Hinta

Hintába ültetett a hajnal

kibontott hajjal

messze felrepít

sötét

ébredés

kormos

és

fénytelen

meg se mozdul a lég

szorongatóan tompa

végtelen

aztán

törékeny

légies varázslat

kedves hang töri meg a csendet

fák

virágok

bokrok
mind megelevenednek

rózsaszín

és
kék

lükteti életünk édes bús ütemét

puhán

felderengő

part

látszik minden

mit a sötét eltakart

föl-fölrepít

határtalan magasba

érinteném

de

másképpen akarja

ellepi szürke pára

eltűnik minden

hiába lendülnék létmohón utána.