Csermelytől a magyar tengerig... utóhang.

Most, hogy VÉGRE kitartóan esik, s remélhetőleg eljutnak a cseppek a csermelyből a Balatonig, duzzadni fognak az folyamok, s vége az aszálynak - néhány színekben gazdag festményt mutatok. Kovács Mátyás tudatos küldetése a természetvédelem, s hogy e tudás mellé művészi tehetséggel is felruházta a teremtő - mindannyiunk örömére szolgál, akik a szépség, harmónia, a teremtett világ tisztelői vagyunk

dr. Kovács Mátyás okleveles erdőmérnök, természet- és tájvédelmi szakmérnök, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nyugalmazott főosztályvezetője, amatőr festőművész és fafaragó.

A múlt heti kiállításának megnyitóján készült  felvételt ajánlom figyelmükbe, figyelmetekbe.

 

DERES MÁR

Deres már a kert

s

a

partoldal  is végig

folyó fölött párapamacsa fehérlik

kövek és kavicsok bármilyen kevélyek

mégis behódolnak

az

ősz kételyének.

Deres már a világ

hajszálam ha hullik

még mindig meglep

ez az ezüst 

biztosan enyém itt

?

Elmúlt 

búgja 

ezer fura 

magra éhes dalnok

őszi arany zuhogásban

lopva lesem ahogy 

feketén 

csendben 

fák alatt molyoltok.

 

Csak 

hull

a

ragyogó 

kavargó őszi zápor

arcomat súrolja bronzos levél éle

titkokat súg 

egy 

réges-régi

elvétett

édes 

őszi találkozásról.

 

 

 

Csermelytől a magyar tengerig....

 

Csermelytől a magyar tengerig!

Kovács Mátyás festőművész képeiben gyönyörködhetünk a helyi művelődési házban 

A kiállítást megnyitotta dr Csóm József - november 5-én.

Köszönöm a megtisztelő felkérést, hogy az est háziasszonya lehettem.

Nekem a Balaton című legutóbbi versemet szeretettel ajánlom a magyar tenger szerelmeseinek, melyet a minap írtam, hódolva a csendes, őszi tó szépségének:

 

Nekem a Balaton...

  https://partfal.blogspot.com/2026/10/nekem-balaton.html

 

TOLVAJLÁS

 

Ahogy ébredek látom

szürkeség gomolyog a láthatáron

eltűnt a folyó

s

el a túlparti füzesek körvonala

őszbe szelídülő világom

reggelre hová lett

hova?

Kerti fű maradékán dér honol

a

nap 

késik

pironkodva ébred távolban valahol

de

csitt

itt 

csillanó Duna kerestetik.

 

Ablakhoz lépek

pára és hideg

tegnap 

még 

rózsásan bóklászó sugárba léptem

ellopták mára

ki érti ezt?

 

Lomhán terül a fény

s

lám

mellényem takaróvá változott

mezítelen a szobor

kavargó 

hulló levelek nem érinthetik

sem itt sem amott.

 

Nézem hosszan amint didereg

pőre a test 

mellén átvetve a mellény

nyár 

csobogás

vágy

derű

elkerüli az élet 

kővé dermedve sem egyszerű

tolvajok settenkednek

elcsenik a percet

kései nyári vágyak 

s 

jelenbe hulló rozsdás levelek

egymással feleselnek.

 

 

 

Egyetlen...

 

Az egyetlen életben maradt legényrózsa úgy döntött, hogy így október végére megmutatkozik.

Október 31...

 Utolsó nap...

Nekem a Balaton...

Selymes langymeleggel köszönt

türkiz és almazöld

a

fűz 

alatt

árválkodik a pad

rajta már senki sem ül 

pecások

jobbra

és 

balra

egyikük alszik

arcát kalapja takarja

távolban hattyú egyetlen egy

messzebb

karcsú vitorlások

pihentek meg.

Arany a fény

ujjamat mártom

hideg a víz

sekély 

kövek közt kell hozzá botorkálnom

tenyerembe hullnak ezüst színű cseppek

drága a csend

ilyenkor ősszel  

megmártóznék újra

hogy 

hűséggel áldozzak

e

réges-régi

elkésett szerelemnek.

 

Nem fogok sírni...

 

 I Won’t Cry For You

 

Halkan szól hozzám

kifordítja a szívemet

hanyatt fekszem az ágyon

látok

messzi

gépek szárnyán megvillanó 

éjbe hasító fényeket. 

Vállam egyik gödrében

csókod hiánya sajog

másikban

könny szaporodik

ezüst kis vonalak

igyekeznek szívem felé

hiába méricskélném súlyukat

mindkettő nehéz

karcolásnyi némaság

álomhatárra segít

próbálja elhitetni velem

játék ez az egész

hogy nem vagy és nem leszel

többé sohasem itt.

 

Édes a hang

halványuló szerelemről mesél

álmomban

emléked még vissza-visszatér

sosem búcsúznék többé

csak 

nézném ahogy lábnyomod

a 

parti úton véget ér

és

te

konok magányba lépve 

cipelnéd bánatod.

 

Hiába fogadtam meg százszor

nem sírok - nem én 

tudom

tudom

hiszen 

kár minden könnycseppemért.

 

 

​...

Munkázós...

 

Kúszok

mászok

térdelek

földhöz tapadni élvezet

új 

virágok

új

színek

pille lézeng

fény remeg

ásó

kapa

gereblye

édes rózsám szeretsz e

metszőolló

kanálka

virágos lesz a láda.

Vállam sajog estére

körmöm koszos

fekete

kézfejemen karcolás

vércsepp csillan 

munkázós nap volt

csodás.

 

 

E kerti játékban vesztésre  állok, bármennyit ások, kapirgálok.

Még legalább két hét kellene, hogy végezzek vele.

Vagy "ő" végezzen velem.

Derekam sajog.

Nem bánom.

Ősz illatát kívánom.

Méhet lesni csendesen.

Kemény földbe ásót vágni mérgesen.

Koszos vagyok.

Tilárom.

Nőjél nagyra virágom!

 

Szeretlek élet.

Tüskés sebekkel is.

Néha már értelek.

Olykor még remélek.

 

 

Fűrész és mulcsoló visított ma.

Lépcső alatt száraz ágak.

Felfalja őket este a kályha.

Lángcsóva ölel és heveskedik 

bennem 

jó érzés melegedik

jól végeztem a napot

így

mai jegyem 

négyes fölé

kerekedik

megszolgáltam érte.

Türelemből sokkal de sokkal több kéne. 

 

(Ötöst csak nagy ritkán adok magamnak. Gyakoribbak a hármasok, s az is előfordul, hogy csúfos módon megbukok.) 

 

Hisztériáztunk!

 

Tápiószecsőn csodálatosan kialakított kertben várja vendégeit a Hisztéria cukrászda, ahová mindig betérünk. Ezúttal 3. L szülei is csatlakoztak. Minden sütemény és torta művészi kompozíció. Valami mégis hiányztot, az ízbéli szenzáció. A fagylalt, amit én választottam - Őrség aranya - finom volt.