Mese

Nekem senki sem mesél

magamnak

súgom hát

a

lét

álomba ringató

régi rigmusát

nekem senki sem mesél

csupán a szél

ahogy

kegyelmesen

szétfújja minden reggelen

üvegem előtt

sötétlő

résén át

az

ébredés

bíborral hímzett arany fátyolát

nekem senki sem mesél

csak

az

utolsó

csillagok

ablakon át utánuk kapok

ujjam begyét

nem égetik

szórják rám létünk fényeit

nekem senki sem mesél

de én neked elmondanék

száz

ezer

történetet

míg

ránk borul az éj

s

a

fények kihunynak csendesen

mesélnék
míg az éji sötétben

szád ívét

végre

meglelem.