A negyedik gyertya hamarosan lángra kap...
ARANYVASÁRNAP
Két éve írtam az ADNI JÓ bejegyzést, azóta sok minden történt. Egy beregszászi férfi segítségével kiváló kályhát "vettünk", az illető egy boltban dolgozott, s midőn megérkezett tőlünk a kályhára gyűjtött pénz, azaz kvázi megvásároltuk a kályhát, Ő elvitte a kis családhoz, beállította biztonságosan. (Ma már hiába kutatnánk, a férfi segítőkre veszély leselkedik.)
Lett hát kályha , de van e idén tüzelő?!
Októberben tudtam meg, hogy arra bizony nem futja, így hála a gyors és önzetlen adakozóknak tüzelőre valót utaltam, és még "hálább" Sipos tiszteletesnek, aki minden hónapban, milliónyi dolga közepette is útba ejti a családot.
Orvosság, tüzelő, áramdíj, új kis cipő a kinőtt helyett, és élelem vásárlás... ezek voltak az őszi, tél előtti legfontosabbak!
Bevallom nem vagyok önzetlen, egy éve feladatul tűztem ki, hogy az anyukának meg kell tanulnia írni. Két általam ismeretlen, azaz csak virtuálisan ismert tanító néni munkafüzetet, írószert küldött...
Tavaly ilyentájt elkezdődött a betűvetés, körök, pálcikák, vonalak, szépen szaporodtak és kikerekedtek... Kaptam és kapom a napi "írásokat", néha szép, gömbölyű betűk, máskor rémes macskakaparás... Mutatva, hogy éppen milyen is a helyzet, a lelki állapot.
Háború van, elképesztően nehéz az élet békében is kenyérkereső nélkül, de így még súlyosabb problémákkal kell megküzdeni odaát. (A meg nem szökött férfiakat halni viszik, szaporodnak a fejfák és az árva gyermekek.)
Mi itt bele sem gondolunk, csak pézsmitálunk, ha valami nem kedvünkre való... Miközben néhány száz kilométerrel arrébb borzalmak történnek. Békében, bombariadó nélkül készülődünk: Van dísz, van fa, van étel, meleg, muzsika, fényfüzér...
De van e jó szív, odafordulás, a szükséget szenvedők felé forduló irgalom?!
Mitől válik áldottá az ünnep?! Kik vagyunk? Saját vágyaink rabjai, vagy kegyelmet elfogadó és tovább adni képes emberek?!
Hála minden segítőnek, aki túl lát saját létének biztonságán, és másokra is gondol!
Dietrich Bonhoeffer: Ki vagyok én?
/Börtönlevelek/
Ki vagyok én? Gyakran mondják:
cellámból úgy lépek elő,
derűsen, nyugodtan, keményen,
mint várából a földesúr.
Ki vagyok én? Gyakran mondják:
őreimmel úgy beszélek,
szabadon, tisztán, kedvesen,
mintha parancsnokuk volnék.
Ki vagyok én? Azt is mondják:
sorsomat úgy viselem,
mosollyal, nyugodtan, büszkén,
mint aki váltig győzni szokott.
Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?
Kalitkába zárt madár; sóvárgó, nyugtalan beteg,
aki levegőért kapkod, fuldokol,
színekre, virágra, madárdalra vágyik,
jó szóra, baráti melegre,
dühíti oktalan erőszak, kicsinyes bántás,
hánykolódik nagy dolgokra várva,
tehetetlenül aggódik, messze van barátja,
imádságra, gondolatra, alkotásra fáradt,
szíve üres, kész már mindentől búcsúzni?
Ki vagyok én? Ez vagy az?
Hol ez, hol amaz?
Egyszerre mindkettő? Másokat ámító,
magában sápító hitvány alak?
Vagy vert had fut bennem
szanaszét a már kivívott győzelem elől?
Ki vagyok én? Váltig faggat, gúnyol a magány, a gyötrelem.
Bárki vagyok, Te tudod, ismersz: Tiéd vagyok én, Istenem!
