Ernyő alatt - ÉLETLIFT

A késő őszies, komor, nyirkos időben Ő is inkább a benti pezsgőfürdőben pihent, arrébb húzódva mutatta maga mellett a szabad helyet, miközben biztosított a víz alatti sugarak jótékony hatásáról.

- Három hónapig is fájdalom nélkül tudok élni, annyira jó a gerincemnek - kezdte a beszélgetést.

Előbb a fürdővíz gyógyító hatásáról beszélt, de hamarosan szóra, figyelemre kiéhezetten osztotta meg velem, az idegennel élete apróbb részleteit is.

Mondhatni magánytalanítottuk egymást egy röpke órára a medencében. Érezhető volt, hogy ritkán beszél, s talán sohasem tárulkozik. Robosztus felsőtestű főhősömet nevezzük Bélának, minthogy az is a becsületes neve.

- Nehéz munkát végzek, kell ez a gyógyfürdő, csak az a baj, hogy nem jöhetek gyakrabban, nem enged el a főnök! Műtét kellene, kés, hátha véget vetne a szenvedésnek, de az orvosok nem akarnak még megműteni.

Aztán épp úgy, ahogy halkan bugyogott a víz, úgy áradt csendesen belőle a szó, hogy errefelé hogy, s mint vannak a dolgok.

- Gyerekek, család? - érdeklődtem.

- Senki! Négy gyerekem van, de egy sincs igazán! Elváltam - mondta is hogy hány éve - és belemerültünk történetébe.

Beszélgetés közben ránk esteledett, a sötétben, párában alig lehetett már látni az esernyőt tartó kislány szobrát.

- Holnap 10 körül itt leszek a kezelés után szólt- s, amikor lejárt az ideje elköszönt.

Másnap aztán egyikünk sem volt ott, én a nyitott medence forró vizét, és a pezsdítő, csípős hideg levegőt választottam. Valahogy délután volt már, amikor felbukkant kint, s úszott néhány hosszt a meleg vízzel telt medencében. Majd átült mellém a vízsugarak alá, s hamarosan ismét megeredt a szava.

Így lassanként kikerekedett a kép.

- A falu második embere én voltam, rögtön a pap után! Mindenki ismert, mindenki becsült! Hentes és mészárosként jó életet biztosítottam a családnak. A feleségem emelt fővel mehetett végig az utcán! Nem engedtem dolgozni, azt akartam, hogy otthon maradjon, s hogy jobb élete legyen a családnak, mint nekem volt. Apám keményen ivott, sokat vert, nem tanulhattam, pedig volt fejem hozzá, tizenkét éves koromtól dolgozom. Munka, munka, munka volt mindig. Húsz év telt el a feleségemmel, amikor egy késő délután munkából hazafelé betértem egy sörre a kocsmába. Ott változott meg minden!

Egy fiatal srác odaszólt nekem - Béla bácsi hazakísértem a feleségét! S hát utána megesett a dolog!

Megfordult velem a világ.

- Idd meg fiam a sörödet, - fordultam felé - mert egy darabig eztán nem fogsz sört inni! És úgy megvertem, hogy mentő vitte el...

Otthon kérdőre vontam az asszonyt! Fájdalmas kérdés volt, legalábbis neki, mert megütöttem úgy, hogy átzuhant a másik szobába.

Néztem az erős, izmos férfit, még egy legyintése is félelmetes lehet.

- Nem vette észre, hogy baj van?- kérdeztem, alig leplezve a döbbenetet.

- Láttam, hogy kortyolgat, iszik néha barátnőkkel ezt-azt, de nem vettem komolyan. Aztán jöttek a rendőrök, megrovást kaptam súlyos testi sértésért. A srác jó darabig nyomta a kórházi ágyat.

- És mi lett a házassággal, mi lett a családdal?

- Négy évig kínlódtunk még, de odalett a bizalom! Húztuk vontuk egy darabig, aztán jött a válóper, ami hosszabbra nyúlt, mint a rétestészta. Az asszony ellenem hangolta a gyerekeket, és mindent elperelt közben! Két házunk volt, az övé lett mindkettő. Az autó maradt meg nekem, azt összetörve kaptam meg, de végül csak kijavíttatta. Megóvtam az első bírónőt elfogultsága miatt, de a másodikkal sem jártam jobban, elvált nő volt, kihúzott alólam mindent! Nem érdekelte, hogy mennyit dolgoztam, s hogy földönfutó leszek. Azt mondta, hozzak tanukat, s  bizonyítsam, hogy a feleségem nem járt el dolgozni, hogy mindenünk az én keresetemből lett.

