A komponálás tökéletes pillanatát megérhettem ma is.
7 óra 00 - felnézek, s így nem mulasztom el az égi kápráztatást. Gyorsan, gyorsan az ablakhoz, a révháznál lámpák villannak, autók sorjáznak lefelé a komphoz, sokan. Reflektorfényük megcsillan, majd kialszik. Az első kerekek gördülésénél már hallom is a harang kondulását. Fekete ágak nyúlnak az ég felé, mögöttük még bujkálnak a sugarak. Nézem a vizet, ezüst. Lámpák kihunynak, indul a hajó, harang halkul, visszabújok az ágyba - s elteszem a sok-sok száz, ezer reggeli szép közé a megörökített pillanatot.Ajándék mára - dögrovásilag is alakulóban a helyzet. Porcikáim kevésbé sajognak, vérnyomi mérés előtt is érzem kevesebb szédülés közepette csiholtam tüzet, jobban aludtam, túl a kávé és a nem teljesen adekvát keksz elfogyasztásán, már zene szól. A napokban felfedezett néha NO együttes dalai újra meg újra. Közel fél évszázadnyi visszalépés, más színek, más szavak, más mondatok, más reggelek. Hihetetlenül hangzó dalok, melyeket most kell felfedeznem. Ki tudja miért?!
Kezdődik a nap, a túlparton tegnap felfedezett hattyú valahol még alszik, olajos hajó töri a csendet és a habokat.
Tea - méz és citrom - cserélődik a kávéval. Parázslanak fahasábok, lassan ideér a meleg, addig is a pohár és mai terveim melegére hagyatkozom.
Ha!
Ha a vérnyomi alábbhagy, s ha a hideg ma nem nyiffantja ki az autót, akkor jégtábla nézőbe mehetek.
Várom! A nagy tónál csipkecsodák vannak.
Itt a folyó menti füzesek közé nem surrantak be jégtáblák, sem jégcsapok, ahhoz nagy hidegekre van szükség.
Farkasordítóra - mondaná Anyám. Manapság néhány mínusz is vészhelyzetinek számít... és elkezdődik a jajveszékelés. Hány, de hány fogvacogtató telet éltem meg.
Midőn a bolsevik "gondoskodás" jegyében szépséges szülővárosunkból Szakmárra költöztünk egy malom épület volt az otthonunk. Konyhánkban éjszaka lavórba fagyott a víz.
Mintha tegnap lett volna! Hiszen csak 65 év telt el, január volt, nagy hó, anyám kistestvérkével tért haza a kalocsai kórházból, hatalmas hóban vártuk őt. Isten háta mögötti világunkba, de tőle nem elfeledetten. Sőt! Mások által is nyilvántartva, apám halála után bukkantam az iratokra, hogyan is történt meg beszervezési kísérlete. Tulajdonképpen mázlistának vallhatom magunkat - nem végezték ki Apámat, mint két barátját, "csak" az élethosszig tartó "kitüntető" figyelem részeseivé váltunk. Mit mondjak - kitartóak voltak az elvtársak, de apám szilárdságának köszönhetően eredménytelenek.
Sok szegény ember között éltünk, mégis mindig volt valami apró öröm a megpróbáltatások közepette, hiszen gyermekként játszótársakat találva mit sem sejtettünk azokból a gondokból, fájdalmakból, melyek szüleinket gyötörték. Ez hát a múlt.
Míg figyelem a jelen mozdulását - napsugár tör be az ablakon, madarak szállnak az etetőhöz, Zsömle kutya felszedegeti a lehulló fekete magvakat... Megszólal a telefon, s a kalandor 65 éves jelzi, hogy szerencsésen megérkezett távoli, kedves világába, s én egy-két csengetéssel visszajelzem, hogy vettem a megbeszélt jeleket.
Jól van!
Szél szalad, s mindenről megfeledkezve megkapaszkodik a cafrangossá tépett, kert fölé emelkedő lobogóban.
Utolsó korty tea, kezdődik egy új nap, egy régi kiadatlan dallal...
"Szívem mélyén egy dalt
Mint egy fát, nevelek
Perceim, mint fekete gyöngyök
Peregnek mellettem
leperegnek mellettem."
.jpg)
