KÉSÉSBEN...

 

Késésben

mindig

új nap kezdődik

 érlelődik vörösben komótosan

mintha most születne

vérben

fájdalmasan

élesedik a fény

késpenge hideg

utolsó levél kapaszkodik

vén fámon már csak néhány zizeg

óra nem csörög itt

hajnali négykor biztos az ébredés

valami sürget

kevés az idő

kevés

munkás órák várnak

dolgomat számolom

hunyt szemmel

arcomat szorítja 

puhára koptatott öreg vánkosom

húzom halasztom hatig

hideg kúszik kezemre

tizennégy fok

a

lélek kész de a test még vonakodik.

 

Míg forr a víz

gyújtós

gyufa

hasáb

megint nincs bent elég aprófa

azt

a

rézangyalát.

 

Méz

csepp

édes

kóstolom

s

magamat dorgálva teendőim sorát

 újra végig gondolom.

A

kocsonya

?

Főzzem újra talán

ahogy

anyám oly sokszor tette

csipetnyi sóval hajazna a tökéletesre.

 

Vagy

virágnap legyen

?

Orchideáim közül haton bimbó növekszik ékesen.

 

Mosás

?

Telve már a gép

használjam ki hogy nem esik és tiszta fenn az ég.

 

Porszívó

porrongy

pókháló tüntetés

gombolyag pakolás

horgolás és délutáni csendes gyöngyözés

?

Főzés az ma nem

maradt mindenből

mit tegnap unokáimnak készítettem.

Kert

?

Avar hegy tornyosul.

Lombseprű talán míg az idő meg nem ködkontyosul

s

meleg sapkám alá a szél innen s onnan is befúj.

 

Írás

?

Hátha örökre vége

elhágy a múzsa

s

én

többé semmit sem vethetek szemére

simítás

ölelés hiányom

kézfogás 

séta csupán távolodó álom...

 

Késésben vagyok

hideg van s kopnak a percek

kerítésen fekete rigó billeg

cinke érkezik magot keresgél

szél ringat üres etetőt az ágon

szórok neki eleséget

hogy

jól lakjék s ne fázzon.