Már sosem

Már sosem kérdem

magamban forgatom

csupán a szavakat

szerelme

ott lebeg - e 
még
a
légben

vagy szél fútta el fakó

fodrozódó forró homokon

már sosem kérdezem

álma még enyém- e

riadót fúj - e szíve

hideg hajnalon

mikor megébred

és

sóhajtva

sejti

én úgyis tudom

már sosem kérdezem

hallja - e még

azt a dalt

vérében lüktet - e

ringató ritmus

kába köve

körül

már sosem kérdezem

de mégis

ha eljön a szürke maszatos alkony

sötétté foszló

víz fölötti pára

mélybe rántja

szótlan sorsnapom

csendet foltoz bennem

néma alázat

minden alakban ajtót nyit bennem

a

tolvaj kétkedés

s

az

aggodalom.