Az
éjszaka elunta a holdat
nyirkos hajnali illatokat oldhat a nap
párás tó felett vergődő sugarak
kicsit még csendben
kicsit még halkan
figyelem hogyan peregnek
hullanak
hullanak
a
cseppek
csalóka
percek
lassul a nyári lüktetés
nyílik a rés
mosolygósan mintha mindegy is volna
beperdül zizegve az első sárga falevél
szelíd hitető szerelemmel
készül az ősz
csontjaid közé borzongást lehel
gyáva vagy
tépd szét pókháló láncodat
ne várj
tiéd
a
a
pillanat
holnap talán nyirkos köd ölel
ma még bőrödet perzselheti a nyár
utolsó
szívpecsétet ejtő hevével támadó napsugár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése