Ősz felé...

Ősz felé​

Kopott kövek

kanyar

jobbra nagy fordulat

egy

villanásra hátra nézek

meglátom messzi arcodat

vagy

inkább

hozzád képzelem

míg

rég látott alakod feltűnik hirtelen​

görbül az út

romos falak

rossz kerítés

takarnak el

szemhéjam alá űz a gondolat

megszorulnak a szavak

szívem mégis hevesebben ver

hogy

hálát adjak érted

elég egy pillanat

eltűnsz míg röpke sóhaj belőlem felfakad

villanásnyi idő csupán

aztán

végig nézek az okker szegélyű

lustán ballagó Dunán

ladik billeg

nagy az aszály

borongós

fakuló csókkal búcsúzik a nyár

s

egy

kisfiú a sekély vízben bátran lépked

maréknyi kavicsot a felhabzó folyóba

gondtalanul

dúdolva

dobál...