hát
hosszú
törékeny cseppek
csillannak
hevült köveken
csatorna nóta hallik
végig kopog
csak
úgy
csorog az ereszen
magamba szívom forróság megtört illatát
bőrömhöz ér a szenvedély
szobámba
szorított
perzselő
levegőbe
hideg
pászmákat
húz
a
szél
megeredt
már
csendes
csobogás
neszét
hallgatom
mossa
a
port
olvadt tüzes világunk megremeg
dörög
míg
könnyedén dalolnak a cseppek
fáradt szirmok nyújtóznak
könnyes
virágok
szétnyitják sóvár kelyheik
esik
esik
esik
az
ég
határán
vörösben
kél
a
nap
szürke felhők alatt
keskeny
vérpettyes
villanás
szélkolompok kongatnak őszbe hulló
halvány dallamot
tűnik a nyár
szívünkben
felfakadnak
féltékeny vágytakarók
tegnapi
sóhajok.
Gyönyörű vers!
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlés