Nem az út

Nem az út

nem az idő

hanem a fájdalom

hogy kiszolgáltatlak

Téged a kínnak

s

 kiszolgáltatom magam

a

gyönyör

perzselő szakadékához

menni

venni a szentelt percből

míg angyal

pihen a vállamon

lopni

igaz

arany

forró

szavakból

szívemet

simogató

hangokat

aztán halni

ölni vágyni

zokogva

és
 hagyni

hogy penész

fedje be

életünk

nem hinni

nem hitetni

csak belemerülni

a 
jóba

fertőzni életem

foltozni életed

megtelni

kiürülni

és

veszíteni

veszíteni

zokogva

széttépett ujjainkat

elrongyolt napjainkat

összevetni

a
lehetetlen

hihetetlen csodával.

Ujjad hegyén

Táncoltam veled

míg a nap

megérintette arcomat

táncoltam veled

tág tereken

álombolyhos

éjjeleken

táncoltam

igaz a zenét

nem hallotta

senki

senki

még

táncolnék

nyújtsd

hát kezed

ujjad hegyén

még táncolok

Neked!

Örökké

Míg ölel az álom

velem lélegzel

pillád alatt

ott feszül a múlt

nem

ez nem álom

hiába várod

nincs ébredés

nincs vége

csak kalimpál szíved

csak fordulsz

érintenél

tartanál

örökké.

Örökké

sejtedben létezem

ha nincsenek szavak

ha nem lesznek könnyek

ha elfúlnak a sóhajok

ha hiszed

hogy mindent

köd lep el

egyszer ismerős útra érkezel

és
minden

minden eléd zuhan

mint egy végtelenített

körhinta

úgy forog a világ

zuhansz

zokogsz

nem hallja senki

nem érti senki

te magad sem

nem szabadulsz

mennyország és pokol

tombol benned

míg elkárhozol.

Esik

Esik

homlokom mögött koppan

minden cseppje

esik

távol vagy tőlem

szerelmed
elereszt-e

esik

csendben hallgatom

közelgő alkonyom

erősödő neszét

jötte úgy nyomja szívemet

mint ódon

cirádás márvány nehezék

esik

takaróm arany

lepedőm ezüst

vánkosom bársony

vacogva ringatom magam

 magányos ágyon

esik

csontomig hatol

a 

nyirkos hideg

ölelésed szétfoszló álom

nem melegít át többé

arany tekinteted

ezüst szavad

s
kezed a bársony.

Bánat

Hajamban fészket rak a bánat

szívemben szikrát pattint a félelem

halvány lángjánál

alig látom

alig értem

mi történik velem

hol vagyok

hol élek

keserű percekkel megrakott

magányos csónak

sodródik velem

zsibbadtan várom

a
semmi holnapot

míg árad a víz

elém sodor

sok régi lomot
megfakult kacatot

mind

mind mit a tegnap elhagyott

ébredni - álmodni

kongó üresség
 fekete fájdalom

 a
múltat
már nem értem

jövő kísértet

rám vetülő árnyát

tehernek érzem

fáradó vállamon.

Régi vers

Már nem repít semmi

már semmi sem ölel

magamra hagytál

fáradt szárnyszegett

angyal

botorkálsz

megkövesedett arccal

hófehér golgotánk

elkerülöd

földre húznak a harcok

földre gyűr a kormos régi félelem

elveszítettem életed

elveszítetted életem

hová tűntél

szárnyát vesztett

drága angyal

ki repít

ki ölel

ki magasztal

ki öl

és
ki árasztja rám

a
mennyei fény

utolsó

hulló

lélekfolyamba fúló

reménysugarát?!

Kisduna

Orgona

Tulipánok - feketében

Május

Szerelmed édes ütemét érzem

   mikor a kertemet nézem

   ahogy karcsún és törékenyen

   tulipán ring a szélben
neked
s
nekem

kecsesen nyílnak
keskeny szirmaik

  te ismered csak
  e
tünemény örökös titkait

régen várt
lopott hazudott óra

rejtett őrült vágyunk

 nem vált valóra

csak néztelek

hiába kérdezed miért

elmenekültem előled

ott a virágok pompás szigetén

most kertedben

kertemben rebbennek a szirmok

fehér zöld sárga tulipán várja

hogy kelyhébe könnyet ejtsek

virágözön szerelmünk

utolsó csókjáról álmodni se merjek.