Sziromrobbanás...

Felrobban a nyár

tenyérnyi szirmokat  csókol a pillanat

éhes a hajnal

mohón mindent felfal

tüskés fények égetnek

egekbe szökik a láz

bokrok és fák

alatt

szirmok szomjasan hullanak

új

színt mázol arcára lassan 

lustán a világ

pókháló ezüstje villan

erős a szál

árnyak

suhannak

szívemet méricskélő illat remeg

noszogat

sürget

keresselek 

villanófények

idéznek

ostobán

temetettnek hitt nyarakat 

elhagytál és elhagytalak

évtizedek múltak itt bukdácsol bennem mégis a szó

szerettelek

súgtad

szótlan magányod ma is felsebez

arcodon - ha látlak - nincs más csak a bánat

pengés fájdalom szürkén tapad

 hiába

szólnék

nem érnek el a hozzád hajló szavak

kezed a vállamon ma is kísér

megáll a perc

s

az

első sárgult levél már földet is ér

ősz szökik kertembe óvatlanul

s

egy

eltévedt

könnycsepp csendben

elveszetten

kézfejemre hull...