Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2025. október 12., vasárnap

Őszi mustra...

 Érden a Szociális Gondozó központban tekinthető meg Adelmann Anna - Őszi mustra című kiállítása. Volt szerencsém jelen lenni a megnyitón, meglepetésemre személyes ajándékban is részesültem... KAPUN - alkotása, a mi Dunára lefutó ösvényre nyíló kertkapunk rajzolata. Hazatérve rögvest kattintottam egyet-kettőt, az őszi fénybe felnyúló rózsák, a a vaduló borostyán eligazítása után. A madárka épp másfelé szárnyalt, rigók, gerlék, szokott zsivaja helyett, csend uralta a kertet és a lelkemet.

A rózsák szépsége időtlennek tűnik, csöppet sem foglalkoznak (még) az elmúlással, omlanak és bomlanak, mégis itt-ott megjelennek az  enyészet barnás foltjai. Ahogy csütörtökön délelőtt figyeltem a megnyitón elhangzó verseket, szavakat, borongós színeket, szívembe bánat és öröm elvegyült lassan. A közönség csupa ezüstbe halkuló élet, lassan mozduló léptek, támaszra, segítségre szoruló karok. Néztem hogyan fordulnak feléjük egy-egy mosollyal, simogatással, jó szóval az ott dolgozó fáradhatatlan asszonyok. Szemeket figyeltem - megannyi léttükör. Arcokat - létzáró rezdüléseket.

Berzenkedem az elmúlást látva, belül, legmélyen felszakadt bennem a sóhaj - nem akarom! Nem akarom a másra utaltság érzését, a tehetetlenség malomköveinek súlyát kezemben, lábamban, de legfőképp szívemben, agyamban megérezni.

 Pedig a foltok a kézfejemen jelzik, hogy hiába fékezném le az időt, hiába fordulnék el tettetve, hogy a ráncok csupán arcomon mutatkoznak, tudom, hogy a lelki pliszir gyors szaporodása, az évek rohanása, csupán hálával, örömmel, színekkel, szavakkal és minden jóra nyitott szívvel lassítható valamelyest.

Talán a megnyitó élemedett korú közönségének többségében is felsejlett az érzés, hogy az őszi búcsúzásban ott rejteznek a tavasz és a nyár szépségei, még ha a nehezen induló napok, a másra utaltság megélése egyre vaskosabb avarpaplannal fedi is el a lét színekben, érzésekben bővölködő idejét. Hála érte, hogy egy-egy kiállítás, rendezvény, napi odaadó foglalkozás, figyelem, kedves szó lélekre ható gondolat szépítheti a  téli szürkeségbe hajló, rövidülő napokat.

 

Áprily Lajos 
 
Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.
A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.
Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,
s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.
Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.
S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.

 


 

 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése