Halkan szól hozzám
kifordítja a szívemet
hanyatt fekszem az ágyon
látok
messzi
gépek szárnyán megvillanó
éjbe hasító fényeket.
Vállam egyik gödrében
csókod hiánya sajog
másikban
könny szaporodik
ezüst kis vonalak
igyekeznek szívem felé
hiába méricskélném súlyukat
mindkettő nehéz
karcolásnyi némaság
álomhatárra segít
próbálja elhitetni velem
játék ez az egész
hogy nem vagy és nem leszel
többé sohasem itt.
Édes a hang
halványuló szerelemről mesél
álmomban
emléked még vissza-visszatér
sosem búcsúznék többé
csak
nézném ahogy lábnyomod
a
parti úton véget ér
és
te
konok magányba lépve
cipelnéd bánatod.
Hiába fogadtam meg százszor
nem sírok - nem én
tudom
tudom
hiszen
kár minden könnycseppemért.
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése