Selymes langymeleggel köszönt
türkiz és almazöld
a
fűz
alatt
árválkodik a pad
rajta már senki sem ül
pecások
jobbra
és
balra
egyikük alszik
arcát kalapja takarja
távolban hattyú egyetlen egy
messzebb
karcsú vitorlások
pihentek meg.
Arany a fény
ujjamat mártom
hideg a víz
sekély
kövek közt kell hozzá botorkálnom
tenyerembe hullnak ezüst színű cseppek
drága a csend
ilyenkor ősszel
megmártóznék újra
hogy
hűséggel áldozzak
e
réges-régi
elkésett szerelemnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése