BALLER

 Baller tó a kedvenc.

Rólam nem készült fotó, pedig de szép lett volna, ahogy bezuhanok a fák közé dagonyázás közben megcsúszva. Feljajdulva a fájdalomtól, s az ágba beakadt karomat próbálom kihúzni. Terápiás sokk volt. Éljen az ősz, az avar, a színek. A pecások is, pláne azok, akik nem szántják fel a mélyen átázott talajt autójukkal és tudják a lábukat is használni.

Gyönyörű ősz!

Emlékeim.... Kelt 2023. otóber 26.

 

Mai könnyek....

A nap ragyog, a fák, s a bokrok aranyban, mint az álom.

Nézem az eget, mely csoda kék.

Valami mégis mélyen belül szorít, szűkössé lesz a gyönyörű világ.

Könny iparkodik, buggyanni akar.

Október 26-a van, s a 301-es parcellánál járok.

Virágok, s koszorúk még alig kókadoznak, méhek becsapódva döngenek körülöttük.

Zászló, nemzeti színű szalag.

Csend.

Kegyetlen torokszorulás.

A fák lassan az égig érnek, néhány év, vagy évtized, s ki emlékezik majd itt? Ki áll meg? Ki zokog? S kinek rémlik fel a tankok kerekének csikorgása?!

Három éves voltam. A Debreceni utca sárga kövein csörömpöltek végig.

Nyíregyháza.

A halál kaszája "jogos' ítélet után ártatlanokat ölt. Szobruk temetőben, néhány nap múlva virágot viszek majd, nagy fejű, szépséges krizantémra esik mindig választásom. A mártírokat hagyom utoljára, már nem sürget semmi - felidézhetem minden gyermeki érzésemet.

Végig járom az utat, égnek a gyertyák anyám, nagyszüleim, nagynénéim, nagybátyáim, unokatestvérem, keresztanyám, s más kedves rokonokra emlékezve a sírokon.

Megállok, s elidőzök Lupkovics György sírja előtt, aki apám atyai barátja volt, ötvenhatos.

Unokája írta az alábbi sorokat apámról:

"Olyan is akadt, akit már a büntetése kitöltése után próbáltak meg beszervezni. Aktája a beszervezési eljárás iskolapéldája. Ő azonban — ez egyértelműen kiderül — megtagadta az együttműködést. Ami esetében különösen érdekes, mivel a rendszerváltozás hajnalán ismét politizálni kezdett a kisgazdapárt színeiben, aktáját majd negyven év múlva újra elővették és tervezték vele a kapcsolat felvételét, amitől aztán mégis elálltak. Véleményem szerint mindig van választási lehetőség. Az érintetteknek is volt, ezt mutatja azok példája, akik ellen tudtak állni. Nem fér kétség emberi nagyságukhoz."

A nap vége, a temetőben töltött idő vége mindig a kivégzetteké. Szilágyi László és Tomasovszky András vétlenek voltak. Halállal lakoltak mégis.

Mi "mázlisták" csupán egész életre szóló bélyeggel távoztunk, apám kiszabadulása után a szülővárosból, hátrahagyva rokonokat, barátokat, közösséget, s kezdtük meg vándorutunkat.

Ma a 301-es parcella szépen gondozott nemzeti emlékhely, elmúlt nehéz idők, szenvedések mementója.

Nekem több, mint történelmi lecke.

Szemem sarkában könny, torkom szorul - életre és halálra gondolok.

A fák égig érnek majd, s eltakarják az emlékeket, a múlt fájdalmát, veszteségeit.

Mind többször olvasok és hallok mosdatásokról... rendes ember volt, csak egy kicsit volt besúgó, avh-s, kommunista, csak egy kicsit volt gyilkos segéd.

Aranyban úszik a temető, rézvörös levelek hullanak, s lassan, betemetik az utat, befedik a sírokat.

Keresztjeink itt a szívben feketéllenek.

Nem tudok és nem is akarok feledni!

Míg élek emlékezem - házkutatásra, bírák arcára, fekete autóra, vadidegenbe költözésre, élethosszig cipelt terhekre.

Néma cseppek kézfejemen.

Hatvanhét éve ezen a napon még reménykedtek a szabadságra vágyó emberek!

 

 

OKTÓBER 17

 Az éjszaka közeledik...

"Az éjszaka közeledik, A világ lecsendesedik, Pihen a komp, kikötötték, Benne hallgat a sötétség."

Petőfi szép verse jut eszembe... 

 

A Duna teliholdkor, a képet a teraszról készítettem. Valóban hallgat a túlparton pihenő komp, az utolsó járat hatkor szelte át a vizet.

Ősz aranyban...

 

Harmadik L verse!

Szívrejtekembe szorítom

előttem szökdel őszi utakon

álmok felé ha indulok

napunkban megmártózhatok

ha

makrancos

ha

nevet

elragadó ez a gyerek

szeme villámlik

hárítom

ölben ezer mesével ringatom

séta

park

nagy utak

mindenütt titkokat kutat

repül a hinta égre fel

huncut szemekkel néz felém

új

dalocskákat énekel.

Mama repíts!

Repíts magasra fel!

