Levelek libbennek sárgán
morcosan
hitetőn
hogy
vége sohasem lesz
bíbor szirmok
ágaskodnak ablakom előtt
törékeny száruk megremeg
az
ősz
fújta
az
ősz
borzolta meg
csatatér
szívünk
minden forró zuga
még játszanánk
perzselő
nyarat
vérünkben ott ragadt
a
vágy
szétszórni
létünk
tüzes aranyát
szürke reggel kísért
kopó bokrok alatt
foltokban
mély zöld fű ragyog
széttáncolják ma még
friss
kedvű
szellőangyalok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése