FÖLFELÉ

Fölfelé

Novemberi képlet

egyre többször az égre nézek

ködfoltos reggelen

szemed színét újra keresem

halvány fényben

áttetsző sugárban

hamarább meglelem

mint

perzselő nyári pazarlásban
lázban

utaimon

magammal viszek

egy-egy

percet

mit

ki tudja mikor rögzített az elme

halk

neszek

sóhajok

elvesztett

évek

hónapok

napok

zsúfolt a szív

egyre több az emlék

hogyan is volt

az

a

valaha

nemrég

hogy

futottunk

hogyan torpantunk meg

mint egy ósdi filmet

vetít

végtelenül a csalfa képzelet

tíz

éve

száz

nem kérdezem

szét nem hulló varázs

arcok

szemek

egymásba kulcsolódó fáradt kezek

virág és fanyar illat

idézik

gyermeki titkainkat

rejtett kincseim magamhoz szorítom

rád gondolok

ezen

a

könnyfoltos

sóvár

homályba süppedt
novemberi

borongós hajnalon.

 "Hiányod átjár, mint huzat a házon."

(J. A.)