Csak egy... kedd.

 Macskák kószálnak itten, ez az egy cuki pofa a miénk, mely a kép mögött sündörög, a többiek pedig erre-arra mászkálnak reggelente, kihasználva az ebtelenséget. Napközben szerencsére nem járnak erre idegen cirmosok.

Madár dalol, ibolya kéklik, asszony pedig metsz, gereblyéz, elszáradt gallyakat ráncigál, próbálkozik megkímélve a vénülő orgona friss hajtásait rendbe tenni az elvadult orgonást. Lassabban muzsikál már kezében a fűrész, hát is sajog a bokrok alatt bujkálás miatt... Sebaj... tavasz van gyönyörű...

Ahogy a költő, J. A. is megverselé:

"Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél."
   

Idézhetném tovább (is)... 

Keresgélés...10000 lépésben.

 Tegnap újra nekiveselkedtem a keresésnek - martilapu megtalálása volt a terv, de be kellett látnom, hogy nem élték túl a téli fakitermelést. Mielőtt végképp meggyőződtünk arról, hogy kipusztul a ritka kis növény egy régi ismerőssel találkoztunk, mely az elmúlt évben rejtőzködött szemünk elől. 

KÓNYAVICSORGÓ telepre leltünk, nagy számú növényke vicsorgott ránk, alig kibújva a vastag avarszőnyeg alól, különleges látvány.

 Minden változóban... hóvirágok távozóban, egyre nyurgább szárat növesztve. Az erdei ösvényen haladva erőteljes kopácsolásra lettünk figyelmesek. A távvezeték óriási oszlopa alól kiáltották a munkások, hogy nem mehetünk arra, nehogy egy csavar fentről a fejünkre pottyanjon. Megtorpantunk, majd ismét szóltak, hogy menjünk, addig abbahagyják fejünk fölött a munkát. Négy férfi dolgozott a magasságban. Lenti is többen voltak - megköszöntük a türelmet, s ők is köszöntek, ráadásul föntről is nagyot kiáltva köszönt valaki... Az ilyen apró emberi gesztusok átmelegítenek. És a férfias bátorság!

 

Míg az erdőn átvágtunk mindenfelé a halványuló fehér virágokat látva, rám telepedett újra a szomorúság... elmúlás ez is. Szélcsendben ballagtunk, a fák védelméből - a hiába való martilapu keresgélés után - az útra kiérve arcul csapott bennünket a hideg, erős keleti szél. Szerencsére menedéket leltünk a rév ház teraszán az indulásig. Becsapós az idő, huncut tavaszi, melegebben kell öltöznöm legközelebb. Aranyvessző díszíti a parti Pajta pub udvarát, s az árvacsalános felé poszméh repked... 

 

Ünnep....

 

 

A szabadság vándorai...

Csendes ünnep a nagyvilág zajai közepette.

Az első...

 Három L és én átkeltünk a nagy vízen szombaton.

A legkisebb most először - odafelé még ölembe bújt, nyakamba fúrta fejét, nem ismerve a "terepet". Vadkacsák és kormoránok, magasban repülő sirály, lenge zöld selyembe öltözködő füzek. És a lényeg a túlparti csacsik meglátogatása. A Révház udvarára bebocsátást nyertünk, vittünk száraz kenyeret, s a kislányok tisztes távolságból figyelték, míg mamájuk lovat etet. Második L-ről kiderült, hogy fél a tyúkoktól, középső el mindent figyelt. Kicsink pedig meglehetősen távolságtartóan viselkedett az udvari népséggel. Néhány lépéssel arrébb búcsúzó hóvirágok, kis csillagvirágok között figyeltük a tavaszi életjeleket. Nap ragyogás, kifli majszolás és minden jó kísérte lépteinket. Kivéve 3.L kisasszonyét, aki olykor megtorpant, kijelentve - nem megyek, nem sétálok. Némi győzködés következett, majd ölben cipelés, derekam emlékszik ma is erre. Utána ismét séta, ismét megtorpanás, ismét új cél kitűzése. Szenderek röpködtek, ibolya illatozott, madár rikoltott. Hamar eltelt az idő, s a következő fordulóval haza is tértünk. Megannyi látnivaló volt. ÉS TAVASZ - és szeretet.

