Vége tán...

Vége tán

a

vén

Dunán

simult habok

ringatnak szelíd fénypamacsot

a

kerten

át

cikázó

őszapó

pittyegi vígan

élni jó

s

a

hóvirág szirma megfeszül

opálos fény villan belül

parányi cseppben a harmat

lehullni készül

inni ad a szomjas harasztnak

és

fut

nyargal végig kertemen szemem

tavasz lesz már

nem is kérdezgetem

szőkülő füzek ringanak

szelídebb lett a pirkadat

véreres hajnalok helyett

a

nap

ma selymes fényben érkezett

szívemben megremeg a vágy

kortyolni a lét legédesebb borát

s

míg

pohár peremére tapad a pára

nincs gondom

 hidegre

fagyra

elmúlásra.