Őszi üzenet

Ma reggel

és
minden koron

arcod élére gondolom

a

békét

szemed sarkába gondolom

szerelmünk régi fényét

bőrödbe

vágysejteket szőttem éjszaka

bármerre lépsz

bennem pulzál szíved tékozló ritmusa

ma reggel

őszi cseppekkel sirattuk
a

nyár

olvadt mézédes aranyát
felhők

és

én

egymás között

borongós kedvemre mégsem vontál ködöt

szóltál

s

válaszod

napcsíkot hasít szürkülő egekbe

nézd

halvány fényben ágaskodnak

bíbor

folyó menti

fák
őszidőm köntösébe öltöm üzeneted titkos sóhaját.

Meztelenül

Ledobtad hát vörös ruhádat

éjszaka

rázkódsz hidegben dideregve

 magányosan

nincs
tűzláz

forróság

szellő

pőre lettél
 esendő

karjaid magasba emeled

engedelmesen

átölel őszi fuvallat

bánat

törzsedet nem rejtik ágak

s

te

vársz

aléltan

bénán

feledve fullasztó szép nyarad

megadón tűröd

hogy

sárgás kerengő levélruháid

utolsó érintéssel

örökre
búcsúzzanak.

„Verecke híres útján jöttem én..."

Zsibó

Lélekfotók

Előhívom amikor akarom

képek

ahogyan léptek

amerre jártok

vízparton álltok

mikor a kavics éppen vízbe ér
csobban

fröccsenő hideg cseppek

hullanak szikrázva szét
s

mi
együtt

érezzük

pazarló permetét

majd az ágak

gallyak

kis ladikok

úszni tova nem akarnak

ti léptek beljebb

cipőtök orra nedves

lökitek

a

sodrás felé

s

mi

együtt

nézzük

hogy távolodnak

új partok felé

leguggoltok

üvegcserép csillan

markunkba szedjük

csiszolt szegélye már nem sebez

gyűlnek kincseitek.

Ébredéskor

lélekfotóim előveszem

csillámló csoda szemeteket látom

kincseim sokasodnak

nevetek bennem élő muzsika

áradó dallam

boldogság kaloda

ajándék

egymásba fonódó életszerelem

játék.

Unokáimnak Lilinek és Simonnak!

Tenger!

Hódolat

A
titkod

új

és

régi

sem
lehet

örök teremtés áradó bűvölet

hegy

völgy

tenger

cammogó folyó

neved susogja

áldott alkotó

napfény

holdárnyék

csillagkorona

földmorzsás szívem

oldódó bánata

szivárványkaréjos

bársony alkonyat

teremtő Isten

 tiéd a hódolat!

Nyárutó

Már búcsút intek

ne fogd a kezem

engedd

hogy eltakarjam

esőben

könnyben
ázó arcomat

volt
szép nyarunk

karcsú

törékeny pálma

most itt állok

hűvös éjszakára várva

még csókod ízét

őrzöm

vágyunk végig suhan

vállamon

hallom

szerelmed

zaklatott imáját

ezerszer

is

visszhangzik szavad

álom

lopódzik

őszbe forduló

túlérett kertjeink alatt.

Nem ez, ne az: NEMEZ!!

Lili óvodás lett:

Lilit vigasztaló versike

Ma otthon lenni
volna jó
nézni
a
mókust fenn a fán
futkorászni a tesómmal
de
várt
kökény csoportos óvodám

ma otthon lenni
volna jó
hasalni a szőnyegen
játékok közt heverve
nyafogni néha
Anya ezt bizony
helyére nem teszem.

Ma otthon lenni
volna jó
de itt lógatom a lábam
nézem a mackós képeket
a kökényes csoportszobában

ma otthon lenni volna jó
de hogyan
hisz megnőttem már
és
vár rám reggel
újra
a
mackós-medvés óvodám.