"
 
elmúlás te nyughass és várj  még 
konok a sors s makacs
őszbe libbenő szép szavak
arannyal ékes alkonyat
TE
tanítasz
s
rám hulló mosolyod
pazarló ajándék.

 
És az éjszakai nóta:
Bolond, mint te

2024. november 6., szerda

Töprengés

 


 

Dobban a szív
kezed és kezem összeér
mit meg nem adnék
újra régi hévvel ölelő percekért
ujjaid ahogy tarkóm simogatod
együtt vagyunk
keresve régi tüzet
hamvadó szerelmet
gyönyörűséggel viselős
 édes pillanatot.

Karod dermedt
olvasztani kell
kínlódsz
szorosra zárt magányod
satuba présel
kapukat nincs erőd kinyitni már 
látod
hiába minden 
lassan olvadó jegek
kérge karcol vág
sajgón megsebez.

Lépés előre egy
és 
ezer hátra.

Zárul a lét
halk sóhajjal készülsz az elmúlásra
morajló vágyaid csitulnak
mellkasodat nyomja a bánat
fanyar ámulat minden öröme
a
valóság világnak
trükkök és édes szavak
hozzám még visszarántanak
csöppnyi méz összeragasztja álmunk
semmit és mindent a vágyunk.

Útra kelünk ismét
feledve
ölelés és csók
bizonytalan vagyok
adtam e csipetnyi
létútravalónyi jót?!

 


A magvetésről...

 

„Szentnek kell tartanunk a gyermek érintetlen lelkét,
amit abba ültetünk, minden próbát kiálljon.
Ha rosszat ültetünk bele, megmételyezzük egész életére …
s ha jó magot ültetünk bele egész életében virágzik…”
Kodály Zoltán: Visszatekintés

Nálam most is vegyes az "ültetvénybe" szórt magocska összetétele, mondhatni vadvirágos keverék.
Mint egykori "főállású" gyermekkertész nagy hasznát veszem az egykori repertoárnak.
Ma, midőn unokák körül végzem az ez irányú tevékenységet, s több idő is esik e mindennél fontosabb feladatra, tapasztalatokban gazdagon teszem a dolgom nagymamailag.
Minden egyes találkozás csordultig tölt hálával, s míg a harmadik L társaságában múlatjuk az időt alaposan föltankolódunk mindketten. Fürtös, loknis kis rapszodikus angyalom haján szikrázik a nap, midőn a sapka lekerül. Sötétbarna szemei "nemtom" kitől örökölt színben villannak, s a nap bármely szakában képesek veszélyt rejteni... Minden szín benne lakozik, de leginkább az élet, móka, huncutság, makranc, bolondozás vágya.
Én pedig, mint gyakorlott személy teszem a dolgom.
Vetek, plántálok, s olykor gazolok is, utóbbit persze csak módjával.
Minden perc élvezet, minden pillanat játék.
Játszótérre igyekszünk.
Hatalmas kupac avarba vetődik, kacag, végig fut föl a rámpán, s visszakiabál te is gyere fel Mama!
Megsárgult leveleket szed fel a földről, megbeszéljük miért hullanak, kettő az övé, de nekem is választ egyet, s fut velük boldogan.
Mindent tud - Ez itt az orvosi rendelő, ez vaskorlát, vigyázni kell vele, elfogytak a gesztenyék - biztosan megették a mókusok. Homokozzunk!
Kipróbáljuk a száraz és a nedves homokot, melyikből lesz sikeresebb a madárka, teknős és a virág?! Muffin forma - mondja, s közben teleszórja nadrágomat homokkal. Őrület, hogy fognak egy koszos nagymamát felengedni a buszra? - kérdezem, s már tudja is a frappáns választ.
Hinta következik - hajtja ügyesen - a nagyi tanított - mondja. A nagyi tanítja új dalra, s hogy elénekelje a kedvencünket, nehezen, de ráveszem.... mert hamis a ti kutyátok... kacag, repül és pottyan. Zokog... vigasztalom, könnyözön patakja, ölelem, s máris tovább számoljuk a repülőket. Nagylány vagyok!- mondja, de csak sikerül kikönyörögni, hogy végre a neki való hintába tegyem.
Hazafelé bokrok, virágok, bámészkodni valók.
Lánc, lánc Eszter lánc...- és mindenki sorra kerül.
Lépcső fel a harmadikra, lassulunk, de a mókázás segít.
Megéhezett - könnyedén elfogy a finom ebéd, látom, hogy fáradt, aludni indulunk. Helycsere - hugica anyja ölében alszik tovább, mi megyünk a nagy, szürke fotelbe.
Képet nézzünk! Ugye Mama?!
És megnézzük a róla készült képet, videót, Nyusszt, Babcit, Botit, unokatestvéreket, s sorolunk szeretett neveket. Álmos, alél, még dobol a fotel karfáján egy ideig gyönyörűséges, hosszú ujjaival... Pilled, szuszog, vele elaluszok el én is, ölemben fordul betakargatva. Másfél - két óra töltődés után mocorog - óvatos vagyok, nem bízom a véletlenre az ébredés hangulatát.
Beugrik a nóta! (De honnan?)
Böbe baba vezeti a labdát, túl jár már a tizenhatoson...
"Böbe baba vezeti a labdát, túl jár már a tizenhatosan. Oda rúgja Manócskának, Manócska meg Mazsolának, Mazsola meg berúgja a gólt." GÓL!
Kacag - egy null a javamra - gondolom, s megcirógatom az ébredező arcocskát.
MÉG! - és még sokszor eléneklem, mosollyal ébred, boldogság.
Búcsúzóul egy müzli szeletet pottyant a táskámba, ha útközben megéheznék.
 
