Lehajtott fejjel...

 Hetek óta nem írtam egy sort sem, most, hogy megpillantottam ezt a csodát kifutottak belőlem a szavak.

Vincent van Gogh: Napraforgók (1887)

Megyek

szólok

teszek

magot szórnak

fáradt kezek

hétköznapok apró morzsái szanaszét

fut

rohan

a

nyár

ősz árnya közeleg

szürke és sötét.

Megyek

lépek

teszek

lehajtott fejjel kezdek reggeleket

álom törlődik

néma és szerény

nem tépáz vágy

nem kísért az éj.

Megyek

halkan

szótlan

napok múlnak

peregnek 

percre leosztva pontosan

gyorsan

hallgatok

arcod hiába kutatom

nincs kitől kérdeznem 

mosolyod hol van

?!