Sötét van még vékony
ecsettel von csíkot a hajnal
lassan
halványan
grafit majd rózsa
pírja
egemen már az éjt
lazítja
sötét van még
szétszórt pigment
morzsák tapadnak össze
létjelző parányi
fényjelekben
hömpölygő mély medrű
folyam villan
sötét van még
sűrű csendben halk
torkú madár sóhaja rebben
és
folyik szét a festék
égi festők titkait
kileső friss szelek
mélán terpeszkedő felhőket
festenek
tűnik az éj
tömzsi fekete fák mély álmuktól lassan
megválnak
átsugárzik águk
között a pír
rügyeket maszatoló
óriás radír
tükrös
Dunámra
hajló gallyak
türelmetlenül új színt kavarnak
a
nap
valahol még várat
magára
szelíd szürkeség
omlik a tájra
mégis
meglódul minden
hirtelen
megremeg a lég
fémesen
éles kések szabdalják
a bársony kupolát
percenként teremtve
új csodát
folyónk márványos
tükre vad képeket kanyarít
hullámtaréjok ringatnak
korhadt
szétázott rönköket
sodró vízfolyam titkos
hírekkel messzi part felé rohan
égbe nyúlnak égve a
parti fák
hallhatatlan légi
muzsikát keringet a szél
boldog
bolondos
fütty szavak
szívembe mosnak új
tavaszt
nyersen
kérlelhetetlenül támadó
vágy nem fojthatja el semmi
nem állíthatja meg
semmiféle gát
e
pazar színekből
komponált
gyönyörrel ébredő parázsos
életorgiát.
