LÉTHAJÓ...

 

Korán van még, koromsötét, három fény úszik a folyón, elöl a vezető, vizet pásztázó világítással, hátul jelzőfények, 2 db - ne gyere nekem, itt vagyok - víz fölött mutatkozó lámpáival.

Sötét és kifürkészhetetlen minden, még nem tudni, hogy teljes köd, vagy részleges paplan lebegés vagyon odakünn. Várat magára a felismerés, azaz a fel nem... Ha most a kályhát begyújtanám, ha tüzet raknék rögvest rájönnék, hogy ma mi a helyzet légnyomásilag. Amint pattogni kezdenek a fahulladék száraz darabkái, nyáron és ősszel összeszedegetett gyújtósnak valók - egyből látni lehet mi az ábra. Ha friss, rikkanó, ropogó, terjedő - könnyű lángjátékkal - üde reggelre számíthatunk. Pik-pak melegre, duruzsolásra. Ha ténfereg, ha gyufát gyufára kell sercegtetnem, máris tudom macerás lesz a nap - már megint egy új szó - sercegtetnem - nincs is ilyen kifejezés. Hát, ha nincs magam csinálok..., gyufásdoboz peremén végig húzott gyufaszál hangját hallatva. Tegnap simán ment minden, gyors lobbanással kezdték a lángok falatozni a bekészített fahasábot, raktam, csak raktam a fát, de nehezen éreztem meg a meleg testátjáró, bizsergető örömét.

Tegnapelőtt reggel makrancos volt a kezdet- több, mint félórába telt, a gyújtózás - légnyomásilag necces volt a helyzet. Három kályha, három különböző metódus, sehogy sem akartak beindulni... Pedig a legfontosabb napok egyikén meleg dukál a vendégeknek. Ha már az az öröm ér, hogy ötből négy unokám hamarosan ideér... tillárom haj! pattogjon a fa, izzanak fel a tuskók, áradjon a meleg - süljön, főjön, rotyogjon.... gallyacska, ág ropogjon. Illő is finom meleget varázsolni, hiszen ünnep is van Luca napján - Anyánk születésnapja alkalmából, gondolva rá, s kicsit pironkodni is, hogy nem minden tudásának vagyunk birtokosai. Titkosított ünneplés ez, csak mélyen a szívben, az évszámokat kimondatlanul hagyva, mert bizony nehezen viselte a drága, ha időnként fény hullott életkorára. De mi az idő múlásával dacolva - összesúgunk legnagyobb unokájával, hogy bizony ma lenne a MAMA... éves!!! És mosolygunk, figyelve a kicsinyekben játszi könnyedséggel felfedezhető géneket - bőséges örökségét bennük újra és újra felfedezve.

De térjünk vissza kicsit még a reggelhez.

Rakoncátlan szombati kedvtelenséget leküzdeni - kályhailag nem könnyű, itt fellobban, ott kialszik, amott alig pislákol... minden praktika bevetésének ellenére is. Végül csak sikerül - csontszáraz narancs- és mandarinhéj, aprófa, papírgalacsin adagolásával életet lehelni... némi késlekedéssel. Volt is sürgés-forgás, megsült a stangli, forrósodott a kívánságlista élén álló - 3. L kedvence - gombócleves... (Feszt gombóclevest készítek, előtte soha, édesanyám se, mit meg nem tesz az ember a loknis és a szöszke kedvéért.) Kapu nyílik, ifjabb generáció érkezik - anyájuk el - pityergés mentesen - ők maradnak örömmel.

Meleg tea, meleg leveske, cserépkályha óvatos elbarikádozása a kicsiny kezek elől, tűz, láng nézése együtt, gyertya lobbantás, asztal tetején ülve hajó nézés - bőséggel volt látnivaló, szombaton fel - le mászkáltak a hajók, 4. L örömére. Nálunk az Ágiiii! Hajó! - az egyik kedvenc tevékenység... Ági ugyan messze van, de mi rendre eljátsszuk, hogy hallja a hangunkat! Remek téli kilátó ez a minimum száz éves asztal, öreg, karistolt, ki tudja ki gyúrt rajta tésztát, milyen kés hagyta ott brutális nyomait. Szeretjük, mint ahogy minden régi holmit itt - egy kéz is elegendő lenne, hogy megszámláljuk az "új" bútordarabokat, mondhatni ezer éves a berendezés... anyám, apám, nagyanyám, s ki tudja mi mindenki használta szekrény, tálaló, vitrin, komód, asztalok, székek, képek, vázák, terítők, szőnyegek,  s egyéb mindenféleségek. Örökül hagyott porcelánok, poharak, nagymamám bögréje, kanala, anyám tálkái, abroszok - összebékülve, harmóniában, minden régi bajt, szegénységet, gondot, sérelmet elsimítva várják a gyermekek érkezését. A gyermekekét, legyenek közel, vagy távol... Sodrófa, kés, vágódeszka, tepsi, jénai tál és vájling - a minap abban készült az ehetetlenül kemény mézes - anyám, ha látná elborzadna stílusban. Tea fő, estefelé a kőkemény mézes szívecske gazdára lel, 3. L vígan rágcsálja. A sós magvas, épp oly finom, mint svéd ikertestvére, melyet odakint méregdrágán árulnak a boltban, készül a Lundban ellesett édesség honi verziója - jönnek mennek az ízek, a tippek, az ötletek. Keverődik a palacsinta S (14!) fürgén forgatja a habverőt, mér lisztet adagol hozzávalókat, s kamaszfiúi lelkesedéssel ugratja öreganyját, azaz engem.

