Vénül a nyár...

Finoman lágyan érett barack íze omlik szét a számban őszi jaj még a szó is szívembe mar vénül a nyár vállamra ezüstös szál tapad lábam elé hulló levél valami véget ér karcol a csend és  nincsenek pontos szavak a nyár könnyedén kacag de elfut majd egy törékeny pillanat alatt tüze ma éget perzsel keringő fényjelek létszerelemmel töltik meg szívemet csábít csalogat és hitet nem lesz még itt vége semminek ugyanaz a tűz ugyanaz a hév izzítja fel a régi szenvedélyt tévedés a keringőző levél reccsenő gallyak árvuló ágak földre simuló szirmok tépett virágok fásult illata hamis ne higgy nekik gyönyörűséget tartogat a ma tomboló nyár életes csoda de érkezik egy sóhajas rövid üzenet alig bogozom ki a betűket szeretlek emléket és könnyeket rejtenék sírni minek semmit sem segít vénülő nyárban hiába fürkészem  az élet titkait eltévedt remény felhő gyűrődik az ég peremén esőcsepp hull szikkadt földre szomjas világra gyengéden simít  türelmesen mossa mossa sóvárgó óvatlan könnyeim.