Megmártóztam.
Nem volt szükségem távolságtartásra.
Egyedül voltam a vízben, békés távolságban egy pár hattyú ringatózott, néhány vadkacsa keresgélt a tóban szorgalmasan.
A víz pedig csillogó hatalmas tálca, illatába már semmi más nem keveredett, mint a tiszta és friss természet sóhaja.
Egy kezem is elég volt, hogy megszámoljam, hogy árnyas fák alatt és szikrázó napon hányan hódolnak a szenvedélynek - szeretlek Balaton!
Egész nyáron át hallhattam, hogy a Balaton elveszett, többé nyomorult halandó oda be sem teheti a lábát.Vagy igazán csak a Balaton az, ahol széles e hazában pihenni lehet, igaz csak a milliomosoknak.
Száz meg száz poszt, hír terjesztette a híreket, ezer forintos fagylaltról, méregdrága lángosról, megfizethetetlen belépőkről szólt a fáma.
S most, hogy az ősz még visszakacsint a nyárra minden üres.
Hogy is van ez?!
Kicsit játszom a gondolattal...
Mi boldog nyuggerek ugyebár már ingyen utazunk. Időnk, mint a tenger.
Kis hátizsákba két-három szelet kenyér, egy palack víz befér, fürdőruha, esetleg egy jó könyv, s indulhat a vonat a vágyott partok felé.
Van idő bőven, hogy a táj szépséges színeit megcsodálva elérkezzünk az óhajtott állomásra.
S onnan 1-2-3-4, esetleg 5 perc sétányira tárva nyitva a strand kapuja.
Nincs már belépő, ami egy boldog nyugger számára egyébként sem drága, de a boldogtalan sem fizet egy fityinggel sem többet.
Ingyen a vonat, ingyen a csodálatosan szép magyar tenger. Nem hancúrozik már köröttünk száz gyerek, nem pöfékel senki az orrunk alá. Nincs szükség a maszkra, a lángosos nem ontja a szagokat, hangszóró sem recseg.
A hullámzó nagy víz és a mártózni/napozni vágyó szinte édes kettesben lehet.
Akkor vajon miért ez a nagy csend?!
Kié a Balaton?!
A miénk!
Nem nyafogok, hogy túl hideg...
Kis törölközőmmel nyugodtan lesétálhatok a partra, vagyunk vagy öten összesen.
Megbámulom a hattyúkat, kacsákat.
Mennyi szépséget látok. Nádas fölött röppenő sirályok, fehér vitorlások.
A csend ringat, s milyen átlátszóan tiszta a víz!
Csobbanok, barnulok, és figyelem, ahogy vacogva készülődik be valaki a lépcsőn, hosszasan araszolva próbálja legyőzni a centimétereket. Borzong, sóhajt. Mókás produkció.
Felnevetek!
Aztán gyorsan elkapom tekintetemet. Szétnéz, de nem árulom el magam.
Végül csak rászánja magát és pillanatra belemerül.
Egy pléden fiatal nő bogozza halványzöld vékony fonalát, a párját, a hős fürdőzőt várja. Horgolótű villan, arra gondolok, hogy talán babatakaró készül a nagy tó árnyas partján.
Pillanatkép.
Föld és az ég csupa gyönyörűség.
Meghatódva nézem, hogy a nap magasan fenn az égen hogyan szórja ránk bőséggel melengető sugarát, s hogyan szikrázik a víz.
Számban édeskésre változik az íz.
BB - balatoni boldogság!
És hála!
Kétszer is jutott belőled néhány nap erre a nyárra.
(Szeptember 15-én kezdik felszedni a lépcsőket, még nem késtél el, ha te is megmártóznál...)
