Megsúgta az angyal... háttérben fájdalmas dallal, mely búcsúzásról , veszteségről szól.
Életemben nem először fordult elő, hogy valamit megálmodtam.
Hát most is így esett.
Az a mély tompaság, amit érzek, s ami több, mint a nehéz éjszaka lenyomata velem tart ma hazafelé.
Az ÁLOM!
Egy dal szólt, búcsú és fájdalom...
Álmomban ott voltam az én drága óvodámban, s a régi "rém", a mi nagy hatalmú sündisznócskánk,kinek "jóvoltából" megélhettem számos kemény helyzetet, s aki keményen megedzett...
Akinek mindenki hajbókolt, akitől féltek, akinek hízelegtek - megállt mellettem és átkarolva a vállamat ennyit szólt:
IGAZA VOLT MÁRTA!
Majd még mondott ezt-azt, utóbb leült az óvodai kisszékre és bekanalazta az óvodai ebédet. Majd valahonnan nekem sült halat hozatott.
Szép, nagy halak, kettő darab, egy nagy kerek tálcán...
Eddig a részlet...
A folyt.köv ma este kiderül...
S hogy miben volt igazam?!
Abban, hogy szóltam neki egyszer, hogy a szembe hízelgők a háta mögött leköpik?
Vagy másban?
Ennek kibogozása legyen az én feladatom, míg a gép magasan repül, s majd estig, míg a szavazó fülkéhez elérkezem.
A halat nem kóstoltam, lehet, hogy a szálka megakadt volna a torkomon.
Fanyar mosollyal gondolok arra, hogy a lét által valaha rám oktrojált tanítómestere mily furcsán világosít fel - a holnapokat illetően.
(B. J. néhai kommunista polgármesterünk megjelenése nem lehet véletlen, nem egyszer vontam párhuzamot vele, s a magát mindenhatónak képzelő jelenlegi helyi város vezetővel.)
Rezeg a léc.
Hátizsákom nehéz, indulnom kell. Hazáig boncolgathatom az üzenetet, mely csomagomnál sokkal nehezebb.