/Sosem volt erősségem a Kodály módszer, de talán az öröm plántálásához van némi érzékem./
Utóirat:
Mire hazaérek csak ágyba hullani van erőm, hálaadás közben az én kincseim - kicsik és nagyok - képmásának felvillantásával zuhanok mély álomba. És azzal a bizodalommal, hogy plántálásilag a helyemen vagyok, helyünkön vagyunk.
 

 
 

2024. november 2., szombat

Élet és...

 


Szóval tart a múlt
mesél
fecseg
s
én
minduntalan csapdába esek
csak a szép
csak a jó
szelektálna a szív
 de
az
agyba préselt létútravaló lázong
láss át a cifra életzománcon
hol van az út
hol a régi kút
a
nagyszülői házon
merre nyílik az ablak
 álmaimban látom
a
hatalmas létkivetítő vásznat.
 
Járdák
kopott kapuk 
múlt időbe várnak
nyári
őszi
játék
tél
harapós hideg
hókristály ajándék
megannyi emlék
múlt 
jelen 
nemlét
könny
vágy
teher
nem engedhetem el.
 
A
kő rideg
mégis érinteni vágyom
ibolya hull tenyerembe
 anyám szemét idézi
magam előtt látom

van létezés az elmúlás után
unokák mosolya
mozdulatuk
léptek
ajándékok nekem
ősüzenetek 
gének 
bújócskáznak
s
tétova
útra készülő hajnalokon
 hozzám visszatérnek.
 
 



 
 
 

 
 







2024. október 31., csütörtök

HAZAMEGYEK


Hazamegyek
haza
vár a temető
kanyargó ösvénye
nehéz lombok arany színe 
és
fanyar illata
a
hantok közt lépve égre nézek
felhők suhannak majd
bárányos szépek
kutatok ismerős neveket
szívemben buzdul a szeretet
de
torkomban bánat szorít
egészen mélyen keserűn valamit
mely fojtogat 
s
mélybe taszít.
 
Hogy nem vagyok otthon
se
itt
se
ott
világmindenségben
bolyongó
árva
elhagyott.
 
 Gyermekkor
macskakő
Kéz utcai ablak
egy napra enyém leszel
s
azután
újra meg  újra
százszor 
ezerszer
örökké
siratlak.
 
 

"Még visszanéz.
Megremeg a szív, hazai táj vissza-visszahív.
Okker s narancs lombok között a vidék már átöltözött, mégsem idegen.
A nap még meleg, lágyan futnak a percek.
Őszülő mezők, jóllakott birkanyáj, szülőhazánk e világvégi táj.
Két nyárfa ölelkezik a horizont határán, szemem sarkában könnycsepp kandikál.
Virágözön, gyertya, hulló levél.
A vándor évről évre visszatér.
Megáll a csendes sírok között, érzi odaát is hallják sóhaját.
Nem árva most, arcok veszik körül, cikkanó fény mosolyog rá a nagyfejű krizantémokon át.
S nem feledi el a drága szülőhazát" 
2019. október 31. Nyíregyházán járva.

2024. október 30., szerda

MUNKÁZÓS

 

Kerti munka a javából. Hét ágra süt a nap, izzasztó a feladat, szúnyogék fáradhatatlanul nótáznak a fülembe, ásó koppan, tarackos, gazos kupac szaporodik. Gyönyörű októbervégi fények itt és átellenben is...

Kiskamasz koromban régésznek készültem, mai ásatásomon 1 db autógumi, negyed köbméter sitt (köztük egy hatalmas betontömb), valamint egy vasból készült krumplinyomó került elő a mélyből. Utóbbi önvédelmi eszközként is megállná a helyét.

Kert a lelke mindennek!
Megdolgoztatott.
És az új komposztáló is elkészült. 
 
Sokan és sokszor irigyelték a kis világomat, mit sem sejtve a sziszifuszi munkáról, ami velejárója. Végeláthatatlan. Anno dacu valaki úgy döntött, hogy többek között egy autót is elrejt a kertben. Mondhatom remek ötlet volt, mindig számíthatok új és újabb meglepetésre.

1. Még a kezdetekkor - fedőnek néztem a kert közepén kikandikáló piros valamit, s midőn egy bobcet nagy nehezen kiráncigálta kiderült, hogy motorháztető.
2. Tavaly gyanús volt nekem, hogy miért halódik egyik kedvenc virágom, mélyebbre ásva újabb maradványok - a gépjármű belsejéből.
3. Tegnap az autógumi, kb 2 órás munkát adott.
 
Innen szép nyerni, szokták volt mondani, de ha belegondolok, hogy az egész autó cakk und pack itt temetődött el, inkább feladnám gyermekkori álmaimat - ásatásilag. Legfeljebb Attila sírjára lennék vevő.
Pedig rendkívüli izgalmak várhatnak még rám -  tizenöt évnyi kertezés, rengeteg pénz és energia sem garancia a leletek elmaradozására - konvektor tető, linóleum tekercs s egyebek után.
Szebbül a kert, igyekszem a nagy meleg utáni sebeket sorjában begyógyítani. A Dunán és a túlparton pazar fények....fájós porcikákkal is szép az élet! 
 
 







"Mondottam ember küzdj..." a folytatás ma következik.