​Éjszaka van​

Éjszaka van

a

magány itt ólálkodik

alig csusszan az óramutató

aludni

álmodni

bújni

ölelésbe fúlni volna jó

szívemben szavak billegnek

és

meg nem nyugszanak

volt

szerelem

volt

bánat és halál

gyötrelem mely fészket gyorsan talál
s

a

kín is éhes 

éberen várja és követeli

etess

itass
dédelgess már ma

ne várd a kóbor holnapot

szánalmasan szegény vagyok

kopott kincseket 

lopott rongyokat szorongatok

melegségük oda rég

nincs menedék

csak az irgalmas ma

éjszakában felfénylő aranyló csillaga

s

 a

kelő nappal ébredő első sugarak

felém is hajlanak

sápadtan

élesen

futnak szét mezőkön 

illattól részeg réteken

ormok hegyéről intenek

folyó tükrében kutatok remegő fényjelet

 várom hogy szelídüljön a sötét

s

míg szövöm vagy bontom sorsomat

ezerszer megmérve magamat

kertem alatt

fekete éjt és csendet hasító dohogó hajó

ringat

mérhetetlen nehéz súlyokat.

/Drága L. G. - gyógyír helyett./