ÁLMATLANUL

 

 

 

ÉJSZAKA

Alszol

takaród lazul

hosszan öleled a semmit

hang

szó

szín

fény

nem vakít

ideggubancok oldódnak lassan

korhadó magány

távoli siralom

mulasztás és vétek

emészti a lélek

 

éjszaka van

míg te fordulsz

én veled álmodom

arany

csupa arany itt minden

elmélázok régi kincseinken

őrizzem még

díszítsem szívem árva szegletét

vagy

hántsak le magamról minden káprázat mesét?!

Éjszaka van

vastag és sötét

talán rést hasítanak a jelek

ahogy

magamhoz képzellek

tavak

folyók

patakok

ösvény min léptünk

most elhagyatott

 

markomban lapuló

emlékszép kavicsok

titkok

szavak

halkan lehullanak

éji lepke

a

feléd mozduló gondolat

 

meg ne fázz 

álmaink melegébe bugyoláld jól be magadat.