Amikor én kislány voltam szoknyák szegélyét megfogtam, s megcsodáltam oh, de hányszor, s kérdezgettem mitől ráncol, mitől táncol, mitől libben, mitől tarka, melyik virág mit formáz rajta...? Milyen távol az a világ, ma is érzem az illatát. Színes pamuk, író tollak, fehér vásznon varázsoltak. Fürge kezek csoda rózsát, nefelejcset, margarétát, indát, bogyót és levelet írtak, s én bámultam ez ismeretlen művészetet. Nem volt még ritkaság akkor, hogy a viselet nem jelentett csak ünnepet, nekem volt csak szokatlan, ki új útra kelt akaratlan. A kép máig bennem maradt, ahogy a sok asszony és lány vasárnapon kiöltözve templom lépcsőn fölfelé haladt... papucs, masnyi, szalag, gyöngyök, párták, díszek ringó léptek - megigéztek, s beszínezték kis életünk, kik száműzötten elhagytuk a régi szeretett nyíregyházi családi fészket, s becsöppentünk egy másik világba, hol a heti szürkeséget, felváltották vasárnap a gyönyörűségek. Még a nótát is hallom halkan... Szép szakmári lányok. S látom magam, amikor kerítés deszkák közt egy udvarra kukucskálok, muzsika szól, szoknya perdül, fekete brokátra tapad a nap, menyasszony forog, s a legények kurjongatnak... Csoda volt, maga a csoda, élet rész, múlt tisztelet, nem kellett hozzá sok iskola, hogy a kincset, a tegnapot ne pazarolják, csak a szív, meg csak a lélek, a hagyomány, a szorgalom s múlt igézet.
Most meg állok, és mit látok - kalocsai szép virágok - indák, bogok, ráncok, fodrok, száz emléket, mennyi csúfot, s még több szépet megidéznek. Könny is készül kibuggyanni, vén kezet megsimogatni. Régi arcok s a szeretet forrósággal elöntenek. Kökény szempár néz, s csodálja, hogy diófoltos kezét egy idegen megdajkálja, hogy szemeiben tükröződni meglátott egy eltűnni látszó világot. Mosoly fakad és ölelés, beszéd indul nem is kevés... és a szavak, meg a mondat múlt világba kanyarodnak...lassan bizony száz lesz az év, ha a teremtő is úgy gondolja. Munka, tű, gyöngy, gyűszű, cérna, fekete főkötő... 94 éves lesz az alkotó, elrepült gyorsan az idő. Én meg nézem, s belelátom őseimet, átlépve minden bajon, gondon, életráncon. Sosem látott arcát megőrzöm, míg szívemet teletöltöm - itt egy fodor, ott egy csipke, kötény, pruszlik, kékfestők bő férfi inge. Nem is győzöm, múlt világom körbe táncol, könnyes, fájdalmasan gyönyörű álom - szívemen viselem ez egykori s újra elém táruló világot.
Népviselet, hagyományok, kincset őrző tudományok... legyen minden őrző keze áldott!
Viselet kiállítás, szív gyógyszer, mosoly, egy másik titkokkal szegélyezett határtalan bűbájos világ. Köszönet az alkotó kutató munkájáért, kitartásáért, s hogy közös kincseink nem merülnek feledésbe... Isten éltesse és tartsa meg Cser Györgyi viseletkészítő asszonyt.
A kiállítás Szigetbecsén megtekinthető október elsejéig.
 |
| Cser Györgyi - viseletkészítő, bár művészetét nem egészen fedi ez a szó. | | |
| | |
Marika néni, aki a fekete főkötőt gyöngyözte közeledve a 94. születésnapja felé és Ament Éva, aki tudásával, hitével és mosolyával hegyeket képes megmozdítani. |
| Szigetbecsei lelkes vendéglátónk és a művész asszony. | | |
 |
| Kudar Zsigmondné Dömsöd egykori polgármester asszonya és Marika néni. | | |
Mosolygósan - ritka pillanat. Ament Éva az Iharos Népművészeti Egyesület elnöke és az egyesület lelkes tagja Szepesi János népi fafaragó
