Mindig ünnep, akárki, akárhogy tiltotta, mindig ünnep, akárki koptatta!
Anyám elővette a nagy nemzeti szín lobogót és kitűzte az ablakba.
Anyám és apám tanított - bármilyen nyomorúság is történik, akárhogyan
próbálkozik a hatalom (mert fáradhatatlan volt ám a próbálkozás) MI
SZABADOK VAGYUNK!
Nem
volt nagy lelki masszírozás, csak tették a dolgukat. Anyám ellátta a
négy ebadta kölköt - pontosítok: egyikünk nagyon jó gyermek volt, de az
nem én vagyok. Apám kereste a kenyeret. Dolgozott tisztességesen, semmi
bevörösödés, semmi tapsikolás, semmi demagóg duma!
Anyámé volt a
háztartás - a semmiből, az alig valamiből varázslata, kenyér sütés, dagasztás, gyúrás, az önellátás művésze volt Ő, nem is akármilyen! A család a kutya, a kert, baromfiak, jószág - hajnaltól késő estig
fáradozott. Apám, ha hazaért levette makulátlan öltönyét és várta a
kert, a cipősarkalás, valami elromlott tárgy megjavítása. Mi gyerekek
tettük a dolgunkat, hol egy nadrág szakadt el, hol a bringa kereke
eresztett le, hol... de most nem kanyarodok el a focizás közben betört
ablakok, s egyéb csínytevések felé. Apám rettentő szigorúsága jutna
eszembe, de már csak úgy szeretek gondolni rá, ahogy szívemben él - szerető, gondoskodó
apaként, példaképemként. Anyám jósága maga volt a csoda - mindenkihez jónak lenni,
segíteni, számomra megfejthetetlen adottság. Versei valamely fiók mélyén lapulnak, a grafitot olvashatatlanná tette az idő.
Most,
az ünnep másnapján, hajnali csendességben felidézve a tegnapot rájuk IS
gondolok. Március 15 számomra a család és a hazaszeretet csodás
ötvözete.
Tegnap
délelőtt, midőn kicsinykét megpihent az eső, kihasználva a pillanatnyi szünetet mi
családilag kiözönlöttünk az udvarra. Művész úr már előkészítette a
létrát, s a cafrangosra tépett egy évet nehezen kibíró zászló helyébe
új, friss színű lobogó került.
Kossuth nóta - halk verzióban, Talpra magyar néhány sora...
Mind az ÖT unoka a közelemben!
Léducika még mit sem sejt, hirtelen felkapott pléd alól csodálkozik a nagyvilágra.
De
a többiek, egymást ölelve, L hármat nyakba emelve várják, hogy a szél
belekapjon a fényes anyagba, de a szél is egy fura jószág - e percben
eszében sincs süvíteni, fújni, libbenteni... csak magasodik az az
oszlop a folyó fölé és az erős színek ragyogják
Éljen a magyar
szabadság, éljen a haza!
/L3
és én vettük meg a lobogót ő egy kis zászlót kapott - amit még
csütörtökön megmutattunk minden nyíló virágnak, míg a Kossuth nóta az ő
kis fülébe belekuckózott. Remélem, hogy a szívében is lakozást nyer, úgy, ahogy a nagyobbak szívében is él./
A
zászló felvonása után sáros, ázott cipők kanyarodtak az előszoba felé -
százlábúságunk sárkoloncait és egyéb lenyomatokat eltakarítva ülhettünk
az asztal köré, már várt a gőzölgő, forró leves... kanalak, tányérok,
poharak csörömpölésének csitulásakor hálát adtunk az ételért, a
mindennapi kenyér mellé kerül bőven a szeretetből IS!
"Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel"
Hála érte, hogy a szeretet bősége vesz körül bennünket!
