Nekem a december...
Ilyenkor szerettem legjobban óvodás lenni.
A szeptemberben megkezdett munka első kis gyümölcsei érni kezdtek decemberre, nem volt egyszerű, s olykor bizony vasszigorral kellett terelnem a rám bízott "delikvenseket" a közösség érdekében. Az évtizedek alatt gyarapodó praktikák ilyenkor IS kapóra jöttek. Mindenféle különlegességgel kábíthattam 😊a gyerkőcöket. A szekrényemből előkerülő csillogó tollak, sötét papírok, aranyak, formalyukasztók, és minden egyéb lázba hozta kölkeimet. Ének szólt, vagy versek, s nem csak selypes, érzelgős dalocskák, hanem komoly felnőttes muzsika is. Gyertya égett, illatosítóba narancsolaj cseppent... A korán érkezők vagy a későn távozók élvezték a félhomályt, a csendes üldögélést, babázást, beszélgetést. Még a vadmalackodási hajlam is megtorpant a fiúkban. A megszelídítési kísérletek rendre sikerrel jártak, vonzó volt a szépség, a nyugalom. Rajzok, festmények sora került ki az apró kezecskék alól... sorolhatnám a kiváló alkotókat. De aki még ügyetlenke volt, annak is kijutott az örömből. Arany, henger, formák, ragasztók, csillogó lakkok (utóbbiak fillérekért valamely kínai boltból.) Némi keksz is előkerült, vagy éppen pár gerezd narancs, vagy mandarin. A szeptembertől szigorúan tartott csapat összeért. Megéreztek valamit. Álmos buksik kukucskáltak be reggelente az ajtón, s érezve a finom illatot, a muzsikát vágyakozva léptek a csoportba.
Rajzpályázat, ajándék készítés, dekorálás, folyt a munka. Kreás asztalomon hegyekben állt a cucc... A dajka néni pedig nehezen, de elviselte, hogy NE tegyen rendet azon az asztalon. Mert holnap majd ott folytatódik tovább a munka.
Az utolsó években különösen nehéz volt az összehangolódás. Ismétlős nagycsoportosok, innen, onnan és amonnan érkező gyerekek. Teljesen mást kívánt a helyzet, mint akkor, amikor egy korosztály töltötte meg a csoportszobát. Nem a szokványos, képzőben tanultak szerint boldogultam... míg pályám kezdetét inkább az anyjuk voltam, immár elérkezett a nagymamaság kora. A fodros fehér köpenyt mér régen felváltotta a póló és a kényelmes melegítő nadrág - asztal alá bujkáláshoz, tornához, tánchoz sokkal kényelmesebb, s a kedvencem: a kötény. Szép kis konfliktusaim voltak kötényileg... a köténytől, mint kiderült nem látszott rólam, hogy óvó néni vagyok. Nem jöttem zavarba, megette a fene, ha a köpeny tesz azzá... mondtam... kötény és kész. Így, ha fröccsent a festék, rám ragadt a ragasztó nem kellett ecetes olló a kiszedéshez, sem hypo, sem egyebek. Az ünnepváró december számomra sok mindenről szólt, a rengeteg munkával járó hetek reggeltől-estig, olykor éjszakáig is elfoglaltak.
Zümmögött az agyam, de a zizegő gyermekcsapat sem maradt tétlen, az izgalmak átalakítására kitaláltam hát a Mikulás meséket...
Szeretlek december!
Ma is szívemig ér a muzsika.
Kormorán lemezt hallgattunk.