Szombat estére teljesen átmelegszik a ház, kint, bent, lent, fent mocorgás - baba, mackó, kutyus, könyvek, olló, papír, krea, gyöngy, lyukasztók, karácsonyfa, angyal.... Étel, ital, tea, mindenek kóstolása, falatozása közben egyszer-egyszer esik meg a szó... anyaaaaa. Anya és apa szabadnapot kaptak - a mi kiváló házi pedagógusunk 2. L (lassan 12), s az imént már említett S-14 a legjobb segítségek a kislányok körül. Mi "nagyok" versenyzünk 4. L mosolyáért, apró fogacskáinak villanásáért, loknis 3. L - elégedettségi mutatóját kémlelve - boldogan szemlélve az egyek vagyunk látványát - szék, fotel, szőnyeg, pléd - hemzsegő unokáktól hangos. 

Néhány kettesben váltott anya-lánya szómorzsa után agyunk hátsó szegletébe tuszkolva a fájdalmas emlékeket, kimondhatatlan hálával fogadjuk családi gyarapodásunk örömhírét!!!

 Órák múlnak...

Zsong, zizeg a ház... kicsinyeink anyája is megérkezik, míg melegítem számára az ételt bezsebelem a sikeres altatásért járó dicséretet - kettő az egyben alvás volt, egyik kislány az ágyban, másik az ölemben. (Mese, vers, "aparta", VUK, dudorászás, ringatás, simogatás közben.)

Mozgalmas a délután - Vej fut, kamasz babázik, kicsik és nagyok kedvtelve kanalazzák a tiramisut - mely ezúttal meglehetősen lágyra sikeredett - ízre jó, mondaná a mester, ha kóstolná, de most nem kóstol, nem kanalaz, alkot - mini citera készül a műhelybe vonult magányban...

Esteledik.

Mi, anyák - összepakoljuk, bedobozoljuk, helyére tesszük, felszedjük, berakjuk, kivisszük, elrendezzük a nap hordalékát. Dobozba kerül a sós, és az édes, a leves, a cs.mell, hogy a testvérnek is jusson.

Kajszton, tepsi, pohár, eszcájghalomra bukik a csend - ajtó, kapu zárultával... pillanatnyi megtorpanás, szívtájéki furcsaság után megküzdök velük komótosan.

Utóbb elcsendesülve végig járom a házat, itt egy nagyobbításra váró sál, ott két pár kis cipő, amott papírfecnik, egy-két gyöngyszem... és ahogy az lenni szokott, rengeteg morzsa.

Meg én magam.

Gyertya és tűz elalszik, elhamvad, s csak vasárnap, sötétedés után tér vissza a kedv, hogy az ÖRÖM gyertyalángjai fényükkel a sötétben is tükröződjenek.

És máris itt van a ma...

Korán ébredtem, alvásilag elégtelen, kedvileg kritikus - ritkán, talán havonta 1x élem meg, hogy NEM bírok este sehogy sem elaludni...Valamit keresgélt az agy, de még inkább a szív.

Éj múlik, megint egy hajó, távolban pöfögő hangja. Mire minden szó, jel, mondat helyére kerül kivilágosodik - s már látom is, szeles az idő, zászló lobog a szélben, túlparti fák feketén nyújtózkodva várják a napot, hogy sütni fog, vagy esm ?! - Ez még egyelőre titok.

Ahogy az is, hogyan birkózik meg a szív éjszakákkal és nappalokkal, hogyan képes dobogni, dolgozni bánatok és örömök, terhek és reménységek közepette engedelmesen?!

 

Két név került fel az esti, egyre hosszabb imalistára - egyikük búcsúzóban, tartalmas életének zsinórját lassan, engedelmesen elengedve. A másik létherdálás kelepcéjében vergődve léket ütve naponta önnön életén.

Adj jelet, fényt TEREMTŐ!

Erőt, hogy minden mi ma ér - ajándék, veszteség - elhordozható legyen!

Harang kondul, indul a komp... kezdődik a nap.

Gyufa is előkerül hamarosan, ma is ezernyi a feladat, s a segítség ma is megérkezett:

 

Mikor nincs más erőm... 

 

Tükröződés.