Akkor kérek egy buszt! - feleltem neki, mert az egész falu eljön tanúnak! Végül aztán, mikor már a nyolcadik tárgyalásnál tartottunk én már nem bírtam tovább! Megmondtam a bírónőnek, hogy több tárgyalásra nem jövök! Elegem van!  Kimondták a válást, s ki azt az ítéletet, ami kisemmizett.

És vége lett! Meg nekem is.... Inni kezdtem, két éven át csak ittam és ittam. A legutolsó nyomorult hajléktalannál is nyomorultabb lettem. Hideg pincében, itt- ott húztam meg magam, koszosan, rongyosan, mosdatlanul...

Egyszer, amikor már nem bírtam tovább elmentem anyámhoz. Anyám elájult, amikor meglátott...

Rokonok hoztak nekem ruhát, anyám kitisztázott, fürdés, borotválás, rendes gönc. Minden!!!

- És mi lett az itallal? - kérdeztem halkan.

- Letettem a poharat! Nem mondom, hogy semmit sem iszom, de úgy, hogy a sárban fetrengjek, úgy már soha többé!

Anyámmal éltem egy ideig, törődése megmentett engem. Múltak az évek, anyám meghalt, s a testvéreim kitúrtak az örökségből. Hosszas huzavona után végül csak kaptam valami pénzt, abból az egy millióból vettem egy rissz-rossz kis parasztházat, azt javítgatom, hogy ne kelljen mindig a tehenészetben aludnom, a marhák közelében.

Mondhatjuk úgy, hogy most marhapásztor vagyok. A gazda rendes ember, ha lejön a telepre elsőként velem kezel. Nézi is a kisfőnök és dühös! A kisfőnök nem érti a dolgokat! Neki csak a pénz számít! Mint az előző helyen is! Pedig volt ott pénz, terepjáró, vastag tárca, de adós maradt a fizetésemmel, hiába állapodtunk meg... Szóltam neki néhányszor, hogy nem erről volt szó, de csak hitegetett, aztán egy nap meguntam, összecuccoltam és ott hagytam az egészet, a fizetés persze ugrott. Hívott telefonon, fenyegetett, hogy ki fogja a traktort vezetni, mi lesz a szénával, állatokkal?! - de az egész akkor már nem érdekelt! És kezdődött minden újra! Másik állást kerestem, s most építgetem a kis házamat.

- Gyerekei, unokák?

- Azok?! Azon gondolkodom ki örökölje majd azt a keveset, ami utánam maradni fog, mert hogy az én gyerekeim nem érdemlik meg az biztos!!! Váláskor két gyerek az anyjához pártolt, a másik kettővel tartom a kapcsolatot, de az unokákat így is alig látom! Budapestre fel tudnak menni, de hozzám negyven kilométerre soha. Arra gondoltam, hogy elhunyt élettársamra lányára végrendelkezek, az a lány mindig jó volt hozzám, szegény anyja hamar elment. 

- Holnap pecázni megyek, ha fogok valamit lefagyasztom és pénteken majd hazaviszem. Több halastó is van itt a közelben, délelőtt pecázok, csak később jövök a fürdőbe. Vettem két nagy szemeteszsákot, s ha akkor is esik még eszkábálok belőle magamnak esőkabátot. Hétvégére hazanézek, a kacsákat, tyúkokat a szomszédra bíztam. Évek óta járok ide, november végén eladják a kis házat, ahol megszállok, így ki kell találnom valamit, hol legyen jövőre szállásom... Még egy hetem van hátra a kúrából, aztán néhány hónapra megszűnik a fájdalom... Maguk meddig maradnak?

- Mi holnap dél tájban indulunk haza.

 Ültünk a medencében, cserélődtek a népek. Néztem kemény arcát, fáradt tekintetét - körbe értek a gondolatok. Előttem egy lemeztelenített sors, egy végig küzdött élet romjai. Arra gondoltam vajon lesz-e valaha kegyesebb hozzá a sors?

Tudja - fordul felém a - maga az első, akivel itt beszélgettem, aki meghallgatott.

Nézzük az olajosan sötét vizet, különös árnyak vetülnek és fények törik át a vastag párát.