Magyarul írok, magyarul álmodok...

1.

Korán ébredtem, éppen egy 1991-es koncert felvételt hallgatok - HOBO szól - rosszkor születtél, rossz helyen... más vagyok, idegen.

Reggel van, szép májusi, szürkés a folyó, a napot felhő kezdi elrejteni. Korai vers íródott, kertem gyönyörű színei inspirálnak.

A nóta szól...  rosszkor születtél, rossz helyen.

Részben stimmel.

1953 - harmadik gyermek, nehéz gyermekévek, mindenféle történt, amiről ma csupán regényekben lehet olvasni.

Az ötvenes évek vérengzése után után, világcsavargók lettünk, végül itt kötöttünk ki a Duna partján.

Mind azon rossznak, bajnak és gondnak lenyomatai bennem élnek, az életre apám és anyám tanított, e tanulást nem zavarták meg a vörös lobogós évek hitvány, hazug eszményei. Nekem ugyanis ők ketten az eszmeképeim. Szerényen, szegényen, küzdve és megfáradva, túlélve az "emberarcú" szocializmus mocskait. 

Leírva e szavakat megtorpanok, s felidézem a múlt napok történéseit.

 

Most, hogy a kampány tébolydán túl vagyunk, most elkezdődik ismét valami...

Tegnap - többek közt - két kérdés is nekem szegeződött, nem túl burkoltan politikai hovatartozásomat igyekezve megkóstolni. 

 

Talán csak nem máris listázni tetszik???

 

Nos az alábbi nyilatkozatot teszem:

Alul írott K. M. mióta tudom az eszem soha sem voltam érdek szavazója senkinek. 

(A továbbiakban talán lehetne mellőzni a zsák krumpli, s hasonlók feltételezését.)

 

Őszintén bevallom sokáig semmilyen szavazó sem voltam, ugyanis mi nem jártunk szavazni. Nekem fel sem tűnt, évtizedek múltán tudtam meg, hogy "emberarcúék" azután, hogy APÁM "csupán" felfüggesztett ítéletet kapott '56-ot követően, szíveskedtek azt még egy kis ajándékkal meg is toldani - 15 év közügyektől való eltiltás. /Mázli, hogy nem végezték ki, mint két barátját./

Első szavazói korba lépve eszembe sem jutott, hogy a semmilyen választékra elmenjek szavazni. Mígnem késő délután két ifjúgárdista otthonomban felkeresve el kezdte forszírozni, hogy miért bújok ki állampolgári kötelességem alól..., mondanom sem kell ráhatásuk nem járt sikerrel. 

Első ízben a nyolcvanas évek második felében ixeltem. Valahogy akkoriban, amikor látva, hogy kissé túllőttek a célon, s a Hazafias Népfront el kezdett mocorogni. Estébe hajló szombat délután volt, sötétedett, a rádióban Pozsgay hangja szólt, s ekkor megállt kezemben a hipós felmosórongy, ajkaival ugyanis kibírta ejteni: Népfelkelés volt.  Köszönöm Nick és Zs. M. újságíró jelzését, akik felhívták figyelmemet e tévedésre,  hogy a forradalom szóra emlékeztem. Valóban, népfelkelés volt, emlékezetemben az akkor érzett döbbenet megváltoztatta a fontos, pontos szót.

.

Hadd idézzem Zs. M. az imént nekem írt sorait:

"Pozsgay azt mondta, hogy 1956 NÉPFELKELÉS volt. Meg nem merte mondani, hogy forradalom. Én egy-két nap múlva tudósítottam a bicskei pártbizottságról személyesen az MSZMP járási úléséről. Fiatal újságíróként ott ültem a történelem kellős közepén. És akkor azt mondta az akkori bicskei rendőrkapitány, V., hogy neki ugyan a Pozsgay ne mondja meg, hogy mi volt 1956 mert ő tudja. És a rendőreinek tudja, milyen parancsot adjon, ha kell. Mármint lőparancsot. Hideglelős volt, de nem történt semmi. A főszerkesztő azt kérte tőlem, legyek szíves, ne írjam meg. Mert veszélyes hangulatot keltene. V. rendőrkapitány nyugodtan folytatta munkáját, majd közéleti tevékenységét is, sose kérdezték tőle, pedig sokan hallottuk, amit mondott, hogy mi volt ez, kisfiam?"

A nyolcvanas éveket utóbb igyekeztek nem komolyan venni, ahogy előtte a tüntetések idejére, gumibotozására sem igen kívánkozik visszatekinteni a szelektív emlékezet... Volt, van, és lesz is ilyen.

/Akkoriban már az óvodában, s azon túl is rendre látszottak lázadó eszméim ilyen, olyan retorziói. Eszméimet és tetteimet nem követte osztatlan siker, hiszen sem Rózsi néni párttitkári akcióval, sem a tanácselnök asszony buzgalmával nem volt összhangban. Szegény főnökeim. Berzenkedéseimet utóbb sem tudtam abbahagyni, azok a szép "demokratikus" évek - 1998 ősze és 2006 között - midőn a helyi liberálissal ötvözött vörösterror hatalmi őrületeit nem volt egyszerű bőrömön érzékelni és elviselni./

 

De vissza a történelemhez:

 

 Az országgyűlési választásokon 1985-ben már kötelező volt a többes jelölés, lehetett látszatból választani - demokráciát játszani.

Utána pedig 1990-ben elkezdődött valami valódi.

Leltár következik:

1990- FKGP - Akkoriban még  járatlan voltam a közélet nem egyszer gubancos területén, így feltételeztem, hogy az, aki ez úton elindul, az tiszta és emberi. Apám ugyanis 1947-ben, egészen fiatalon országgyűlési képviselő volt, elvei, eszméi számomra fontosak lévén, mint első ellenzéki pártba, mely településünkön megjelent máris beléptem, naivul azt gondolva, hogy mások is olyanok, mint Ő. Megyei listás jelöltként számos településre eljutottam, sokat tanultam, tapasztaltam, s hamar ráébredtem, hogy nem minden arany, ami fénylik. E tudásomat megosztottam a környezetemmel, utóbb merészeltem a nagy sztárt Torgyánt kritizálni - ennek eredményekét (szerencsére) tagsági könyvem érvényessége hamarosan megszűnt. 

Ugyanebben az évben, 1990-ben indultam az önkormányzati választáson - 1993 nyarán lettem képviselő - s bizalmukkal megtiszteltek a helyi választópolgárok 2010 őszéig. Amikor ugyanis kimondattak a támogatottság feltételei, s nekem nem akaródzott megváltozni.

Csattanós mondat volt: Nemzeti vagy, de nem vagy fideszes!

Ennyi.

Egyébként roppant egyszerű ingadozásaimról beszámolni: Az utóbbi három évtizedben listás választáson 1994-2026 az X a fidesz mellé került. (Egyéni jelölt esetében ez nem ilyen egyszerű, helyi választásaim ennél is bonyolultabbak voltak.)

Helyi közéletben a pártos felhangok megjelenését, melyet a testületi asztalnál K. F. képviselő 1998 után kezdett pedzegetni - nehezen viseltem, így vagyok ezzel ma is. 

A helyi közösség érdeke a fontos! - párt maszatolásoktól mentes, heterogén, felkészült és a köz iránt elkötelezettem felelős személyekkel kell települést vezetni. Enélkül az lesz, ami...

 

Hobbim, és mániám a helyi közélet, erről nem bírok és nem is akarok leszokni. Zavar a korlátoltság, a stigma, a felkészületlenség és a rátermettség hiánya, elítélem a törtetést, önzést és az érdemek nélküli, öncélú öntömjénezést.

Mire végére értem e gondolatsornak már egy másik dal szól, egészen jól -  Egyszer fent, egyszer lent...Tátrai Band -  . 1988-ból.