 

Ünnepünk!

 

Szepesi János fafaragó népi iparművész alkotásai

 

Kokárdák készültek ébenből, puszpángból - gondos szeretettel, s mára mind gazdára lelt. Kicsik és nagyok szívünk fölé ma IS kitűzzük nemzetünk csodás jelképeit. Unoka, barát, gyermek -  március idusán magán viseli nemzeti színeit - piros-fehér-zöld, ez a magyar föld!

Szabadság! Tisztelet! Emlékezet! 

A verset, melyet Petőfi írt - tegnap, ünnepi készülődés közben 2.L és 3.L unokáimmal együtt mondtuk el...

 "Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"  

2026 március 15.

 

 Tépett zászlónk egy éven át szolgált hóban, fagyban, esőben, napsütésben, s szélben, hamarosan helyet cserél, s a korai napsütésre az új lobogó hamarosan friss színekkel felel.

2026. 03. 14.

 

ÜNNEP

 

Bolond a szív...

 

Bolond a szív

furán működő jószág

naponta monoton teszi dolgát

míg körbeveszi a szokott valóság

szépről  álmodozni 

régen nem szokott.

 

Mégis

ha lépni kell  arra nagyon ügyel

szemét 

semmi 

új gyönyörűség ne kerülhesse el

s

lám

kert végében

otrombára nőtt nagy kórók között

alig észrevehetően

fehér ibolya sziget ragyog

amott

fürgén aranyozza magát 

egy hóbortos bokor

s

citromszín pille

 csókot lehelve

sziromról sziromra 

vígan vándorol

 

zsibong a part

friss szelekkel

csalóka 

tavaszszín vágyakat kohol

tévedés 

talán az is lehet

bolond a szív

az

első

napsimításra

minden fagyos szürkeséget feled

s 

kabátot

kendőt 

ledobva

mezítelen örömmel

a 

fény felé rohanni kezd. 

 

 

Az elsők...

 

Téli rongyaitól megszabadul a világ, rügyek fickándoznak, mindenfelé bimbót nyitó parányi kis virág. Földporos kézzel sajgó derékkal hálát adok az elsőkért - színek, illatok, hangok - szépséges élet kezdődik, nálunk már tavasz van... kaland a kertben - nem csupán munka, bár az is akad bőven, az öröm, amikor az első tulipánra rábukkanok - kimondhatatlan.

 

 

 

 

Korai szavak...

Engedem a szívemet feléd

fényben tobzódó 

tavaszunk reggelén

kinyílik a világ

táguló mindenség

ablak alatt

lilás virág sokaság

utolsó magot csipeget 

egy

fekete madár

 

nézem a vizet

a

fűz öltözködik

napban fürdeti

halványzöld rügyeit

lenge szélben játszik

szelíden integet

az 

élet hívogat

nevet

egyetlen szó hiányzik csupán

a

neved.

A

túlpart

párában alig látszik

néhány csepp ül meg 

fáradt kézfejemen

rövid korai üzenet

egy jel

felbolydít

sebet ejt

csókodra vágyódó 

éhező szívemen.

 

 

 

A szomszéd kertje...

 

A szomszéd kertje mindig zöldebb...

gondolhatja a szomszéd macsek, reggelente végig járva nálunk a terepet, s nem is sejti, hogy én az ágyamból rá is figyelek, nehogy a madáretető felé közeledjen. Sajnos a mi Cilink madárvadászó szenvedélye nem lankad - legutóbbi áldozata egy fekete rigó volt.

 

Kertezős idő volt ma, lassan, de biztosan haladok, szerintem szeptemberre kész is leszek a tavaszi munkákkal.                                                                                                                 Iparkodom, hogy ne így legyen - nehéz a döntés, hogy haladni tudjak ma hanyagolnom kellett a túlparti bóklászást. Itt is, ott is millió kis virág csalogat. Maradtam a RÖG eszmémnél... kertezés ezerrel.

Aranyos az alkonyat, beragyogja a lenge fátyolba öltözködő fákat és kis bokrokat.