Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2014. december 25., csütörtök

Úgy hallom, hogy nem hallom...



Már tegnap este, mikor tizedszer mondtam, hogy nem hallom, már akkor gyanús volt valami.
Most pedig a nagy reggeli csendességben észlelem, hogy ez már nem a fáradtság, s nem a koncentrálás hiánya. /Mondá ugyanis tegnap előtt a Zuram, bizonyos haászlébe került három db pikkely kapcsán, hogy nem vagyok következetes. Hogy ezt így frissiben cáfolhassam és bizonyítsam, hogy igenis az vagyok (pedig nem is) szóval fülileg leteszteltem magam. Csodacsendben alszanak,hisz karácsony első napja van. A Zuram az én ágyamban, én a bordós szoba kanapéján, s a drága körösztlányom és a "ló" a Zuram fekhelyén. Én pedig szorgalmasan hol a jobb, hol a bal fülemmel tesztelem, hogy hallom-e a tűzhelyre tett vizes fazék sustorgását?! De nem és nem mennek a jobb fülembe bele a hangok. No tehát alkalmi süketté nyilvánítom magam e percben, remélve, hogy az alkalmiság valóban ideiglenes állapot és csupán a napokban elszenvedett fülfájás múló következménye.
Nem tölt el nagy örömmel az állapot, különösen az a valami kis hang zavar, ami nagyon távoli sistergésre hajadzik.
Meglássuk, hogy a gyógyolajok elűzik-e, vagy jöhet a doktor...
Visszatérve az ágycserékhez.
Álmomban egy szántóföld mezsgyéjén lévő keskeny emelkedőre feküdtem napozni, valami gazos, rendezetlen helyen volt-e pihenőhely, gondoltam is mi a fenének nyaral ilyen helyen az ember, s talán le is fogok gurulni, olyan szűkös a földkupac. No reggel ráébredtem, hogy a fekhely ferdesége, és keskenysége indukálta bolondos álmomat.
De hogy került a ló az ágyba?!
Anna keresztlányom tegnap Malmöből érkezett, élete első karácsonyát tölti nyüzsgő családunkban. Mert nyáron szinte minden évben iderepült Anna , de bizony ez az első közös karácsonyunk együtt a nagy családban, s hogy teljes legyen az öröm magával hozta a barátját is.
Mikor lányom elújságolta Lilinek, hogy Annával együtt Angelo is iderepül, tekervényes és furfangos agyú Liliannánk így válaszolt: "Hihihi, hogy engednek fel egy lovat a repülőre?!"
Így hát egy AngeLÓ is érkezett hozzánk, s most mélyen alszik még a másik szobában...

Az én fülem meg várja az éledő neszeket, hogy bizonyosságot nyerjen állapota felől.

1 megjegyzés: