Mesélj Még Mama...

  

Három szó...

Napindító. Kérlelő és ölelő karok fonódnak, s már kezdem is. Persze csak azután, hogy megbeszéljük kiről, miről is szóljon a mese... mese a paradicsomban.

Róluk, a krampuszokról - jön a válasz, - folytasd a tegnapit. Hol is tartottunk? - kérdezem és haladéktalanul meg is érkezik a válasz, természetesen szó szerint  idézve az elhangzottakat. Az álom, az éjszaka csendje jottányit sem csent el a meséből. Szeme éber, agyába szóról szóra bevésődtek a tegnapesti szavak. Bámulom. És már bele is kezdek a legújabb kalandos történetbe... Mese szövete tovább szőve, egy a kérés Izgalmas legyen! - ezt  mondta egyik este, no én aztán adtam is az izgalmaknak. Minden van a mi mesénkben. Most például hegyi kirándulások. Libegőzés, leesett távcső és elvesztett narancssárga sál. Vihar. Kidőlt fák. Hegyimentők. Mindenek, de a vége most is jó! Mindig! De közben megesik egy, s más... Hogy honnan sorjáznak elő a történetek, hogyan kerülnek a fejembe - nem tudom a választ. Csak mond, mondanak egy-két szót, s már hömpölyög is a történet. Mókás, veszélyes, vidám, bajokkal fűszerezett, mikor mi alakul. 

Ma már csend van, és senki sem kérlel Mesélj! Este sem kellett félálomban új és újabb fordulatokon törnöm fejemet, s nem szuszogott bele a mondatokba senki. Meleg kuckózás helyett a világhálón ténferegtem. (Kár volt. Asszem a népek megőrültek. Mindenfelé véres indulatok tobzódnak. Félelmetes hevülettel feszülnek egymásnak. Gyilkolásra buzdítás, vagy gyilkossággal vádolás.  Vagy éppen ostoba handabandázás. Neeem! Nem akarom ezt. Miféle téboly kerít hatalmába egyszerű háziasszonyokat, vagy unatkozó nyugdíjas papákat, hogy napjukat vad kommenteléssel töltsék?!Nincs unoka, gyerek, bárki a közelben, akivel boldogabban telnének az órák?) 

Nekem megadatik néha, hogy széppé fessem a világot - ezért mesélek és mesélni is fogok! Majd ők megmondják, hogy kik legyenek a szereplők! Három macska? Jó! Kandúr is? Rendben! Ravasz Róka, azaz enyves "Dzsó"? Mikulás és a krampuszok - télen, nyáron ősszel és tavasszal?! Nálunk ők a sztárvendégek! Talán húsz éve pattant ki az első mese a fejemből, még "óvodás koromban". Nagy hasznukat vettem, bár ma már a tizedét sem tudnám felidézni a kieszelt kalandoknak. Csak jönnek, mennek, tesznek-vesznek és továbbállnak, s az unokák elméjébe beleragad néhány név és pillanatok alatt felidézik az évekkel azelőtti "eseteket" Így tettünk most is a mézes napok során. Három nap. Háromszor huszonnégy óra, meg még egy kis ráadás... Hihetnénk, hogy nagyon is kevés az idő. De, ha az ébrenlét minden perce a miénk kismillió dolog belefér. Főleg a mese! Nem tudom megunná-e valaha, vagy mondaná-e hogy elég. (Tv és minden elektronikus kütyü nélkül is van élet. Mert eszünkbe sem jutott bekapcsolni.) Csak mesélni, játszani, gyöngyözni, rajzolni, főzni, kertben bóklászni,téli tüzelőt behordani, dunázni, kompozni, finomakat enni és főleg: KÉRDEZNI! És mellesleg megtanulni a szorzótáblát nyolcas számkörben. Bámulatos... hisz ő még csak félnyolc éves, és második osztályba lép néhány nap múlva.  

Hasztalan próbálkozás kibogozni, hogy az unokák szüleikből, nagyszüleikből és a dédszülőkből mit visznek magukkal tovább. A gyermek maga a csoda. Gondoskodni, szeretni, és velük együtt kicsit gyereknek lenni jó!

Minden magocska jó földbe hullik, és csoda virágokat terem!