 

 Játszótér vagy kert

a

birodalom

minden mondata leírandó

irodalom.

 

Lesem és várom

hogyha akarja homokot kóstolok

s

játszom hogy torkomat erősen kaparja

édes

sós

vagy

keserű

sapkáját ledobja százszor

bomló fürtökkel táncol

együtt mókázunk 

életünk csupa csoda és derű.

 

Tanul s tanít

akarata beton

állom a sarat

kedvére téve bolondozom.

 

 Fiatalít és vénít

térd sajog

míg az ajtóig felérünk

minden lépésünk móka

hol lakhat a medve és a róka

ablak nyikorgatás

pince mély

panduci és nyuszkó cipelés

mondóka 

ének

lépcsőfok számolós ajándék. 

 

Virágok

levelek

gesztenye

vadcitrom

botocska 

toboz

mindet vigyük hazaaaaa most!

 

Bodobács lesés

béka kurutty

pillecsapongón ölembe fut.

 

Alku

kérlelés

bújócska

versenyfutás

szökdelés

kacaj

levélkupacba huppanás

és

fájdalmas földre esés

fejünk fölött elhúzó

szarka

magasban károgó varjú raj

galamb burukkol

szél szalad

mindenre akadnak új szavak

zsebembe gyömöszöl kincseket

tölti csak tölti a szívemet. 

Egy régi kép...

 

 

Tegnap, azaz 2024. 10.22-én láttam meg ezt a fotót, nem tudok rátekinteni könnyek és fájdalom nélkül.

Egy régi kép s egy kisgyerek

rideg házak közt lépkedek

ecetfa nincs se kerítés

komor deszkák közt kikémlelés

fekete autó

bőr kabát

világra lestünk rácsokon át

anyám lágy karja megremeg

Debreceni utcán tank rengeteg.

Egy régi kép s egy kicsiny gyerek

nagy bírósági épület

halált osztó ítéletek

csont bőr test és szürke haj

priccs

betegség

és

hátra arc

elűzetés sáros utak

emlékek közt APÁM  látom szigorú arcodat

bánat zuhan rám

fájdalom

otthonunk végül földkupaccá lett

súly nehezedik vállamon

 múlt és jelen a képeken

elvesztett világom - elképzelem.

 

Két kőszobor és koszorúk

folyvást kanyargó veszélyes út

gyertya

halál

temető

sírhantokra hulló szirom

koppanó csend

semmit sem szépít a száguldó idő

élethosszig tartó harc

feladat

sose veszítsem el szabadságomat.

/Szüleimre gondolok: Kósa András és Garai Julianna - könnyek közt emlékezve 1956-ra./

Elmúlik a nyár...

 

Elmúlik a nyár

fémes kardlapok hasítják az eget

ülünk a parton

fölöttünk sokasodnak bodros nagy fellegek

ma

még

lehet

ma még szabad

nap felé fordíthatom fényszomjas arcomat

víz csobban

halak cikáznak

madársereg billen szinte le is szállnak

meggondolják vagy valamire várnak

villanó szárnyaik már a nádas fölött fehéren vibrálnak

harc is akad

megtörik a béke

sirály rikolt

hamarost ki is tér űzött ellensége

 

olvad a csend

tavirózsa alszik

lassul a perc

míg

szívünkben hála gyarapszik

ezer szó

emlékek szilánkja

perceinket festi

boldoggá cirádázza

könnyű szellő ölel

hosszan karol lágyan

szemem elmerül a túlparton tobzódó

 arany ragyogásban

 

elmúlás ez is 

súgják a fák

s

búcsút intenek lenge vöröses őszi új ruhában

roppan a gally

gesztenyék peregnek

hazafelé tartok

álmok és színek furcsa fogságában

fölöttem a lombok

múló szép időkről

hosszan leveleznek.

 

Stand by me, stand by me

 Nyolcvannégy éves lenne... 

John Lennon

Állj mellém...

 

Őszi RÓZSÁS csavargásunk...

 

Magyar táj... idilli csendben - Csesztve.

 Valami hiányzik még a tökéletességhez, ahogy e vénséges vén szék használatához is - az örömteli megélés, a bizodalom, hogy a föld, a lég, a rét, s a teremtés harmóniája mind-mind segíti a kiteljesedést.

SZÖGLET

 

Szeretem, nagyon szeretem... a kies Nógrád megyét, s sajnálom, hogy ez a nem is távoli e hazánknak oly keveseket vonz.

Csesztve, Nógrád, Diósjenő, Balassagyarmat - utóbbi három csak érintőlegesen.

Szép és csendes vidék - minden természeti érték a szemünk előtt...

Még sosem jártam  a Madách kúriában... lám-lám ez is megadatott!

"Siránkozol? - csupán a gyávaság

Fogadja el harc nélkül a csapást,

Mit elkerülni még hatalma van."

 

Az ember tragédiájából idézve...

Ma Csesztvén járva megállhattam az íróóriás szobránál.

Hálás vagyok. 

 

 

A kúria...

Nógrád vára oly hatalmas kérdőjeként magasodik az érkező fölé, hogy megtorpanásra késztet.

Diósjenő...