Létörvény

Legszebb csókunkat

álmodtam újra

kitárt

kabáton

átjárt a szél

párában

fürdő

ősöreg fák

hajoltak némán

föveny fölé

sárgás iszap

keringve

mosta szét

part menti léptünk

ígéretét

tartottál

fogtál

s

az

ágak

kettőnkre hullatták bő nedvüket
ólmos felhők karcoltak

zsenge zölden bomló friss üde lombokat

nyers föld szagát

szívtuk be mélyen

ópiumos ölelésben

míg

simítottam

 örvénylő tavaszunk fényébe mártózó
szomorú arcodat.

 

(Kőrös parti találkozás.)