A
fű
magas
lándzsás virágok
tűzlángban égnek
kezed a vállamon
szád sarkához érek
pillád hegyén keringőt jár az álom
múltba futó utak
a
végét sohasem találom
kanyargós
döcög
frissen mosott dombok között megül a csend
széjjel kenődött festék
harsány zöld és méla aranysárga
selymes kalásszal ringó búzatábla
a
múlt
csöppen
elénk
sugaras kék egekben
madárfióka próbálja gyenge szárnyait
az
idő lágyan áradón telik
csordogáló emlékpatakok
elsodornak minden kacatot
sóvár kis szelek körbefonják a délutánt
arany
pigmentet
kevernek
mély patinát vonnak
az
ég
távolba vesző fényes hajlatára
felhő burjánzik
lustán készülő habtorony
eső
lesz
nemsokára
árnyék hullik szívünkre és a tájra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése