Törékeny napok

Lomha zöld a víz

csordogál

esik

szirmok közé dongó

halkan kéredzkedik

duruzsolás

 illat

hárskoronában

méhecskék bódulnak.

Ünneplő reggel

különös égi látvány

bíbor narancs éled

folyónk távoli határán

 ragyogó fény

kelő nap

 mézízű perc

életszerelem

törékeny csendben

ma is súgva üzen

csepp

csend

csoda

hintázó virágszálak 

illatozó sora

gyönyörűség

lepke

pille

kóborló darázs

ajándék a lét

 

kegyelmes isteni lélekáradás.

 

 

Nyújtózkodás...

Semmiségek

előttem

itt

hangya moccan

talán szundikál még egy kicsit

fészeklakók hangicsálnak

pillanatfelvétel

másodpercnyi fékezése

a

nagy

rohanásnak.

 

Vetkőző virág

szirom pereg

valamit 

súgnék

valamit

most csak neked

nyújtózkodó

halk ez a reggel

csendet szakítanál

mohón

el

el most a kezekkel.

Borzong az ég

még tétovázik

erdősáv mögött a nap

szemérmesen látszik

szerelem ez

valami buta vágy

arcokért nyúlnánk

magányosan

s

közben

körülöttünk

tavasz örömétől részeg a világ.

 

ZUHATAG

 

 

Érzed?

Édes illattal terhes most a lég

habban

fehérben

állnak a fák

az

úton

véges végig

 

nézd itt röppen

ott

dong

amott dalol

folyó fölött fekete árny lebeg

ragadozó madár

elemózsiát keres.

 

Fű rezdül

vadrózsák virulnak

lépés zajok a semmibe hullnak

keskeny ösvény

reggel

talán őz suhant

tüskés csapáson

 

lent a víz

az

éltető

kék

szatén szalag

napfényben remeg

tavaszi szél kószál

illat ölel

s

akáczuhatag kápráztatja fáradt szemeimet.

Magunk útján

 

 

Ébred már a reggel

s

mi vele ébredünk

hálával

sóhajjal

pazarló kedvünkben

mi is vétkezünk

 

fényjelekre várunk

de

megvakít a ma

 kecsegtető selymes

futó pillanata

múlt kendője libben

fehéren és tisztán 

küld üzenetet

 

kérdés nélkül várunk

a

válasz

mégis gyorsan érkezett.

 

Magunk útját járjuk

mi vagyunk

a

győztes vesztesek

vállunkra ülnek tévedéseink

ártatlan a játék

 talán lépteink 

  valóság határán

összetalálkoznak

s

egymást keresztezik.

 

 

Idetalálsz...

 

 

 

Csobban a víz

fénycsíkot húzó nagy hajó

simul az éj

eltűnik a korai látogató

valami furcsa játék

utána itt marad

elém hulló

emlékpillanat

nem várt ajándék

összeborzol 

összekuszál

mindent

 

sajgó szívtájék

kő gördül

barna kavics

velem bandukolsz

ha akarom ha nem

ma is.

 

Hajszálnál vékonyabb fonál

köt

tart

szorít

mit keresel TE itt?

Hallgatás a kettőnk ékszere

tudod

tudom

nincs ostobaság

a

vágyak száz lakatra

veremmélységbe zártak. 

Nyitom szemem s este majd lezárom

idetalálsz

veled látom a világot

könnyre kényszerít az őrizgetett álom.

SZÍNEK - PIROS

PIPACS

 

Elém zuhansz az úton

megtorpanok

rohannom kellene

hív a folyó

komp közeleg

késésben vagyok.

 

STOP

 megállít a szép

értem jól szavát

 pipacs

bókol előttem

törékeny száron

tenyérnyi a virág.

Létmese

álom

édes szerelem

bolondulok érted

titkodat keresem

járdaszélen

tárulkozó csoda

bimbó

fodor

tüll és tafota

dongó duruzsol

befogadó kehelyben

mákony

mámor

játék

teremtés 

orgia.

Eltévedt tavaszunk

előrefutott a nyárba

s

most

vacogva bújunk vissza

melegebb kabátba

te

állod a szelek 

kegyetlen ostromát

hiába tépázzák

tűzlángos ruhád

szemérem sehol

őrült szenvedéllyel kitárulkozol

téved a világ

kerítés tövében

útszéli mocsoknál

többre áhítozol.

 

 

SZÍNEK - ZÖLD

 

 

A FÖLD NAPJÁN

Levél

lomb

fű

bokor

pázsit

eső csöpörész

megáll kicsikét tétovázik

csatorna nóta halkul

majd

rázendít újra

selymesült szitálás

cseppjeit a föld buzgón beissza

rózsabogár

falja föl a szirmokat

sírdogál a virág

neon zöld páncélos 

nehéz súlya alatt

gyík surran

fűszállal egybeolvad

 

felhő vet világunkra árnyat

ég könnye hull

s

a

folyó újra árad

tükröt tartva az első napsugárnak.

Rigó kering

örül a korai gyümölcsöt ringató

vén cseresznye ágnak

kelyhe zárul a búcsúzó

zöld sávos tulipánnak

szél szertelenkedik

akácost borzol

habfürtök közt bogarak szundikálnak

ünnepén a föld 

sebeit elfedi és magára ölti 

a 

legszebb

lenge 

tavaszi tarka ruhákat.

 

 

LÁNGOLÁS

Lidércek játszanak odafönn talán

megrakott tűz terjed

egünk hajlatán

föl

föl 

a

magasba

az

érzés fölrepít

tűz

láng

parázs izzik

figyelem a színek változásait. 

Tükrök

fények

árulkodó habok

messzire sodornak

örömöt

bánatot.

Tárulkozó nap

fürdőzik a csend

remegő rőt színű

üvegcserepek

kacér játéka festi a jelent.

 

Ösvény nyílik a mindenség felé

hívogat

bekerít 

a 

csalfa képzelet

 sóvárgó árván

bámulom

az 

elém táruló

elérhetetlen csodás kincseket.

ÁLMATLANUL

 

 

 

ÉJSZAKA

Alszol

takaród lazul

hosszan öleled a semmit

hang

szó

szín

fény

nem vakít

ideggubancok oldódnak lassan

korhadó magány

távoli siralom

mulasztás és vétek

emészti a lélek

 

éjszaka van

míg te fordulsz

én veled álmodom

arany

csupa arany itt minden

elmélázok régi kincseinken

őrizzem még

díszítsem szívem árva szegletét

vagy

hántsak le magamról minden káprázat mesét?!

Éjszaka van

vastag és sötét

talán rést hasítanak a jelek

ahogy

magamhoz képzellek

tavak

folyók

patakok

ösvény min léptünk

most elhagyatott

 

markomban lapuló

emlékszép kavicsok

titkok

szavak

halkan lehullanak

éji lepke

a

feléd mozduló gondolat

 

meg ne fázz 

álmaink melegébe bugyoláld jól be magadat.

ÜZENET

 

 

"Ne hagyj még el..."

Szunnyad szívünk

álmaink kergetőznek

zuhanás előtt imát mondtam érted

szinte láttam

ahogy

fáradt kezekkel cipeled

gondjaid súlyos fonatát

terhedhez igazítva lépteidet.

Elképzeltem 

homlokod

arcod

vállad

kimért utadhoz tartod magad

percre sem fordítva hátat

a

gyötrelmes valóságnak.

Vágyak hintája repül

kalimpálnak föld fölött könnyedén

a 

lábak

muzsika száll

s

ha

szerencsénk van

álmokkal szelídített varázslatban

nyoma sincsen földporos 

nyomorúságnak.

 

 Képzeletben érintettem

hajadat

bőrödet

szádat

s

reggelre meg is érkezett

elküldött éji sóhajomra

négy rövid szóban

a

szívsajdító válasz.

 

 

Keith Jarrett- My Song